Már látható a mozikban A föníciai séma, Wes Anderson legújabb nagyjátékfilmje. A történet középpontjában a könyörtelen spekuláns Zsa-zsa Korda áll, aki egy utolsó nagy dobásra készül, miközben először az életében megpróbál apa lenni.
A történet
A sztori szerint miután Korda (Benicio Del Toro) túléli hatodik repülőgép-szerencsétlenségét, úgy dönt, végre véghez viszi az utolsó nagy projektjét, a föníciai sémát. Az örökségének kérdésére is szeretne pontot tenni, így egyetlen lányára, Lieslre (Mia Threapleton) hagyja minden vagyonát, akivel évek óta nem látták egymást. A könyörtelen nyerészkedései miatt a Mr. Öt százaléknak is becézett üzletember karrierje során rengeteg rosszakaróra tett szert, akik miatt nemcsak a folyamatosan életére törő támadásokkal kell megbirkóznia, hanem a gazdasági szabotázzsal is.
Korda nagy terve, a föníciai séma egy nagyszabású infrastrukturális beruházás, magában foglalva alagutakat, vasúti fejlesztéseket és egy hatalmas gátat is. Kordának azonban egyedül nincs akkora vagyona, hogy fedezni tudja a projekt költségeit, így szövetkezik pár hozzá hasonlóan rafkós üzletemberrel, hogy együtt fejlesszék tovább az eddig kies föníciai területet, és ami ennél sokkal fontosabb, húzzanak minél nagyobb hasznot az egészből. A terv a következő: sorban végiglátogatják a föníciai séma összes üzleti partnerét, hogy aláírják a szerződést. Egy Korda elleni piaci cselnek köszönhetően azonban porszem kerül a gépezetbe, a projekt hirtelen megdrágul, így az üzletembernek esedeznie kell üzlettársai felé, hogy állják a különbözetet.

A közel-keleti körútra Korda magával viszi újdonsült örökösét, az addig a pontig apácának készülő Lieslt és a család norvég származású tanítóját, Björn professzort (Michael Cera). A kérdés az, mit képes feladni Korda a büszkeségéből és vagyonából annak érdekében, hogy felépítse lányával azt a kapcsolatot, ami neki sosem adatott meg a szüleivel, és megbirkózzon saját hagyatékával is.
Sztárparádé
A három főszereplő játéka egyenként jó, azonban a kémiájuk gyenge. Bár a történet végére elvileg megváltoznak a viszonyaik egymással szemben, az egésznek nincsen igazi súlya, hiszen a folyamatok teljesen esetlegesen történnek meg. Wes Andersontól megszokott módon a kisebb szerepekre ezúttal is felvonult Hollywood krémje. Zsa-zsa Korda üzlettársai között ott van a testvéreket játszó Bryan Cranston és Tom Hanks, Riz Ahmed egy közel-keleti herceg szerepében, de felbukkan Mathieu Amalric, Jeffrey Wright, Scarlett Johansson és Benedict Cumberbatch is. Mint a főszereplőknél, a mellékszereplőknél is azt érzem, jót tett volna nekik egy kicsit több háttérsztori, mert sajnos a Kordával való interakcióik nem annyira érdekesek vagy kreatívak, hogy elvigyék a hátukon a történetet. Az egyetlen kivétel talán a kommunista szabadságharcost játszó Richard Ayoade volt, akinek a karaktere nagyjából egyedüliként egynél többször is felbukkant a történetben, ennek köszönhetően máris sokkal maradandóbb volt.
Ékszerdoboz
Wes Anderson képi világa az egyik legjellegzetesebb az összes aktív hollywoodi rendező közül. Akár egy képkockából is meg lehet állapítani, ha az ő filmjéről van szó. Minden képkocka egy festmény, a díszlet pedig továbbra is olyan, mintha egy babaház szobái lennének felnagyítva a mozivásznon. A film ezúttal leginkább egy elképzelt közel-keleti területen játszódik, illetve a Korda család rezidenciájának aulájában, és bár a képek tele vannak részletekkel, humoros apróságokkal, hiányzik belőlük az az egyediség, amit Anderson előző helyszíneiből láttunk. Sokkal izgalmasabb, karakteresebb helyszín volt például a Tannenbaum család háza, Steve Zissou tengeralatjárója, vagy akár a Francia Kiadás szerkesztősége.

Szintén jellemző Anderson filmjeire az epizodikus felépítés, és egy család górcső alá vétele. Ez a két elem itt is megjelenik, bár egyik sem sikerül annyira acélosra. A fő probléma a filmmel, hogy a karakterek nincsenek eléggé kidolgozva, emiatt igazából nem lehet senkinek sem rendesen drukkolni a történetben. Ha többet megtudnánk Zsa-zsa gyermekkoráról, előző feleségeiről, Liesl anyjáról, a vásznon épphogy felbukkanó családtagokról, akkor a cselekmény egésze jelentősebbnek hatna. Így azonban minden egy kicsit súlytalan, a jelenetek különösebb dráma nélkül folynak át egymásba, a nagy fordulatoknak nincs meg a kívánt hatása.

A föníciai séma nem egy rossz film, de a jótól is távol van. Bár vannak benne vicces jelenetek, szórakoztató karakterek, néhol egész izgalmas színészi játék, összességében bármelyik másik Wes Anderson-filmet szívesebben ajánlanám annak, aki csak most kezd ismerkedni a rendező munkájával, mert az biztos, hogy ennél sokkal jobb filmekre is képes. Semmi baj azzal, hogy Anderson filmjeinek megvan a saját hangulata és formulája, csak ez azt eredményezi, hogyha valamelyik eleme gyengébb, akkor azt rögtön megérezzük, az eredmény pedig egy közepes, felejthető filmélmény lesz.