Március 8-án virágba borul a bolygó, hogy a nőket az élet értelmeként ünnepeljék. Hazánkban szépségükért, eszükért, tűrőképességükért, de elsősorban termékenységükért dicsőítik a nőket, akik életet adnak a jövő adófizetőinek. Krajnyák Petra véleménycikke.
A tavalyi nőnap alkalmából kifejtettem, szerintem Magyarországon nőnek lenni miért is ér fel egy vegyes fogadtatású tragikomédiával. Azóta a nők társadalmi helyzete fikarcnyit sem változott, azonkívül, hogy akaratuk ellenére benevezhetik őket Novák Előd hiánypótló kismama-szépségversenyére. (Ha bárki lefotózott volna a nevezésért a buszmegállóban, innen is üzenem a szervezőknek, hogy csak IBS-em van és krónikusan puffadok.) Idén az örökzöld „Sírva vigad a magyar!” szállóige szellemében az iróniát és a szarkazmust állítottam szolgálatomba, hogy szemléltessem: a női princípium továbbra sem több a „szülés kiváltságánál”.
Diplomával a népességnövekedés ellen
Az Állami Számvevőszék 2022-es elemzéséből megtudhattuk, hogy a demográfiai válsággal egybekötött armageddon is nők hibája. Egészen pontosan a diplomás nőké, s nekem, mint kétdiplomás, két lábon járó szülőcsatorna, kötelességem vezekelni ezért. A Pink education jelenség Magyarországon?! A felsőfokú végzettséggel rendelkező nők túlreprezentáltságának tényezői és gazdasági-társadalmi hatásai barokkos körmondatot viselő elemzés szerint a diplomás nők a magyar civilizáció vesztét okozhatják. Először is „a nők jelentős túlreprezentáltsága a felsőoktatásban demográfiai problémákat is okoz” és „ha ez a tendencia folytatódik, a nemek közötti egyenlőtlenségek megfordulása a felsőoktatásban a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet”. Bizonyára semmi nem csökkenti annyira egy nő tüszőserkentő hormon (FSH) szintjét, mint a tárgyfelvétel.

Talán a Neptunnal vívott szélmalomharcnál is rosszabb hatással van az ovulációra a vizsgaidőszak, de még veszélyesebbek lehetnek az előadások okozta traumák. Mi van, ha az ember lánya minden férfiban az őt háromszor megbuktató, majd nagy kegyesen kettessel átengedő statisztikatanárt látja majd, s e kellemetlen emléktől cölibátust fogad? Ne adj’ Isten, az előadóteremben fogant férfigyűlölettől vezérelve úgy dönt, szerez még egy diplomát. Ráadásul állami finanszírozással!

Továbbá, „a diplomás nők házasságának valószínűsége, és ezzel a gyerekvállalás esélye is csökken” esetükben. Hiszen ki akarná összekötni az életét egy diplomás nővel, aki terméketlenre tanulta magát? Hovatovább, rendelkezik a kritikus gondolkodás képességével, így képes hátrahagyni egy verbálisan és/vagy fizikailag bántalmazó partnert? A mai keresztény Magyarországon egy íratlan tétellel gazdagodott a tízparancsolat nőknek szóló kiadása – elvégre konzervatív társadalmunk elutasítja a gendersemlegességet –, ami úgy hangzik: Ne szerezz diplomát.
Politika = férfias szakma
Orbán Viktor 2015-ben kifejtette, hogy nem véletlenül nincs a kormánytagok között nő, mivel „a magyar politika alapvetően a folyamatos karaktergyilkosságra épül, ez pedig brutális helyzeteket teremt, amit bírni kell, de a nők ezt nem bírják”. Feltételezem, a magyar közélet törvénye mögött az önfejlesztés iránti vágy áll: a boszorkányüldözés és a nyilvános megalázás mindennél jobban fejleszti a stratégiai gondolkodást.

Az agresszív cikkek tömkelege alapján megállapítható, hogy Dobrev Klárát és Kunhalmi Ágnest is tiszteletbeli férfivá avatták az államférfiak, hogy képviselőtársaik képesek legyenek megbirkózni a magyar politikai élettel. Bár keresztény-konzervatív nézetei alapján a kormánypárt elutasítja a társadalmi nemeket, úgy tűnik, mégis csak rugalmasan kezeli az általa démonizált nemváltást. A termékeny kormánymédia bőségesen szolgáltat erre bizonyítékokat.

Kunhalmit gyakran olyan művésznevekkel illetik, mint a „kispesti baloldali pénzszivattyú”, így jóval nehezebb beazonosítani a lejárató cikkek múzsájaként, mint a konzekvensen Gyurcsánynéként emlegetett Dobrevet, így az egyszerűség kedvéért rá fókuszálok a továbbiakban.
Hát persze, hogy ótvaros hazugság. Ezért ugatja az aktuális barom naponta, no meg a DK, szintúgy naponta.
És akkor a tények – Francesca tökéletes tálalásában.
(Persze, tudjuk, odaát, a bolondok házában kit érdekelnek a tények?)
– olvasható Bayer Zsolt, Francesca Rivafinoli Mandineren közölt cikkéhez írt, A „mi vagyunk a legszegényebbek” ótvaros hazugsága című ódája, melyet Dobrev Klárával illusztrált. Dobrev Klára férfias szikárság nélkül aligha tudta volna feldolgozni, hogy a koronavírusban elhunytak hozzátartozóinak kihasználásával vádolják, illetve, hogy több mint egy milliárd forintból készült akció-propagandafilmben patás ördögként ábrázolják.
Minden dühös nőben ott lakozik az Antikrisztus
„Az elnöki pulpituson ülve hogy lehet ép lélekkel végigszenvedni egy Szabó Tímea-felszólalást?” – tette fel a kérdést Bayer Zsolt Kövér Lászlónak 2020 áprilisában. Az érzékenyítő tartalmairól méltán nem híres Bayer-show házigazdája bizonyára minden benne lakozó empátiát belepréselt ebbe a mondatba, és feltehetően ezért nevezte „picsogó picsáknak” és „faszoknak” a pedofiltörvény ellen tüntetőket, a bevándorlókat pedig kiirtandó férgeknek. A házelnököt ez a mártíromság olyannyira megindíthatta, hogy szenvedélyesen ecsetelni kezdte, hogy Szabó Tímea képviselőt szánalmasnak tartja, de nőnek biztosan nem.

Ahogy azt Demeter Szilárd bölcsen megállapította: „a magyar társadalom kulturálisan erősen matriarchális”, így bocsássuk meg Kövérnek, hogy egy ilyen elnyomó rendszerben kicsit elvetette a sulykot. Mint mondta, „nincs annál elszomorítóbb, mint amikor egy gyűlölettől eltorzult női arcot lát az ember férfi létére”, bizonyára azóta is PTSD-vel küzd emiatt. A beszélgetés alapján arra a következtetésre jutottam, hogy az „elnyomott” ciszheteró férfiak számára egy dühös nő látványa felér egy tarkóhoz nyomott kalasnyikovval.
Figyelembe véve a határozott véleménykinyilvánítás megfélemlítő erejét, arra buzdítok mindenkit, hogy Colgate-mosollyal, pislogás nélkül tekintsenek az őket felbosszantó férfira. Előbbi mesterkélt bűbája kellően ellensúlyozza a tébolytól üres tekintetet, mely talán kevésbé megterhelő lelkileg egy férfinak, és sokkal hatásosabb is. Ha még olyan főben járó bűnt is elkövettél, hogy diplomát szereztél, akkor érdemes közben rituálisan elégetni felsőfokú végzettséged igazolásait, hogy ily módon vezekelj a népességszám csökkentéséért is.
Kövér felidézte a kormánypárti képviselők humoros és elegáns reakcióját is: Szabó Tímea beszéde közben vastapssal először belefojtották a szót, majd addig tapsoltak, amíg lejárt az ideje, hogy utána az ülést levezető házelnök azzal a szellemes szöveggel tagadja meg, hogy az eltapsolt idővel kiegészítve befejezhesse, amit elkezdett, hogy a „viharos tetszésnyilvánítással nem tudott mit kezdeni”. Bizonyára a Szabó Tímea „családanyához méltatlan” megnyilvánulása sokkolta őt cselekvésképtelen állapotba.
Szülni vagy nem szülni
Talán túlzásnak tűnhet a fentebbi nő-Antikrisztus párhuzam, de ha tüzetesebben megvizsgáljuk a Budaházy Edda által alapított Hozz világra még egy magyart mozgalom honlapját – s miért ne tennénk, elvégre a Trump rendeleteiről szóló hírek kellően lobotomizálták többségünket, így nagy mentális csapás már aligha érhet bárkit –, akkor megbizonyosodhatunk megalapozottságáról.

2023. szeptember 29-i dátummal olvashatunk egy A NŐK ÉS AZ ANTIKRISZTUS című (bizony, csupa nagy betűvel) posztot, melyben Budaházy megfogalmazza, hogy a reproduktív jogokért kiálló Patent Egyesület „tagjait nem érdekli semmi, mert a sátán szolgálatába szegődtek”.
Nőnap = Anyák napja
Pár éve új politikai trend robbant ki: a nemzetközi nőnap anyák napjaként tálalása. Novák Katalin 2023-ban az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságának éves ülésén New Yorkban kifejtette, hogy „mindaddig nem tudják hatékonyan támogatni a nőket, amíg nem veszik figyelembe, hogy a legtöbbjük édesanya vagy egy adott ponton az lesz”.
A volt köztársasági elnök hozzátette, hogy „a nők irányíthatnak hadsereget, kormányozhatnak államokat, de mégis a családjuk számára a legfontosabbak és igazán nélkülözhetetlenek, ott, és csak ott pótolhatatlanok”. Tehát egy tanárnő jelen tanárhiányban bármikor kisétálhat az óráról, mert pótolható. Az orvoshiány ellenére a sebész doktornő kisétálhat műtét közben, hisz pótolható.

Novák elmondta azt is, hogy „a nőknek megadatott a kiváltság, hogy életet adjanak, ezért lehetővé kell tenni a lányoknak és nőknek szerte a világban, hogy saját maguk hozzák meg döntéseiket, és ne kényszerítsük őket az anyaság és a szakmai karrier közti választásra”.

Szerencsére a bőség zavarában ott van nekünk Kásler Miklós, hogy a szülőszoba felé vezető útra tereljen minket. Ő ugyanis a 2023-as nőnapot ugyancsak előrehozott anyák napjaként ünnepelte. Gondolatait azzal kezdte, hogy a világot a Jóisten teremtette, férfit és nőt hozva létre, hogy „együtt alkossanak egy egészet, amelyet – a gyermekekkel kiegészítve – családnak nevezünk”.
Anya csak egy van
Az anyai szeretet természetfeletti erejéről idén sem feledkezett el megnyilvánulni Novák, igaz, már nem államfői minőségben. Egy család-, vallás- és fosszilistüzelőanyag-központú, konzervatív, nemzetközi konferencián elmondta, hogy „egy államban elengedhetetlen a jól működő egészségügyi, szociális és oktatási rendszer, de a gyerekek és idősek gondozásában ennél is fontosabb szerepet tölt be a család”, azon belül is az anya. Saját cukorbeteg lányát felhozva példaként rámutatott, hogy „az inzulin kifogyhat, az inzulinpumpa eleme lemerülhet, de egy anya akkuja soha”.
Nos, anyám akárhogy próbálta is, nem tudta kézrátétellel sem a sérvemet, sem az érdaganatomat, sem az asztmámat, de még egy influenzát sem meggyógyítani. Három eshetőség van:
- Szülőanyám utál.
- Egy szfinx macska immunrendszerével rendelkezem.
- Édesanyám nem a tízparancsolat szerint élte életét, így anyai szeretete nem ér fel a sugárterápia gyógyító erejével.
Tekintve, hogy eddigi, 26 éves földi pályafutásom alatt anyám még nem tagadott ki, pedig bőven adtam rá okot neki, az elsőt zsigerből el is vetném. Bár a genetikai lottót nem nyertem meg, ritkán betegszem meg, így a másodikat kizárom. Nem maradt más, mint hogy rávegyem édesanyámat bűnbánat tanúsítására. Talán így még vízen járni is képes lesz.
Vagy talán Novák Katalin esett túlzásokba?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Virágot a virágnak(?)
A nemzetközi nőnap alkalmából ildomos volna felköszöntenem nőtársaimat a cikk zárásaként. Az akciós rózsa és a 2025. március 9-i lejárati dátummal felcímkézett csoki talán túl elcsépelt lenne, így Török Zsolt 2014-es nőnapi meglepetését idézném fel. Az egykori MSZP-s szóvivő Facebookon büszkélkedett el, hogy szegfűvel és „négercsókkal” köszöntötték a nőket nőnap alkalmából Bácsalmáson. A posztot azóta eltávolították.
