Az Árulókat a tavalyi siker után kérdés nélkül folytatni kellett, hiszen ha az RTL végre megtalálta az igényes szórakoztatás receptjét, miért engedné el? Kritikánk a sorozatról és a körülötte kialakult hype-ról.
Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban első évada tavaly november 20-án debütált az RTL-en, túlzás nélkül felülmúlva a várakozásokat. A 12 részes taktikai pszichoreality elképesztő sikert aratott mind szakmai körökben, mind a nézettséget és a fogyasztói elégedettséget tekintve, így abszolút nem volt kérdés, hogy a csatornánál nem egy egyszeri próbálkozásról vagy kísérletről lesz szó, hanem egy potenciális sikerszériáról. Idén viszonylag hamarabb, szeptember 23-tól október 10-ig láthatják a második évadot a nézők, minden hétköznap hétfőtől csütörtökig, természetesen prime műsorsávban.
A műsor tematikája szerint idén is 22 szereplő kap meghívást a játékra és a színhelyéül szolgáló titkos kastélyba. Miután a játékosok megérkeznek a helyszínre, rögtön az első kerekasztal-ceremónia során kapnak egy fejkendőt és ekkor a műsorvezető, a saját magát cosplayelő Árpa Attila – aki először borzasztóan idegesítő volt, ahogyan hozta a titokzatos gróf úr karakterét, a második évadra már sokkal inkább szórakoztató és jól is passzol a koncepcióhoz – kiválasztja azt a 3-4 gyilkost, így szakad a játék az Árulókra és az Ártatlanokra.
Ekkor kezdődik meg a nyomozás. Az Árulóknak természetesen az a célja, hogy ne bukjanak le, és eltereljék magukról a gyanút, beolvadjanak a társaságba, az Ártatlanoknak viszont az, hogy nyomozzanak és lebuktassák az Árulókat. Mindeközben pedig vannak próbatételek, logikai vagy ügyességi játékok, amikkel az egész csapat pénzt (és vagy életmentő pajzsokat) tud gyűjteni (akár 20 millió forintot), amit majd haza tudnak vinni a játék legvégén. Ha ekkor marad Áruló a csapatban, övé a teljes nyeremény. Ha nem, akkor a megmaradt Ártatlanok osztoznak az összegen.
A helyzetet az bonyolítja, hogy esténként van kerekasztal-szertartás, ahol a játékosok minden alkalommal kiszavaznak egy olyan játékost, akit Árulónak tartanak, és kiderül, hogy sikerült-e elkapniuk egy gyilkost, vagy egy Ártatlan esik ki. Illetve esténként a gyilkosok összegyűlnek a konklávén, hogy megvitassák, kit öljenek meg az éjszaka.
A műsor egyes részei alapból viszonylag sematikus struktúrát követnek, kisebb-nagyobb változásokkal. Általában a játékosok egy napját követhetjük végig, szinte mindig a reggellel indul a nap, aminek az a külön izgalma, hogy a játékosok nem tudják, ki halt meg az éjjel. Majd jönnek a napi próbafeladatok, a folyamatos nyomozás és végül minden este a feszültségteljes Kerekasztal. (Legalábbis a második évadban, az elsőben szabadabban játszottak az egyes adások felépítésével.)
Az alapkoncepció, ami az egész Árulók-tematikát mozgatja az, hogy mi nézők tisztában vagyunk a gyilkosok kilétével, azzal is, hogy kit öltek meg az éjszaka, és van abban valami bizarr élvezet, ahogy mi kívülállóként figyeljük a játékosokat nyomozás közben, ahogyan felemészti őket a feszültség.
Mit tud Az Árulók, amit más nem?
Ha egy Gulyás Marci által megálmodott utópiában élnénk, akkor egy szórakoztató TV-műsor kizárólag akkor maradhatna terítéken, ha valós, mély, társadalmi kérdéseket boncolgatna, és csak még inkább azt a célt szolgálná, hogy ne csak saját, hanem mások nyomorával is tisztában legyünk, és ettől még jobban szorongjunk.
Ezzel a vízióval ellentétben állnak azok a tömegszámra gyártott, szórakoztatónak szánt show-műsorok, realityk, amikkel a hétköznap esti műsorsávot próbálják megtölteni a kereskedelmi televíziók, több-kevesebb sikerrel. Sokszor rettentően bugyuták vagy csak túlnyújtottak, unalmas, érdektelen karakterekkel és műdrámákkal dolgoznak, hamar elfáradnak, vagy be sem indulnak igazán.
Az igazi virtuózitás viszont az, amikor egy műsor képes megtalálni az aranyközéputat, elég jó ahhoz, hogy végig figyelemfelkeltő legyen, elgondolkodtasson, de nem akar nyomasztani a saját nyomorunkkal, álértelmiségi köntösbe burkolózva. Na és erre tökéletes iskolapélda Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban, ami visszaadta a nézői reményt, hogy talán mégis van tartalomgyártói igény egy fokkal magasabb polcon lévő reality legyártására is.
A színvonalváltást több tényező is jelezte már az első évadban is. Az egyik ilyen, hogy nincsen túlhúzva a műsor, három héten át négy rész, ami kellően feszes tempó egy hétköznapi realityhez, az alkotók nem hagyták, hogy elfáradjon a produkció. A másik ilyen, hogy az átlag RTL-es vetélkedőkhöz megvan a csatorna állandó rekrutációs bázisaként szolgáló B-celeblistás holdudvar, viszont AzÁrulókhoz olyan színészek, művészek, újságírók vagy sportolók adják a nevüket, akik tovább emelnek a színvonalon, és akiket biztosan nem fogunk viszontlátni tortát dobálni.
A harmadik ilyen tényező, ami már inkább a színvonalváltás következménye, hogy konkrétan van egy, a műsorral foglalkozó, tematikus Facebook-csoport, amire a napokban bukkantam csak rá, viszont majdnem 50 ezer tagot számlál. (Más műsor örülne, ha a nézettsége meghaladná az 50 ezret.) Ebben a csoportban pedig egy nagyon intenzív diskurzus folyik a műsor kezdete óta minden nap arról, hogy ki milyennek látta az egyes karaktereket, hogyan interpretálták a jeleneteket, a történéseket, miközben hevesen reagálnak a játékosok döntéseire, taktikáira is.
Nem feltétlen az az izgalmas ebben, hogy maga ez a párbeszéd milyen tartalommal telik meg, hanem a jelenség, hogy van egy olyan, kereskedelmi csatornán folyó műsor, ami képes ilyen szinten foglalkoztatni a közbeszédet, képes online keretek között, organikusan ilyen fórumokat kialakítani magának. Ezt a nézői igényt a csatorna is kiválóan felismerte, nemcsak egy külön adás készült a kulisszatitkokról, de most az RTL a Port.hu-val közösen egy saját, hetente kétszer jelentkező kibeszélőműsort is indított.
Az Árulókban tehát valóban minden tényező megvan ahhoz, hogy egy kultuszműsor legyen, már persze, ha nem akarják a benne lévő potenciált teljesen kiszipolyozni egy-két év alatt. Egyszerre szórakoztató, elgondolkodtató és feszültségteljes is, őszinte érzelmekkel és komplex karakterekkel dolgozik és valós morális dilemmákat vet fel.
A műsor társasjáték jellegétől pedig mi is azt érezhetjük, hogy ugyanúgy a része vagyunk ennek a hullámzó macska-egér harcnak, ahol sosem lehet tudni, hogy ki az egér és ki a macska.