Szeptember 26-án jelenik meg a Megalopolisz, Francis Ford Coppola legújabb alkotása, amit a rendező az életműve ékkövének szánt, de a látottak alapján sokkal inkább szégyenfoltként lehet rá tekinteni. Kritika.
Ahogy a címből is valószínűleg egyértelművé vált, nem vagyunk oda túlságosan Coppola legújabb filmjéért, a Megalopoliszért, mely szeptember 26-ától látható a mozikban.
Coppola hosszú évtizedekig álmodozott arról, hogy létrehozza a Megalopolisz című gigaprojektjét. Egy olyan filmet szeretett volna készíteni, ami párhuzamot von Róma bukása és az Egyesült Államok elképzelt jövője között. Az ötlet még 1977-ben pattant ki a fejéből, és 1983-ban már neki is állt a film előkészületeinek, két hónap alatt több mint 400 oldalnyi anyagot írt a filmtervhez. A filmes munkálatok 1989-ben már egyszer megkezdődtek, éppen Rómában, de a rendező akkor az anyagiakat mérlegelve úgy döntött, hogy inkább más, potenciálisan sikeres és jövedelmező filmterveket vesz előtérbe, így a Megalopolisz forgatása akkor leállt.
Coppola másodjára 2001-ben élesztette újra a szerelemprojektjét és egy igencsak veretes szereplőgárdával tartott akkor olvasópróbákat New Yorkban. A teljesség igénye nélkül azért érdemes megemlíteni, hogy a grandiózus-kaotikus ötlet ellenére olyan A-listás sztárok vettek részt az olvasópróbákon, mint Nicolas Cage, Russell Crowe, Robert De Niro, Leonardo DiCaprio, Al Pacino, Kevin Spacey és Uma Thurman, vagyis a rendező reputációja kellően meggyőző volt ahhoz, hogy ilyen neveket is behúzzon a produkció. Szintén még az évben meg is kezdődtek a munkálatok, de a szeptember 11-ei terrortámadás miatt Coppola ismét kénytelen volt pihenőre küldeni a Megalopoliszt, aminek meghatározó eleme New York lerombolása, így annyira nem jött volna jól ki, ha éppen a nemzeti trauma után készül el a film.
Hogyan tudnék élni nélküled? – Tényleg egy egyszernézős habos-babos musical lenne az év legjobban várt magyar filmje?
3 nappal ezelőtt
Coppola végül 2017-ben döntött úgy, hogy ameddig még él és bírja erővel, ő már csak azért is megvalósítja a régóta dédelgetett nagy álmát és elkészíti a Megalopoliszt. Már az is sokatmondó a filmmel kapcsolatban, hogy a rendező akárhogy is próbálkozott és akárhogy házalt az ötletével, a Paramounton keresztül a Netfilxig minden stúdió elutasította az ötletet. Egyedül a Lionsgate vállalta idén a forgalmazást és a marketinget.
Ennek már igencsak intő jelnek kellett volna lennie, de Coppola teljes mértékben hajthatatlan volt és még a kaliforniai szőlőbirtokainak jó részét is eladta azért, hogy saját forrásból, nem kevesebb mint 120 millió dollárból leforgathassa a Megalopoliszt. A film előkészületei harmadik nekifutásra a Covid-járvány után, 2021-ben kezdődtek meg és ismét rengeteg A-listás sztár szavazott bizalmat a filmnek (Adam Driver, Dustin Hoffman, Laurence Fishburne vagy éppen Giancarlo Esposito) vagy olyan, korábban a cancel culture áldozatául esett színészek kaptak lehetőséget, mint Shia LaBeouf vagy éppen a Trump-szimpátiája miatt mellőzött Jon Voight.
Ahogy a filmterv megvalósításának útja, úgy a forgatás sem ment zökkenőmentesen. Coppola szerette volna, hogy a színészek minél többet improvizáljanak, ami csak még inkább káoszos hangulathoz vezetett. A rendező sokszor elvonult a lakókocsijába füvezni, majd új, a forgatókönyvben abszolút nem szereplő jeleneteket talált ki, összebalhézott a vizuális effekteken dolgozó csapattal, akik fel is mondtak és olyan felvételek is előkerültek, ahogy Coppola a szilveszteri jelenet forgatása közben a fiatal statiszta lányokat csókolgatja. Bár elmondása szerint csak motiválni szerette volna őket.
Megalomán ámokfutás
A film a modern Egyesült Államok, azon belül is pontosan New York és az erkölcsi hanyatlásnak indult ókori Róma történetét mossa egybe, és ezt fűszerezi meg az i.e. 63-as Catilina-féle összeesküvéssel, ami Catilina és Ciceró hatalmi harcáról szól.
Hát itt meg mi történik? – Mozikba került a Mi vagyunk Azahriah, ami a nagy progresszivitásában elvesztette az igazi varázsát
2024.11.30 11:25
A Megalopolisz főszereplője Cesar Catilina, (Adam Driver) a nagy népszerűségnek örvendő Nobel-díjas tudós és egyben megszállott építész, aki egy, az általa létrehozott megalon nevű anyaggal szeretné újjáépíteni a hanyatló és erkölcsileg teljesen elbukott Új Rómát (New Rome). Vele szemben áll a meglehetősen konzervatív politikai ellenfele, Új Róma polgármestere, Franklyn Cicero (Giancarlo Esposito), valamint a féltékeny unokaöccse, Clodio Pulcher (Shia LaBeouf), akik mindent megtesznek, hogy lejárassák Catilinát és csorbát ejtsenek a hírnevén. A bonyodalmakat nehezíti, hogy időközben Cicero lánya, Julia (Nathalie Emmanuel) elkezd dolgozni az építésznél és nemsokára bele is szeret.
A film felépítésében – és ez egyébként szimpatikus is lehet benne – egy klasszikus irodalmi értelemben vett dráma sajátosságait, struktúráját hordozza magában, amivel Coppola tulajdonképpen tiszteletét teszi az irodalom és a filozófia nagyjai előtt, nem hiába van minden második monológban egy Marcus Aurelius vagy egy Shakespeare-idézet. A probléma csak az, hogy igen, minden második monológba bele van erőltetve egy-egy kontextus nélküli, sokszor indokolatlan és álértelmiségi hatást keltő idézet, amivel Coppola saját nézeteit közvetíti a közönség felé.
A párbeszédek és a monológok mellett a teljes filmre igaz az, hogy egyszerűen annyira túl van zsúfolva tartalmilag és olyan sok mindenről szeretne releváns, nagyotmondó kritikát megfogalmazni, legyenek azok gazdasági, társadalmi, politikai vagy morális kérdések, hogy a film Coppola elviselhetetlen rendezői magatartásán túl emiatt vérzik el teljesen. A jelenetek sokszor elképesztően zavarosak, a cselekmény teljesen átgondolatlan és túl sok karakterrel dolgozik a film ahhoz, hogy valóban megértsük azt a komplex motiváció- és érdekhalmazt, ami a szereplőket vezeti. A film vége is csak arról árulkodik, hogy a teljes káosz és kapkodás közepette elő kellett még valamivel rukkolni, mert Coppola valamelyik füvezése során rájött, hogy basszus, még le is kellene zárni ezt a dolgot.
De a Megalopoliszon érződik az is, hogy nem a társadalomkritika, hanem az esztétikum és a látvány volt az első helyen, ami a már említett felmondásoknak köszönhetően rengeteg kivetnivalót hagy maga után és sokszor egy B-vonalas sci-fi CGI-világára emlékeztet, arról nem is beszélve, hogy olyan trehány és átgondolatlan módon próbálja keverni az ókori Róma és a modern New York építészetét és technológiai fejlettséget, hogy az egész egy szürreális katyvaszba fullad.
Paul Mescal Rómát és a szívünket is meghódítja, de ez még kevés ahhoz, hogy a Gladiátor II. kiemelkedő alkotássá váljon
2024.11.15 15:38
Egyszerűen tényleg csak azt tudjuk őszintén mondani, hogy ezt a filmet egyáltalán nem érdemes megnézni, mert sem látványvilágában, sem a történetében, sem kritikai funkciójában nem ad annyit a nézőnek, hogy erre bárki elpazaroljon két és fél órát az életéből. Abban érdemes csak reménykedni, hogy Coppolának lesz még ereje egy nagy, utolsó dobáshoz, és nem ezzel a bukásra ítélt lázálommal búcsúzik a filmtörténelemtől, amit oly sok évtizedig hiába kergetett.
