2024.8.8 14:52
Olvasási idő 1:04
Maier Péter

Négy napon belül negyedik állatos graffitijével boldogította London népét Banksy

KULTÚRA BANKSY DESIGN EGYESÜLT KIRÁLYSÁG LONDON STREET ART

Egy kecske, két elefánt és három majom után most egy farkas jelent meg Londonban.

Négy nap alatt Banksy negyedik alkotása bukkant fel London utcáin. Ahogy a hét első felében mi is beszámoltunk róla, a világ első számú street art művésze előbb egy kecskét, majd két elefántot fújt egy-egy londoni épület falára, amit azóta három majom, majd csütörtökre virradóra egy farkast ábrázoló munka is követett. 

Banksy szerdán a hivatalos Instagram-oldalán tette közzé azt a képet, amelyen a majmok úgy néznek ki, mintha egy kelet-londoni vasútállomás hídján csüngenének, az alattuk elhaladó autók felett. Az alkotás a Brick Lane-nél található, egy vintage ruhabolt és egy kávézó közelében, nem messze a Shoreditch High Streettől.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Banksy (@banksy) által megosztott bejegyzés

James Peak, aki a BBC The Banksy Story című műsorát vezette, a BBC Londonnak elmondta: Banksy valami mellett kampányol azzal, hogy egyre több állat jelenik meg általa, London különböző részein.

Hol bukkan fel legközelebb? Senki se tudja. Ez nagyon izgalmas a Banksy-rajongók számára, és London mindennapjait is feldobja így augusztusban

– mondta Peak, aki a három majmot „briliánsan kivitelezettnek“ nevezte. Hozzátette: ő sem tudja, mit jelenthet, de azt érzékeli, hogy most mindenki erről beszél.

Egy vonyító farkas is felbukkant Londonban

Banksy csütörtökön aztán egy újabb alkotást osztott meg az Instagram-oldalán. A művész ezúttal egy farkast fújt fel egy antennára, ami a peckhami Rye Lane-en található, London délkeleti részén. Az alkotó ehhez a fotóhoz sem fűzött kommentárt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Banksy (@banksy) által megosztott bejegyzés

A BBC úgy tudja, hogy az állatos sorozat még ezen a héten véget érhet. Az elmúlt napokban sokan találgatták, hogy mit jelenthetnek a művek, de Banksy képviselői eddig nem kívántak reagálni az ezzel kapcsolatos elméletekre és megkeresésekre.