Dina Sanichart az emberek hiába próbálták a társadalomba integrálni, állati ösztönei élete végéig erősebbek voltak. És bár soha nem illeszkedett be igazán az emberek közé, egy rossz szokást mégis átvett a környezetétől: a dohányzást.
1867. februárja van: az észak-indiai Uttar Prades állam már éppen kilép a száraz és hűvös télből, hogy beköszöntsön a forró tavasz. Ezen a területen, ha nem vigyázunk, a mai napig könnyen összetalálkozhatunk veszélyes állatokkal: bengáli tigrisek, indiai orrszarvúk, pápaszemes kobrák, Russell-viperák és megannyi fenevad él a vidéken. Egy csapat vadász pont farkasok után kutatva hatolt be az őserdőbe Baran városának közelében. Napokig járták a dzsungelt követve az állatok nyomait, amikor egy barlanghoz értek. Tudván, hogy zsákmányuk ott lapul valahol abban a baljóslatú és homályos katlanban, türelmesen várták, míg az állatok elő nem merészkednek portyázni az éj leple alatt – idézi vissza a történteket a Bored Panda. Morgást hallottak, farkasszerű vonítást, ám az üregből nem a várt préda, hanem egy ismeretlen fenevad, egy csupasztestű „szörny“ kúszott elő négykézláb. A vadászok megdermedve vártak a sűrű és szinte áthatolhatatlan növényzet között. Fegyvereikhez nyúltak, és már lövésre készen álltak, hogy leterítsék az ördögi teremtményt, de még mielőtt eldördült volna egy puska, észrevették, hogy az előttük álló lény ismerős vonásokkal rendelkezik: egy ember volt.
Streaming-ajánló decemberre: Száz év magány, Squid Game és Sabrina Carpenter készítenek fel az ünnepi időszakra
2024.12.8 9:54
Kifejezéstelen arccal, négykézláb, mint egy állat, mint egy farkas kukkantott ki a barlangból, egy gyerek volt. Piszkos volt, és az értelem leghalványabb jele sem csillogott szemeiben. A vadászok tanácstalanul álltak a fiatal fiú előtt. Nem értették, mit kereshet a dzsungel közepén egy farkasbarlangban egy emberkölyök. Nem akarták sorsára hagyni, ezért úgy döntöttek, elviszik magukkal. Ám azzal nem számoltak, hogy a farkasviszonyok között élő fiú valóban egy farkasfalkához tartozott. És „fajtársai“ nem hagyták annyiban, hogy csak úgy elvigyék csapatuk egyik tagját. Kemény küzdelem alakult ki köztük, de végül a férfiaknak sikerült épségben kihúzniuk a fiút a vadállatok közül.
Dina Sanichar az erdő gyermeke volt, nem mindennapi élete pedig még magát Rudyard Kiplinget, a híres angol írót is magával ragadta. Ha úgy tetszik ő Maugli, az indiai kisfiú, A dzsungel könyve történetének valódi hőse, ám a Disney-mesével ellentétben neki nem jutott a boldog befejezésből.
Szombat
Miután magukhoz ragadták a kisfiút, a vadászok hamar észrevették, a rémült gyermek nem értette az emberi beszédet. Tanácskoztak, vajon mit tehetnének vele, végül úgy döntöttek, hogy elviszik a legközelebbi árvaházba. Több napon keresztül utaztak a dzsungelben, így értek el Agra városáig, hogy ott egy árvaház gondjaira bízzák a fiú nevelését. A gondozók tárt karokkal fogadták az új jövevényt, majd szinte azonnal meg is keresztelték. Szombaton lépett be az intézmény falai közé, így neve onnantól Dina Sanichar volt – a sanichar jelentése egyszerűen: szombat.
Hiába a név, hiába a civilizáció, Dina nem tudta magáról egy könnyen lerázni korábbi életét. Az árvaházban rendre farkasfiúnak becézték. Mindenki így hívta, mert inkább állatként, mintsem emberként viselkedett.
Azonban nem ez volt az egyetlen különbség a farkasfiú és a többi gyerek között: sajátos diétát követett, ez pedig tovább mélyítette az ő és a többi ember világa között tátongó szakadékot. Visszautasította a főtt ételeket, és kizárólag nyers húst evett. Rágta az ételben talált csontokat, hogy élesítse fogait. Végül a gondozóknak egy új stratégiát kellett kidolgozniuk arra, hogy fokozatosan rászoktassák a fiút az emberi táplálkozásra. Nyers húst kezdtek neki keverni hőkezelt hússal és más könnyen emészthető élelmiszerekkel.
View this post on Instagram
Végül aztán a „farkasfiú” valahogy mégiscsak megszokta környezetét és a gondozók jelenlétét. Egy idő után megtanult emberként járni, sőt a ruhát is valahogy megtűrte magán. Barátot is szerzett magának, egy másik „vadgyereket“, aki hozzá hasonlóan a dzsungelben nőtt fel. Mivel hasonlóak voltak, és mindkettőjüknek problémát okozott az emberekkel való kommunikáció, elválaszthatatlan párossá váltak. Az árvaház akkori igazgatója, Erhardt atya a szokatlan barátságról azt mondta, hogy „a két fiút az együttérzés különleges köteléke fűzte össze. Az idősebb [Dina Sanichar] megtanította a kisebbet pohárból inni.“
Deadpool & Rozsomák, Dűne-sorozat, Arcane, balhés lányok és karácsony – Novemberi Netflix, Max, Disney+, Showtime streaming-ajánló
2024.11.10 9:26
Bár végül Dina elsajátította a mindennapok csínját-bínját, az egyetlen igazi emberi szokás, melyet szinte azonnal átvett az idősebbektől, a dohányzás volt. A cigarettafüggősége később az életébe került. 35 éves korában tuberkulózisban halt meg.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Környezetünk és személyiségünk
Dina Sanichar története a korabeli pszichiáterek és pszichoanalitikusok figyelmét is felkeltette. Gondosan követték a fiú fejlődését, és rajta keresztül próbálták jobban megérteni az elszigeteltségnek az emberi fejlődésre gyakorolt hatását. Szakértők szerint az a tény, hogy Dina soha nem tanult meg beszélni és beilleszkedni a társadalomba, azt bizonyította, hogy a környezet, amelyben az ember felnő, visszafordíthatatlanul alakítja jövőbeli viselkedését és személyiségét – írja a Historic Flix.
Bár Sanichar sorsa ismertségben kitűnik az összes vadgyerek története közül, mégis tudnunk kell, hogy esete nem volt egyedülálló. A 19. századi India rossz gazdasági helyzete miatt számtalan szülő kényszerült arra, hogy eldobják maguktól gyermekeiket. Az anyagi gondokkal küszködő családok képtelenek voltak megfelelő lakhatást, étkezést biztosítani utódaiknak. A túlzsúfolt árvaházak és az állami szociális segély hiánya miatt többen elkeseredettségből egyszerűen bevitték ezeket a kisgyerekeket a dzsungelbe, majd ott sorsukra hagyták őket.
Tündérmese és a valóság
Rudyard Kipling angol író több évig Indiában élt. Ez idő alatt sok helyi legendát hallott, inspirálódott legújabb művéhez. Valószínűleg a Sanicharról szóló történetek is eljutottak a fülébe, hiszen a vad fiú sorsa feltűnően hasonlít a könyv főszereplőjének, Mauglinak a történetéhez.
@junglebook19672003scenes#TheJungleBook#TheJungleBookEndingScene#EndingScene#Mowglimeetsshanti#MyOwnHome#BruceReitherman#PhilHarris#SebastianCabot#DarleenCarr♬ original sound - junglebook19672003scenes
Maugli, akárcsak Sanichar, a dzsungelben nőtt fel a farkasokkal, és nehezen tudott beilleszkedni az emberi társadalomba. Ám Maugli megkapta a könyvekbe illő feloldást, és az emberi társadalomba való integráció is zökkenőmentesebbnek tűnik Kipling lapjain, Sanichar viszont soha nem illeszkedett be teljesen az emberi világba. Dina Sanichar történetének talán legnagyobb paradoxona továbbra is az a tény, hogy bár a körülötte lévő emberek teljes értékű emberré akarták tenni, ő mindig is szívesebben bízott állati ösztöneiben. És felvetődik a kérdés: vajon kell-e mindenáron integrálni valakit, aki szemlátomást egyáltalán nem akar egy adott közösséghez tartozni?
