Az alábbi élőszereplős Disney-remake-ek helyett jobban jársz, ha inkább leporolod az eredeti verziót.
A Disney aranykorának az 1937–1942 közötti időszakot szokták nevezni, amikor olyan korszakalkotó klasszikusok jelentek meg, mint a Hófehérke és a hét törpe (1937), a Pinokkió (1940), a Fantázia (1940), a Dumbo (1941) és a Bambi (1942). A média- és szórakoztatóipari vállalat történetmesélési és filmtechnikai eszközei frissek és unikálisak voltak, teljes mértékben leuralták a popkulturális szcénát. Mindenki Disney-meséken nőtt fel, és ez a későbbi évtizedekben sem sokat változott.
A következő jelentős periódust a filmesztéták a Disney reneszánszaként emlegetik. Ez az 1990-es évek végén érkezett el, olyan világhírű mesékkel, mint A kis hableány (1989), A szépség és a szörnyeteg (1991), az Aladdin (1992), az Oroszlánkirály (1994), a Pocahontas (1995), A Notre Dame-i toronyőr (1996), a Herkules (1997), a Mulan (1998) vagy épp a Tarzan (1999). Azok a gondtalan, régi szép idők...
A sajátosan zseniális fabulák meghatározták, formálták az ízlésvilágunkat, életleckékkel vérteztek fel minket. Az egyes korszakoknak megvolt a maguk mágikus, azonnal felismerhető ecsetvonásokkal tarkított animációs stílusa.
Júniusi streaming-ajánló: A Squid Game és A mackó könyörtelen sztoriját is darálhatjuk majd a nyári a kánikulában
2025.6.5 11:21
A 2000-es évek eleje a Disney-Pixar koprodukciók érája volt, telis-tele emlékezetes filmekkel. Idetartozik a Toy Story-széria, A Hihetetlen család, a L’ecsó, a Szörny Rt., a Fel! és a Némó nyomában is. Ám ahogy fejlődött a technológia, és szép lassan elérkezett a streaming platformok világa, a kapitalizmus szabályai szerint működő cég a minőség mellett fókuszálni kezdett a mennyiségre, és a stabil, kiszámítható bevétel szükségességére.
És mint tudjuk, kevés dolog mámorítja el jobban a filmstúdiók vezéreit, mint a fix bevétel gondolata. Megfogant hát az ötlet: mi lenne, ha az évtizedekkel korábban kulturális robbanást okozó, néplélekbe mélyen beivódott történeteket a legújabb technológiákkal kombinálnák? Az élőszereplős remake-ek gondolata egyébként már a 90-es évek végétől birizgálta a Disney fantáziáját: az első ilyen az 1996-os 101 kiskutya volt.
Közhely, de az új nem mindig jelent egyértelműen jobbat. Összeszedtük alább azokat az újradolgozásokat, amik valamilyen oknál fogva félresikerültek. A határeseteket, mint például a 2019-es, Guy Ritchie-féle Aladdin, vagy a 2023-as A kis hableány, nem soroltuk fel, kizárólag a nagy ívben elkerülendő, kellemetlenül sikerült remake-eket.
Dumbó (2019)
Az 1941-es Dumbó low budget produkciója ellenére óriási kasszasiker lett, ami a második világháború idején ritka és megsüvegelendő teljesítmény volt. A kedves, szívhez szóló történetet érzelmi mélysége és szeretni való egyszerűsége okán az egekig magasztalták. Merőben hozzájárult az úgynevezett Disney-formula megszületéséhez, ami érzelmes sztorit és emlékezetes, egyedi karaktereket foglalt magába.
Tehát mindent, ami a 2019-es verzióról kevésbé elmondható el. Túlzottan komorra, érzelemmentesre, laposra sikeredett, ráadásul feleslegesen bonyolította túl a történetet. Az eredeti verzió ártatlanságának, szerethetőségének hűlt helye a remake-ben. Szegény Tim Burton, nem utoljára szerepel az ő rendezése a listán.
Az oroszlánkirály (2019)
Az 1994-es Az oroszlánkirály igazi popkulturális fenoménná vált, globális boom lengte körül. Dúdoltuk az ikonikus dallamait, játszottunk a belőle készült számítógépes játékkal, és persze végtelenítve néztük a VHS-kazettát. Szemkápráztató animáció, bámulatos filmnyelv, brutálisan emlékezetes soundtrack, az érzelmi faktor a csúcson – megvolt benne minden, ami a mainstream letarolásához kellett. A dzsungel könyve (2016) előszereplős adaptációja meglehetősen jól sült el, így gondolt egy nagyot a Disney, és elkészítette Az oroszlánkirály vadonatúj változatát is.
A tapasztalt, fekete öves direktort, Jon Favreu-t ültették a rendezői székbe. Az élőszereplős szócskát óvatosan érdemes használni, hiszen a számítógépes effektek felfrissítéséről beszélünk, valódi oroszlánok természetesen nem krúzolnak a filmben. A végeredmény vizualitásában gyönyörűre sikeredett, azonban élettelen, érzelmileg sekélyes karakterekkel operált.
A Disney-nek és a mentális egészségünknek is óriási szüksége volt erre a mozifilmre – Megnéztük az új Lilo & Stitchet
2025.5.22 11:13
Többnyire snittről snittre a régi film másolata, ami kedves omázsnak tűnhet, de nélkülözött bármiféle eredetiségre törekvést. Az 1994-es, rajzolt változatban jellegzetes és fontos elem az arcjáték, amit a modern CGI képtelen volt visszaadni. Üres vázat kaptunk, ami minőségében meg sem közelítette elődjét.
Susi és Tekergő (2019)
Az 1955-ös Susi és Tekergő újabb kritikai és pénzügyi diadal volt a Disney számára – ebben az időszakban képtelen voltak mellélőni. A végtelenül aranyos, spagettis jelenet időtlen, a kollektív tudatunk része, beégett a retinánkba. Feltűnhetett már, hogy a vállalat számára a 2019-es év az előszereplős remake-ekről szólt, a Dumbó és Az oroszlánkirály mellett a Susi és Tekergőt is újból elővették. Bár ne tették volna.
Lelkes csaholás helyett, sajnos elfojtott nyüszítéssel debütált az „élőszereplős” változat, az okok sajnos hasonlóak, mint Az oroszlánkirály esetében. A CGI-figurák olykor konkrétan félelmetes, de a legméltányosabb megfogalmazásban is bizarr formát öltöttek. Elődjének cukisága a habokban, a nagy gonddal megrajzolt, kontúrozott karakterek a múlt homályába vesztek: távolságtartó, hideg, emocionálisan lapos és marketingszagú lett végeredmény.
Pinokkió (2022)
A Pinokkió (1940) formabontó, újító projektnek számított, új sztenderdet teremtett az animációs filmek palettáján. Bár a világháború miatt küszködött a pénztáraknál, idővel klasszikussá vált, és a későbbi bemutatások során már bombabiztos bevételt hozott. A zenéjét imádtuk, a történet pedig örök érvényű, utánozhatatlan. Fun fact, hogy 2022-ben Guillermo del Toro, a zseniális mexikói rendező is elkészítette a maga Pinokkióját, ami remekül sült el. Jobban tette volna a Disney, ha őt kéri fel a melóra.
A Vissza a jövőbe-trilógia és a Forrest Gump veterán rendezőjét, Robert Zemeckist bízták meg a feladattal, aki karrierje leggyümölcsözőbb időszakán sajnos már réges-régen túl volt. Jól jelzi a projekt színvonalát, hogy Tom Hankset Geppetto szerepében Arany Málna-díjra jelölték. Egyenetlen a tónus, olykor családias feelingre hajaz, másutt kegyetlenül megosztó és súlyos szociális témákat boncolgat, kísérteties, fantasy-thriller jellegű atmoszférával. A kicsiknek túl sötét volt, a nagyokat összezavarta, nem mellesleg, a túltolt CGI és az említett gyenge performanszok sem segítettek a helyzeten. Del Toro filmjének Oscar-díja még alá is húzta jó erős, vastag vonallal a Disney fiaskóját.
Pán Péter és Wendy (2023)
A Pán Péter (1953) szintén a Disney-aranykor kultikus meséinek egyike. Az animációs megoldások új szintre léptek, a fantáziadús storytellingnek és felejthetetlen karaktereinek köszönhetően örökzölddé vált. Még az is ismeri Pán Péter és Csingiling nevét, aki nem látta a filmet. A remake-vonaton továbbra sincs fék: 2023-ban érkezett a friss verzió. Sóhaj.
Erősen negatív visszhangot kapott a film a megjelenése után: unalmasnak, szürkének találták a nézők és a kritikusok zöme is. Érthetetlen módon a szivárvány valamennyi színével tarkított Sohaország fakóvá, sötétté, élettelenné vált. A politikailag korrekt szereposztás Csingiling esetében – akit afroamerikai színésznő játszott – sok rajongót már előzetesen elidegenített. Jude Law alakítása kiemelkedik, de összességében felejthető, egyszer nézősnek is jóindulattal nevezhető. Nem kapott számottevő hírverést, azon sem csodálkoznánk, ha most hallanál róla először.
Hófehérke (2025)
A Hófehérke és a hét törpe (1937) a legelső egész estés animációs film volt, és forradalmi filmművészeti mérföldkőnek számított. Elsöprő sikert aratott, és nagy erővel rúgta be a Disney-mesék aranykorába vezető kaput. Óriásit ment a kasszáknál, a nézők egyszerűen nem tudtak betelni vele. Épp ezért szomorú, hogy a legmegosztóbb remake kerekedett belőle.
Sokan már a szereposztás okán a felhördültek, különösen Rachel Zegler esetében, akinek édesapja lengyel, édesanyja kolumbiai származású. Gal Gadot castingja is megosztó volt, de Zegler politikával, politikai korrektséggel kapcsolatos megnyilvánulásai jelentették az igazi tőrdöfést a film marketingjének szempontjából. A jelenlegi, 1,7/10-es IMDB- és 19%-os Rotten Tomatoes nézői értékelés is feltehetően inkább ennek szólhat, mintsem a filmnek.
Disneyland sötét oldala: gyilkosságok, balesetek és embertelen munkakörülmények a világ legvarázslatosabb helyén
2025.5.2 9:39
Ha beleszámítjuk a reklámköltségeket, a Hófehérke súlyos, 115 millió dolláros pénzügyi bukta lett. A törpék gagyi, már-már kísérteties számítógépes megvalósítását rengeteg kritika érte, csakúgy, mint a történetet, ami nélkülözi a koherens ívet. Fókuszát illetően zavaros: szervetlenül, erőltetett módon szőtték a társadalmi topikokat a forgatókönyvbe. A törpékből mágikus lények váltak, emellett a herceg karakterét is teljesen lecsupaszították. A hangsúlyos változtatások azonban, a döcögős CGI-jal megspékelve, elidegenítették a nézők döntő többségét.
+1 Alice Tükörországban (2016)
Kakukktojás a listán, de említésre méltó. Az 1951-es Alice Csodaországban magában foglalta Lewis Carroll mindkét Alice-könyvét, Tim Burton azonos című, 2010-es projektje viszont egyfajta kiszínezett újraálmodása volt az eredeti sztorinak.
Az amerikai filmrendezőnek csodálatos történeteket köszönhetünk, elragadó, jellegzetes atmoszférát teremt a filmjeiben, de mint mindenki, ő is tud hibázni. Az első film még éppen elérte a szódával elmegy kategóriát – Johnny Deppet és a befüvezett cicát én mondjuk bírtam –, de a 2016-os folytatás már megakadt a nézők torkán.
Black Mirror, Last of Us, A szolgálólány meséje – áprilisban a régi kedvencek várnak a Netflixen, a Maxon és a SkyShowtime-on
2025.3.30 9:35
Vizuálisan túltolt, érzelmek terén viszont sekély. A számítógépes effekteket elsiették, a forgatókönyv túlzsúfolt, elnyújtott. Nem mellesleg, a vékony lábakon álló történet inkább a bolond Kalaposra fókuszált, és partvonalra szorította Alice karakterét. Szakmai szinten és a pénztáraknál is leszerepelt, kevéssé meglepő, hogy nem készült több epizód.
Végezetül, zárjuk pozitív felhanggal a listát: a Lilo & Stitch – A csillagkutya élőszereplős változata szerencsére szuperül sikerült, és mindenképp megér egy mozis megtekintést. A filmről készült kritikánkat ide kattintva olvashatod el.
