Az iráni Mohammad Rasoulof legújabb, "The Seed of the Sacred Fig" című rendezése az idei cannes-i filmfesztiválon fog debütálni.
Mohammad Rasoulof filmrendezőt nyolc év börtönre, korbácsolásra, pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélte egy iráni bíróság, írja a Guardian. A hírt az 52 éves filmes ügyvédje, Babak Paknia erősítette meg az X-en.
Paknia posztja szerint a rendezőt nyilvános kijelentései, filmjei és dokumentumfilmjei miatt ítélték el. A bíróság az immár jogerős, végrehajtásra váró ítéletet azzal indokolta, hogy a rendező filmjei – álláspontjuk szerint – „az ország biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének szándékával” készültek.
Mohammad Rasoulof Irán egyik legismertebb független filmrendezője, akinek legújabb filmje, a The Seed of the Sacred Fig (magyarul: A szent füge magja) a jövő kedden kezdődő cannes-i filmfesztiválon fog debütálni. Mióta egy hónappal ezelőtt bejelentették, hogy a film bekerült az idei mezőnybe, az iráni hatóságok mindent megtettek, hogy levetessék azt a programból, a stábra is jelentős nyomást gyakoroltak. A rendőrség a mű több producerét is zaklatta, színészeket hallgattak ki, többeknek az ország elhagyását is megtiltották.
![BERLIN, NÉMETORSZÁG - FEBRUÁR 29.: Mohammad Rasoulof iráni rendező, a legjobb filmnek járó Arany Medve-díj nyertese a "There Is No Evil" című filmjéért a díjátadó sajtótájékoztatóján a 70. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Grand Hyatt Hotelben 2020. február 29-én, Berlinben, Németországban. (Fotó: Clemens Bilan/EPA-EFE/Pool/Getty Images)](https://storage.refresher.hu/article/b607af2ef2a3e4d883c4.jpg?is=1200x2000&s=7912b3ec543de6f713bf769c074dc1034c9d3c3cce935ecdc3d3820752fc112d)
A szerdai az eddigi legszigorúbb ítélet, amit a rendezőre kiszabtak. 2010-ben engedély nélküli filmforgatásért 6 év börtönre ítélték, ezt később egyre redukálták. 2017-ben hazatérésekor elkobozták útlevelét, és megtiltották neki, hogy újból elhagyja Iránt. 2020-ban „rendszerellenes propaganda gyártásért“ ítélték börtönre, de még a filmgyártástól is eltiltották, hogy ne tudjon részt venni az év februárjában megrendezett berlini filmfesztiválon, ahol There Is No Evil című drámája elnyerte a fődíjat.