New Music Friday REFRESHER-módra: a Playback Péntekben ismét a hét legizgalmasabb könnyűzenei megjelenéseit gyűjtöttük össze, ezúttal három lemezt és néhány dalt hoztunk nektek, hogy jól induljon a hétvége.
Albumok
Beyoncé: Cowboy Carter
Nagyot robbant a hír év elején, hogy Beyoncé countrylemezzel készül, de a most érkező, 27 dalos, 1 óra 18 perces anyag zeneiségét inkább egy Walt Whitman-idézettel lehetne összefoglalni: „hallom Amerika dalát“. Persze, sok elemet tartalmaz az Egyesült Államok népzenéjéből, de inkább egyfajta ömlesztőtégelye mindennek, amit az USA kulturálisan kitermelt az elmúlt 6-7 évtizedben.
Sőt, még a tengeren túlra is átevez, amikor egy női kamarakórussal feldolgozza a Beatles Blackbirdjét. De nem ez az egyetlen klasszikus, amihez hozzányúl: egy (elvileg) countryalbumon bűn lenne nem elővenni Dolly Parton Jolene című dalát, ami a műfaj talán legismertebb opusza. Hogy teljesen legyen az élmény, Parton keresztlánya, Miley Cyrus, a legendás Willie Nelson, illetve a country világából erősen táplálkozó Post Malone is közreműködik a lemezen, utóbbi ráadásul az egyik kiemelkedő, Levii’s Jeans című számban, amelyben meglepően jól szól egymás után a két énekes hangja.
A Cowboy Carternek – félreértés ne essék – bőven van köze a countryhoz, de még ezen koncepció mellett is jobban hasonlít egy Beyoncé-albumra, rengeteg váratlan váltással, kaotikus dalstruktúrákkal, műfaji sokszínűségével és a nagy r'n'b-áriákkal, ami az énekesnő védjegye tulajdonképpen. Maratoni utazás Amerika regés tájain, de nem úgy, ahogy a klasszikus filmekben látod, mert itt nem egy fehér férfi, hanem egy színesbőrű nő az idegenvezető, éppen az, aki nagyon jól ismeri a térképet, mert jó sok mindent és mindenkit ő rakott fel oda.
Sum 41: Heaven :x: Hell
Elérkezett az idő, hogy hattyúdalával jelentkezzen a poppunk egyik legfontosabb életművét megalkotó Sum 41, akik tavaly májusban jelentették be, hogy pontot tesznek ennek az életműnek a végére. A közel egy órás búcsúalbumuk, a Heaven :x: Hell olyan időpontban érkezik, amikor reneszánszát éli a műfaj, így van esély rá, hogy néhány sláger még beakadjon a kanadai zenekar számára, főleg, hogy helyenként régi pompájukban tündökölnek ezen a lemezen is. Habár az album túl hosszú ahhoz, hogy ne legyenek rajta töltelékek, méltó lezárása lehet egy meghatározó zenei karriernek, erre természetesen a dalszövegek is reflektálnak. Az utolsó dal, a How The End Begins is az elmúlásra – mi másra – reflektál: Most már vége van, nem kaphatjuk vissza / Miért nem tart örökké semmi, ami jó?. Mit mondhatnánk, legalább jó volt, amíg tartott.
Roc Marciano: Marciology
Az undeground hiphopban jártas olvasóink talán ismerik Roc Marcianót, aki 2020 után érkezik ismét nagylemezzel. A Marciology már csak azért is ideális hallgatnivaló, mert olyan producerek dolgoztak rajta, mint The Alchemist vagy Animoss, és olyan ug üdvöskék működtek közre, mint Knowledge the Pirate, Crimeapple, Flee Lord, Larry June vagy Jay Worthy. Nyomott, atmoszférikus zene kőkemény rappelésekkel.
Számok
Camila Cabello, Playboi Carti: I Luv It
Elég váratlan irányokba mozdul Camila Cabello, aki a konvencionális latinpop stílt egy kísérletibb, PC zenét idéző hangzásra cserélte. Leginkább Rosalia juthat eszünkbe róla, aki szintén a latin műfajokat szokta keverni „a fura poppal“. Nem meglepő a dalt meghallgatva, hogy épp a vele és Björkkel gyakran dolgozó El Guincho áll mögötte producerként Jasper Harris (Baby Keem, Jack Harlow) mellett. A stílusváltáshoz nem is választhatott volna ideálisabb közreműködőt, mint a furcsaság mainstreammé válásában nagy szerepet vállaló Playboi Cartit. Igazából csak egy darab kérdés van ezzel a produkcióval kapcsolatban: vajon azért csinált Camila Cabello ilyen zenét, mert autentikusan ez jön neki, vagy mert manapság illik kicsit „experimentálabbnak lenni“ a lakossági rádiópop helyett? Erre valószínűleg akkor kapunk választ, ha egy komplett albumprojektet hallunk tőle.
Twenty One Pilots: Next Semester
Világkörüli turnéra indul a Twenty One Pilots, akik hozzánk legközelebb Bécsben játszanak majd 2025 áprilisában. Nem üreskézzel indulnak világjárásra, ugyanis jön a friss album is, amely a Clancy címet viseli. A Next Semester a második előfutára a május 17-én érkező lemeznek, és egy jóval klasszikusabb punk/poppunk hangzáshoz nyúl, mint ami jellemző volt az utóbbi időben a kísérleti popban utazó duónak. Ettől az egyszerűségtől mégsem butának, inkább felszabadultnak érződik a dal, amely az út- és identitáskeresésben keresi a megnyugvást.
Blahalouisiana: Egy popzenész nyara
„Én személy szerint mindig szerettem volna egy dalt, amiben 1 perc 50 másodperc alatt megtörténik az elejétől végéig minden, klasszikus refrénérzet nélkül. A Blahalouisiana legrövidebb, de szerintem legbájosabb dala lett“ – fogalmaz Jancsó Gábor, a zenekar basszusgitárosa és dalszerzője az Egy popzenész nyaráról, amely az április 12-én megjelenő Sötét villám című albumokon kap majd helyet. A dalszövegben Szajkó András az „őszi másnaposság“ pozíciójából figyeli, hogy a rocksztár lírai én hogyan bulizta végig a nyarat, olykor figyelmen kívül hagyva, hogy túllép a morális határokon.
Lorde: Take Me To The River
Úgy kell az A24 projektje a világnak, mint egy falat kenyér. Ráadásul a készülő Talking Heads tribute-albumra olyan előadókat hívtak meg, mint a Paramore (akik egy egészen parádés Burning Down The House-feldolgozást csináltak), Miley Cyrus, Toro Y Moi vagy Kevin Abstract. Ezúttal Lorde szállt be a buliba a Take Me To The Riverrel, amely eredetileg egyébként egy 1974-es Al Green-dal, és a Talking Heads is feldolgozta 1978-ban.
Cserihanna: Szörny vagyok
„Egy intim vallomás arról, hogy milyen az általunk csúnyának vélt arcunk, hogy az önutálat hogyan változtat át minket időnként frusztrált szörnyekké, és milyen az, ha a hozzánk legközelebb állók elől ezt minden igyekezetünk ellenére sem tudjuk elrejteni. A legelviselhetetlenebb verziónkat ugyanis a barátaink, a párunk vagy a családunk is megtapasztalják időnként, sőt néha egyenesen ők esnek áldozatául ennek a bennünk feléledő szörnynek. A legmélyebb félelmemet, a saját szerethetőségemmel kapcsolatos kételyeimet igyekeztem ebben a dalban megfogalmazni“ – meséli a Recordernek új daláról Cserihanna, amelyben egy könnyed gitártémával indul minden, majd egy lofi hangzású trap groove-val egészül ki az alap. Érdekes kombináció a szövegcentrikus, mondókás, könnyed alterdal egy ilyen basszusnehéz beattel, egy hallgatást mindenképp megér.
