2024.3.28 20:10
Olvasási idő 3:46
Vank Antal

Egy film, ami bizonyítja, hogy megéri régi klasszikusokat remake-elni – Megnéztük az Országúti diszkót

Egy film, ami bizonyítja, hogy megéri régi klasszikusokat remake-elni – Megnéztük az Országúti diszkót
Forrás Amazon Prime / IMDB
FILMEK + SOROZATOK CONOR MCGREGOR FILMAJÁNLÓ FILMEK JAKE GYLLENHAAL ORSZÁGÚTI DISZKÓ REMAKE

Patrick Swayze kultikus filmjének feldolgozásában Doug Liman veterán akciórendező és Jake Gyllenhaal együtt bizonyítják, hogy ha az ember tisztelettel és némi iróniával nyúl az alapanyaghoz, akkor nem feltétlenül kell bemocskolnia azt.

1989-et írtunk, amikor a Dirty Dancing sármos táncosaként befutott Patrick Swayze merész húzással bevállalt egy akciófilmet nem titkoltan azzal a céllal, hogy ne skatulyázzák be ügyeletes szépfiúként. Az Országúti diszkó (eredeti címén: Road House) nem feltétlenül váltotta meg a világot, de a nyolcvanas évek sármjával, a sztár kidolgozott izomzatával komoly kultfilmmé vált. A papírvékony történetben egy fekete öves karatemester helyre rakott pár rosszfiút, megnyerte a lányt, és megmentette a helyet, nagyjából ebben a sorrendben. Bár vannak alkotások a múltban, amelyek szent tehénnek számítanak, a Road House azért nem feltétlenül ilyen, nem véletlen, hogy az amúgy kifejezetten tehetséges Jake Gyllenhaal rábólintott az újrázás főszerepére, amelyet a veterán akciófilmes rendező, Doug Liman (A holnap határa, Barry Seal: A szállító) dirigált.


Ha beindul a nagy-nagy pofonofon

A sztori hasonló, de azért kissé mélyebb. A főszereplő, Dalton (Gyllenhaal) egy egykori ketrecharcost alakít, aki ebben a változatban zéró jövőképpel és félelemérzettel rendelkezik, viszont már a nyitójelenetben tisztázzák, hogy pont ezért nagyjából mindenki tart tőle. Igaz, illegális versenyeken próbál meg fellépni, mérsékelt sikerrel. Nem arról van szó, hogy hősünket bárki is el tudná verni, épp ellenkezőleg, nem nagyon akar ellene senki kiállni.

Kiemelt tartalom
Végre egy igazán jó folytatás: a Szellemirtók visszatérnek New Yorkba, és ezúttal is bőven akad munkájuk Végre egy igazán jó folytatás: a Szellemirtók visszatérnek New Yorkba, és ezúttal is bőven akad munkájuk ma 09:31 -kor

Miután egy kis pénzre tesz szert, némi hezitálás után elvállal egy könnyűnek tűnő munkát: egy floridai lokálba keresnek kidobót, ami testhezálló meló lehet. Nem is tudja, mennyire igaza van: a kétségbeesett tulajdonosnő ugyanis nem feltétlenül avatja be minden részletbe, így Dalton nagyon hamar rájön, hogy a csehóban mindennaposok az összetűzések, és egy nagyobb banda is szemet vetett rá. Nincs mit tenni, beindulnak az egyre nagyobb pofonok és a még nagyobb csörték, hogy aztán a végén maga Knox (a valódi UFC-bunyós Conor McGregor) megízlelje a valamiért a dolgot küldetésének tekintő Dalton öklét, vagy hát inkább pofonjait.


Őszintén szólva a történet továbbra sem feltétlenül az Országúti diszkó erőssége, a floridai helyszínnel és a kellően mocskos, intenzív képekkel, valamint naturális bunyókkal felvértezve nem is igazán van erre szüksége. Ahhoz képest, hogy az alkotás streamingre készült (vagy nem, erre később majd még kitérünk), elképesztően jól néz ki, nagyszerű beállításokban gyönyörködhetünk. A miliő, amelyben bármikor előbukkanhat egy aligátor, és a legfurább alakok is simán hihetőnek tűnnek – gondoljunk csak a Florida Man-mémekre –, minden egyes képkockáján látszik, hogy nem spóroltak rajta.

Aki ellopja a show-t

Vitathatatlan, hogy Swayze kellően karizmatikus és sármos fickó volt, a szerepeit azonban különös odafigyeléssel megválogató, nem mellesleg pokolian tehetséges Gyllenhaal egy teljesen más dimenzió. Sokan nem is értették, hogy az Oscarra jelölt, több tucatnyi díjjal rendelkező színész miért ment bele a remake-be, de nagyjából 15-20 perc után egyértelművé válik, hogy ezt a szerepet is pont annyira komolyan vette, mint bármit az alaposan megválogatott életművében. Pakolt magára némi izmot is, hogy hihetőnek tűnjön a pofonosztó Dalton szerepében, de nem csak az összecsapások során brillírozik. Alakításában a főhős attól függetlenül, hogy szövegben nem túl sok információt kapunk róla, meglepően sokrétű figurának bizonyul, aki ráadásul minden pillanatban robbanhat, és sűrűn robban is. Az okokat nem feltétlenül tudjuk meg mindig, de az biztos, hogy néha nem is kell: egy pillantás, egy testarttás többet mond minden szónál – ebben pedig utánozhatatlanul hozza a kiégett exketrecharcost.

Egy méltó remake - Országúti diszkó Forrás Amazon Prime / IMDB


Ráadásul tökéletesen mozog abban a fajta közegben, amelyet a direktor és a forgatókönyvírók megteremtettek, és amely pont annyira nem veszi magát komolyan, hogy még ne váljon feltétlenül röhejessé: valamiért a végén mindig a pofonok (rúgások, térdelések, fejelések) dominálnak ahelyett, hogy durrognának a fegyverek. Dalton karaktere, Gyllenhaal komoly alakítása simán teret enged az iróniának és az abszurdnak, helyenként és érezhetően szándékosan kerüli, hogy az a fajta, már-már műmájerségnek érződő komolyság, amely az eredeti művet körbe lengi, ne torpedózza meg a 2024-es verziót.


Ehhez persze legalább annyira kell a két forgatókönyvíró, Anthony Bagarozzi és Chuck Mondry nagyszerű tempóérzéke, mint a rendező szinte minden képkockán tetten érhető maximalizmusa, legyen szó akcióról, lájtos drámáról vagy az összecsapásokat megelőző feszültségépítésből.

A nagy balhé

Hogy azért nem feltétlenül kell mély drámát és Oscar-esélyt várni az Országúti diszkótól, azt többek között a Conor McGregor által alakított Knox is garantálja. Lehet, hogy McGregor nagyszerű bunyós, ezt nem igazán vitatnánk el tőle, viszont hiába Liman nagyszerű színészvezetői képessége, ezt tehetség híján nem tudta az UFC-harcosnál kamatoztatni. Ahogy nagy általánosságban a többi színész is inkább karakteres, mintsem tehetséges, de nem is feltétlenül van szükség a papírvékony szerepekhez elképesztő sztárokra vagy nagy alakításokra.

Egy méltó remake - Országúti diszkó Forrás Amazon Prime / IMDB


Ami miatt viszont az új Országúti diszkó valószínűleg emlékezetes marad – dacára annak, hogy egy kiemelkedően korrekt akciófilm –, az azt körülvevő balhé, amely a kulisszák mögött zajlott. Doug Liman rendező nem feltétlenül az a tipikus streaminges direktor, és a gárda sem feltétlenül vetít előre egy low effort mozit, és mint kiderült, ez nem véletlen.

Az Amazon ellen később látványosan kikelő szakember és Gyllenhaal is úgy tudta, hogy a filmet a mozikban is megfuttatják majd, mielőtt a Prime-ra kerül. 

Erre aztán valamiért nem került sor, ami az alkotást megtekintve tökéletesen érthetetlen húzás. Nem feltétlen mernénk állítani, hogy 2024 legnagyobb kasszasikere vált volna az Országúti diszkóból, de ilyen gárdával, ilyen erőfeszítéssel valószínűleg minimum a befektetett pénzt meghozta volna, arról nem is beszélve, hogy pár apróbb díj is csurranhatott-cseppenhetett volna az alkotóknak.

Kiemelt tartalom
5+1 Guy Ritchie-film, amit muszáj látnod, ha bejött az Úriemberek 5+1 Guy Ritchie-film, amit muszáj látnod, ha bejött az Úriemberek 2024.4.6 10:01

Ez a vonat elment, az viszont tény, hogy miután mindenki (jó eséllyel a producerek zsebe is) teljesen más fókuszban dolgozott, a végeredmény ezerszer jobb lett, mint az Amazonra gyakran mondhatni futószalagon felkerülő B, vagy sokszor inkább ZS kategóriás szemetek. Nem fogja megváltani a világot, de tökéletes, és a legtöbb mostanság látott akciómozihoz képest kifejezetten igényes popcornmozi, amelyet McGregor ripacskodása és a mozipremiert valamiért lefújó Amazon sem tud tönkre tenni. Bánkódni legfeljebb csak mi bánkódhatunk, mert nagyvásznon azért valószínűleg még nagyobbat tudott volna ütni – esetleg rúgni vagy térdelni, hogy stílszerűek legyünk.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!