2022.12.9 13:31
Olvasási idő 1:56
Masszi-Rigó Csilla

Ők lesznek a You 4. évadának új szereplői (és halottai?) – Minden, amit az új részekről tudni lehet

Ők lesznek a You 4. évadának új szereplői (és halottai?) – Minden, amit az új részekről tudni lehet
Forrás Netflix
FILMEK + SOROZATOK NETFLIX SOROZATOK

Joe Goldberg elhagyja Amerikát, egy rövid párizsi kiruccanás után pedig Londonban köt ki, ahol folytatja, amit a harmadik évadban félbehagyott. Hogy miként fog boldogulni az angoloknál, és vajon kik lesznek az új áldozatai? Hamarosan kiderül!

Hamarosan érkezik a YOU negyedik évada. A Netflix sikerszériája ugyan csak februárban debütál új epizódokkal, máris rengeteg információt lehet tudni mind az új szereplőkről, mind a sorozat készítőinek újításairól.

Joe Goldberg éppen időben lépett le Los Angeles-ből ahhoz, hogy felkeresse könyvtáros barátnőjét. Ahogy azt már megszokhattuk, a YOU című sorozat a harmadik évadban sem kímélte a női főszereplőket, sőt, Penn Badgley még az eddigi évadoknál is hitelesebben formálta meg a csőbe húzott pszichopata sorozatgyilkos karakterét. A feleségét és volt barátnőit is kegyetlen (ugyanakkor meggondolatlan) módon meggyilkoló férfi a napfényes Kaliforniát hátrahagyva Párizs felé vette az irányt annak reményében, hogy megtalálja szerelmét, az egyetlen élő embert, aki tud sötét múltjáról. 

Hogy sikerrel járt-e, az még a szezonzáró epizódból sem derült ki, azt viszont már régóta tudjuk, hogy a Netflix még egy évadot megrendelt a sorozat készítőitől, az új évad egyik fele pedig február 9-én, másik fele egy hónappal később, márciusban érkezik majd a streamingcsatornára. 

Bár Joe-t a harmadik évad zárójelenetében Párizsban láthattuk, a sorozat Londonban fog folytatódni, Joe pedig ismét álnéven, Jonathan Moore professzorként olvad bele az új, európai környezetbe. Nem csak a helyszín változik, a készítők szerint a sorozat mind képi világában, mind műfajában átalakul majd, az új epizódok egy részét pedig maga a főszereplő, Penn Badgley rendezi majd. Badgley néhány részletet is elárult arról az Entertainment Tonightnak, szerinte bár a hangvétel marad a régi, új formátumot használnak majd, amely a műfajban is némi változást hoz majd. 

Joe Goldberg álnéven tér vissza, láthatóan pedig elég jó melót sikerül akasztania az Oxford Egyetemen. Forrás Netflix

Amit már a trailer alapján is tudunk, hogy Jonathan Moore professzor a híres Oxford Egyetemen lesz majd óraadó tanár, ez pedig már is sokat sejtet abból, mire lehet számítani. Bár az már biztos, hogy az új részekben ismét találkozhatunk majd az előző évad szépséges könyvtárosával, Marienne-nel (Tati Gabrielle), az már közel sem garantált, hogy a történet előrehaladásával még mindig ő lesz Joe szerelme. Az eddigi évadok alapján Marienne sem számíthat hosszú és gondtalan életre Joe közelében, a fiatal egyetemista lányok egyike azonban könnyen lehet, hogy elcsavarja majd főszereplőnk fejét. 

Bal oldalon Lady Phoebe (Tilly Keeper), jobb oldalon pedig a Katie-t alakító Charlotte Ritchie látható.A Downton Abbey Jimmy Kentje íróként tér vissza a képernyőre. A Fehér lótusz állandó stresszben dolgozó londínere gazdag egyetemistaként látható majd az új évadban.Az Oxfordon tanul majd egy nigériai hercegnő is.
Galéria megtekintése
(4)

Az új évadban több ismerős arccal is találkozhatnak majd a nézők: aki szerette korábban a híres Downton Abbey című sorozatot, újra láthatja majd a Jimmy Kentet alakító Ed Speleers-t vagy a Fehér lótuszból ismert Lukas Gage-t, de sokaknak ismerős lehet az új női főszereplő, Charlotte Ritchie is, akit a Netflix nézői a Jól érzem magam című vígjátéksorozatban láthattak korábban. 

Kiemelt tartalom
5+1 Guy Ritchie-film, amit muszáj látnod, ha bejött az Úriemberek 5+1 Guy Ritchie-film, amit muszáj látnod, ha bejött az Úriemberek 2024.4.6 10:01

Valószínűleg mind a készítők, mind a közönség sok reményt fűz a hamarosan megjelenő negyedik évadhoz. Bár Joe Goldberg személyében egy igen okos és kreatív pszichopatát ismerhettünk meg, a sorozat a harmadik évadra éppen, hogy meg tudott újulni az egykori feleség, Quinn karakterének kibontakozásával. A You utolsó részei ugyan új színt vittek a történetbe, az alkotók talán éppen idejében vették még észre, hogy szükség van némi megújulásra.

Forrásaink voltak.