Idén 50 éves a hiphop, ami mellett a Refresher sem megy el: több ízben foglalkozunk a hiphopkultúra különböző jelenségeivel, meghatározó zenei pillanataival. Ezúttal az Amen break történetét regéljük el, ami több új műfaj születéséhez is hozzájárult.
1969-ben megszületett egy B oldalra száműzött dal, amelynek 86. másodpercénél hallható egy dobszóló. A megjelenése után nem aratott nagy sikert, míg ezt a dobtémát meg nem megtalálta magának a samplingkultúra, és szépen-lassan a modern könnyűzene egyik legnagyobb hatású zenei performansza nem lett. A hiphop ötvenedik születésnapját ünneplő sorozatunkban ezúttal azt magyarázzuk el, hogy mi is az a bizonyos Amen break, honnan jön, hogy lett meghatározó, és hogyan él a mai napig saját életet a könnyűzene népszerű műfajaiban.
Egy majdnem elfeledett dal néhány másodperce
1969-ben jelent meg a Winstons nevű amerikai soul- és funkyegyüttes Colour Him Father című kislemeze, amely egy évvel később meg is kapta a legjobb r'n'b-dalnak járó Grammy-díjat. Annak a lemeznek a B oldalán szerepelt azonban egy másik alkotás is, egy instrumentális szám, amely közvetlenül a megjelenése után nem váltott ki nagy visszhangot. Akkor még senki sem tudta, hogy a hatása messze túlszárnyalja majd az A oldalt: Amen, Brother volt a címe.
A dal 1 perc 26 másodpercénél felcsendül egy dobszóló a legendás Gregory C. Coleman ütőiből, amit ha meghallgatsz, egész biztos, hogy sokkal ismerősebben cseng majd, mint maga a formáció neve.
A ma Amen breakként ismert 5,2 másodpercnek a különlegessége a pergődobhasználatban keresendő. Az Amen, Brother 1 perc 26 másodpercénél a többi zenész abbahagyja a játékot, és a dobos, Coleman egy hét másodpercig tartó, négyütemű dobszünetet tart. Két taktuson át az alapképletet játssza, a harmadikban késlelteti a pergődob leütését. A negyedik taktusban üresen hagyja az első ütemet, majd egy szinkópás mintát és egy korai crash cintányért üt. De talán egyszerűbb, ha meghallgatod az eredeti, a gyorsított (d'n'b-s) és lassított (hiphopos) verzióban is, figyelve a snare-ekre, azaz a pergődobra.
Az Amen break a hiphopban
A 70-es évek első felében kibontakozó hiphop zene egyik legfontosabb alkotói módszere a 80-as évek közepétől számított sampling, azaz a mintázás. Ez – ha valaki nem tudná – a korábban készült hangfelvételek kisebb-nagyobb részleteinek új felvételekbe való kreatív beillesztése (a zenci.hu szerint). Az erre feltalált samplingmasinák megkönnyítették, hogy – habár szerzői jogi szempontból akkor még messzebb volt az elfogadottól – a mintázás könnyen elterjedhessen.
Földönfutóból Gucci-tervező: így vált ismertté a hiphop-divat atyja, Dapper Dan
2024.11.9 9:41
Az Amen break kulturális öröksége ott indul, hogy 1986-ban felkerült az Ultimate Breaks and Beats válogatásra, amelyen tiszta dobbreakek – tehát azon részek, amelyekben csak dob, esetleg dob és basszus szól – voltak hallhatóak különböző dalokból. (Hogy mik ezek az úgynevezett breakek, arról szót ejtünk a hiphop 50!-témájú kvízünkben is.) Ezen a kivágott dobminta az eredetihez képest lassított verzióban szerepelt. Egyébként ugyanebben az évben adták ki az E-mu SP samplemasinát, ami óriási löketet adott a mintázás terjedésének.
A beatmakerek hamar rá is mozdultak a Winstons dalából kiragadott, lassított dobmintára, az elsők között olyan rapprodukciók dalaiban szerepelt, mint a Salt-N-Pepa, akiknek az 1986-os I Desire című számukban köszön vissza a dobtéma.
A legismertebb hiphopszám, amely felvonultatta ezt a mintát, jó eséllyel a Dr. Dre és DJ Yella által producerelt N.W.A-sláger, a Straight Outta Compton 1988-ból.
Aztán ott van még ugyanebből az évből a Keep It Going Now Rob Base-től és DJ EZ Rocktól, amiben nagyon egyértelműen kihallható az Amen, Brother dobgroove-ja, még a késleltetett pergődobos taktust is használják benne.
Szintén 1988-ban jelent meg a Mantronix King Of The Beats című száma, amelyben kifejezetten előtérben vannak a dobok, és érezhető, hogyan manipulálták, vagdosták, lassították Coleman dobjátékát.
Egy időben hozzánk közelebb álló példa korunk egyik legnépszerűbb rapperének, Tyler, The Creatornek a Pigs című dala, amely a 2013-as Wolf albumon jelent meg.
A d'n'b és jungle születésében közrejátszó dobminta
Az óceán másik oldalán, Nagy-Britanniában ezekben az időkben virágzott a rave-kultúra és az elektronikus zenei szcéna. Az itt élő és alkotó producerek is felfedezték maguknak az Amen breaket, de ahelyett, hogy lassították volna, ők inkább feltekerték a tempót.
Playback Péntek: Cserihanna, valamint Piri & Tommy a hét lemezei között
2024.11.8 12:05
Többen használni kezdték, köztük Lennie De Ice, aki 1991-ben hozta ki még '88-ban elkészített számát, a We Are I.E-t, amelyben reggae stílusú basszusokkal egészítette ki a felgyorsított dobtémát, ezzel egyikévé vált azoknak, akik lerakták a jungle műfaj alapjait.
A később fejlődő és kialakuló jungle mindent leuralt a '90-es évek brit mainstreamjében. A stílus Amen break-használatának aztán nagy szerepe volt abban, hogy korunk egyik legnagyobb eletronikus zenei műfaja, a drum'n'bass megszületett. A producerek elkezdtek elfordulni a raggae-megoldásoktól, és újabb hangzásokat rendeltek az akkorra már nagyon más megszólalást öltő dobmintához. The Invisible Man The Beginning című munkája az első olyan szám, amelyet nyíltan d'n'b-nek titulálnak, ebben az angol producer-DJ így használja az amen breaket:
Ezeknek az elektronikus zenei műfajoknak a születésénél nagyon erősen jelen volt tehát Coleman dobtémájának módosult változata, de ne gondoljuk, hogy a gitárzenébe ne szűrődött volna benne az Amen break. A Slipknot és a Nine Inch Nails mellett még az Oasis is felhasználta ezt a lüktetést:
Feldobolta a zenetörténet egyik legfontosabb témáját, majd hajléktalanként halt meg
A sampling és a szerzői jog kapcsolata a mai napig nem egy konszenzusos témakör, hát még a mintázás kezdeti korszakában, amikor aztán tényleg fogalma nem volt senkinek, hogyan is kellene ezt az egészet jogilag kezelni. Habár csodálatos az Amen break sztorija, és nyilvánvalóan a mintázás az elmúlt évtizedek egyik leglenyűgözőbb kreatív módszere a zenében, Gregory C. Coleman, a Winstons legendás dobosa kvázi áldozata ennek. Coleman ugyanis – annak ellenére, hogy a szellemi terméke a könnyűzene történetének egyik legfontosabb témája – hajléktalanként, nincstelenül halt meg 2006-ban. Soha semmilyen jogdíjban nem részesült a legendás dobgroove-ért.
Ellenérzéseit végül az eredeti hangfelvétel tulajdonosa, a Winstons vezető énekese, Richard L. Spencer osztotta meg a nyilvánosággal, aki a BBC-nek azt mondta: a zenekar plágiumként és kizsákmányolásként élte meg, hogy lényegében semmilyen honoráriummal nem járt, hogy megírták az egyik legtöbbször újrahasznosított dalt a poptörténetben. Ezt követően egy brit DJ, Martin Webster crowdfunding kampányt indított Spencer számára, amivel összesen 24 ezer dollár gyűlt össze. A Winstons végül 2017-ben került be az észak-karolinai Music Hall of Fame-be, tagjainak csak haláluk után vagy életük utolsó éveiben sikerült elnyerniük azt az elismerést, amely egész életükben megillette volna őket.
