Sharon Kovacs énekesnő június 22-én másodjára lép fel Magyarországon, a nagymarosi VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó headlinereként. A holland soul dívával Amszterdamban találkoztunk, ahol többek között magyar felmenőiről is kérdeztük.
A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó főfellépőjével, Sharon Kovacs-szal az amszterdami Schiphol reptéren találkozom. Laza három Starbucks található a monumentális épületben, így nem csoda, hogy a holland soul díva eltéved, és különböző kávézók előtt várjuk egymást. A kopasz, színes bundát viselő énekesnő alapból is elég feltűnő jelenség, de a márkás bevásárlótáskákkal és bőröndökkel megpakolt trolit tolva egészen félreismerhetetlen. A sok telefonos bénázás után már szinte ezeréves ismerősökként ugrunk egymás nyakába, hiába most találkozunk először.
Kovacs pályafutását az eindhoveni Rock City Institute-ben kezdte, példaképei, Amy Winehouse, Etta James és Nina Simone hatására írta első dalait. Számos tehetségkutatós siker után 2014-ben jelentette meg első, My Love című kislemezét, melyet a Shades of Black, Cheap Smell és a januárban debütált Child Of Sin nagylemezek követettek. Az önmagát soulénekesnőként aposztrofáló 33 éves lány majd kicsattan a bőréből, látszólag nem az első kávéja az a venti cappuccino, amit rendelek neki. A komplett cukros kosarat kifosztja, és a pultot támasztva kavargatja a gőzölgő hatdecis bögre tartalmát.
Azt hittem, hogy nincs olyan körülmény, ami között még nem készítettem interjút, de az, hogy egy reptéren találkoztunk, még engem is meglepett. Mivel töltötted eddig a napod?
Reggel 9 körül még Berlinben keltem fel. Tegnap este egy olyan techno klubban voltam, ahol még sosem jártam, egészen különös élmény volt. Egy filmforgatáson dolgoztam Németországban néhány hétig, hajnal 3-kor végeztünk, aztán taxiba pattantunk és elmentünk a KitKatbe. Terveztem még egy aftert is utána, de elég fura volt és kellemetlenül éreztem magam, így inkább visszamentem a hotelbe. Nem sokat aludtam, reggel rohanásban szedtem össze a cuccaimat, imádok más országokban vásárolgatni, de gyakran túlzásba viszem. Hívtam egy autót, reptér, a gépen foglalkoztam egy kis papírmunkával és szervezéssel, most pedig itt vagyok.
Ez a filmforgatás nagyon izgalmasan hangzik, megoszthatsz róla egy kis kulisszatitkot?
A film egy regényen alapul, több mint 100 éves a történet. Már kétszer megfilmesítették, de ez a harmadik verzió ezúttal teljesen a jelenkorban játszódik. Egy szerelmestörténet, arról szól, hogy fontos, hogy értékeljük azt, ami megadatik számunkra. A fiatal generáció annyira hozzá van szokva ahhoz, hogy ha valami elromlik, csak úgy eldobja. A nagyszüleink vagy 100 évig képesek voltak együtt maradni, de én, a szüleim vagy a barátaim már nem ebben a világban nőttünk fel. Nagyon sok közös van bennem a karakteremmel, eléggé intenzív a szerep. Nem mesélhetek róla sokat, de eléggé közel áll a KitKatClubhoz, ahol tegnap voltam. Nagyon szép a történet, dalokat is írtam a soundtrackhez, sőt, még énekelek is pár jelenetben. Még sosem színészkedtem, nagyon ideges voltam a forgatás alatt. Óriási dolog ez számomra, nyilván nem akartam elcseszni.
Mióta 2014-ben megjelent az első dalod, rengeteget fejlődtél nőként és előadóként is. Mik voltak a karriered eddigi legnagyobb mérföldkövei és milyen hatással voltak rád, mint ember?
A második albumom megjelenésekor úgy éreztem, teljesen megrekedtem. Egy nagy kiadónál voltam akkoriban, ami nagyszerű volt, de olyan irányba toltak, amivel nem tudtam azonosulni. Szerencsére sok olyan arc vett körbe, akik a védelmemre keltek, és kiálltak a vízióim mellett.
Döntés elé kerültem: vagy egy olyan embernek mutatom magam, akinek a közelében sem vagyok, vagy próbálok változtatni.
Nagyon nehéz volt ez az időszak, és utána még a covid is beütött. Nem történt semmi, nem koncerteztem, volt időm gondolkozni azon, hogy mit szeretnék, hogyan és kikkel. Indítottam egy saját kiadót és megfelelő pozícióba helyeztem azokat az kollégákat, akikkel korábban szerettem együtt dolgozni. Most mindent magamnak csinálok, a saját világomban alkotok, és magamnak kreálom a jövőmet. Ez volt talán a legfontosabb döntésem, utána újra szabadnak éreztem magam, és csak a saját boldogságom helyeztem előtérbe.
Hogy jellemeznéd az embert, akivé váltál?
Keresem magamat, de ez olyan, mintha egy végeláthatatlan történet lenne. Ez után az interjú után 7 hétre elvonulok Afrikába, hogy dolgozzak magamon. Muszáj feltöltődnöm és átgondolnom a múltam is. Túlhajtottam magam, és bár imádok mindent, amit csinálok, eljutottam arra a pontra, hogy fogalmam sincs, ki vagyok valójában. Az új albumom munkálatai is megviseltek, nagyon mély és személyes. Intenzív terápia vár most rám a fesztiválszezon előtt, nem fogok dolgozni, megpróbálok megszabadulni minden stressztől. Kontrollmániás vagyok, állandóan a telefonomat nyomkodom, nagy kihívás lesz kikapcsolni. Intenzív hetek várnak rám, valószínűleg egy új albumon is elkezdek dolgozni, van bőven miről énekelnem és beszélnem, várom, hogy kieresszek magamból mindent. Kicsit félek is, eléggé sebezhetőnek érzem magam.
Végig egyedül leszel?
Végig, Fokváros mellett, a tengerparton. Nem fogok inni, telefonozni, meg úgy általánosságban kapcsolatba lépni bárkivel. Remélem, inspiráló hatással lesz rám.
Miből inspirálódsz a hétköznapokban?
A fókuszban a saját életem van, de szeretek a világ történéseivel is foglalkozni. A politikát igyekszem kerülni, de a szabadság fogalma nagyon mozgat. Ha valami megérint, mindenképp művészetté kell formálnom, ha nem is feltétlen zenévé, akkor mondjuk egy festménnyé.
Egy interjúban azt nyilatkoztad, hogy terápiaként tekintesz a művészetekre. Segített a zenéd abban, hogy közelebb kerülj önmagadhoz?
Igen, különösen a legújabb albumom, a Child Of Sin rengeteg új ajtót nyitott meg önmagamban. Korábban mindig csak hangulatokat idéztem meg, és apró részleteket csepegtettem a valódi énemből. Még nem voltam kész arra, hogy megmutassam magam.
Volt olyan, hogy befejeztél egy dalt és úgy érezted, hogy túl sokat adtál magadból?
Van néhány dal az új albumomon, például a címadó szám, amit egyszerűen csak ki kellett adnom, szükségszerű volt. Ezt a számot 29 évesen írtam, most 33 múltam, tehát 4 évig ültem rajta. A menedzsmentem bíztatására rávettem magam arra, hogy elengedjem a kezét, utolsó pillanatban még megpróbáltam visszavonulót fújni, de akkor már túl késő volt. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam a Child Of Sin-re, sok üzenet jött rajongóktól, hogy átsegítette őket nehéz időszakokon, vagy segített megérteni múltbéli dolgokat.
Szomorú, hogy hasonló szörnyűségeken mentünk keresztül, de örülök, hogy megtaláltuk és a művészeten keresztül támogatjuk egymást. Kicsit olyan, mintha önmagamat fedeztem volna fel bennük. Számomra egy előadó legyen valódi – ugyanazt kell látnom a színpadon, amit hallok a dalokban is.
Hogy viszonyulsz a közösségi média nyomásához?
Szerintem a social media egy szuper eszköz arra, hogy elérjünk emberekhez. Bonyolulttá az teszi, hogy a legtöbben véleményformálásra is használják. Gyakran nem értem, hogy miért van szükség kommentelésre anélkül, hogy az építené a másikat.
Olvasol kommenteket?
Igen, ha kellőképpen erősnek érzem magam hozzá. Ha mélyponton vagyok, hajlamos vagyok csak a negatív kommenteket kiemelni a sokból. Amikor új dalokat vagy albumot jelentetek meg, kíváncsiságból olvasom őket, szeretném tudni, mit gondolnak a zenémről, de mindig jön egy pont, amikor elengedem a dolgot. Ha minden nap, mindenkinek vissza akarnék írni, semmi időm nem lenne másra. Igyekszem mindent magamnak csinálni, minden közösségi médiás fiókom mögött én állok. Gyakran chatelek a rajongóimmal is, ők már hozzá vannak szokva, hogy néha eltűnök egy kicsit, így nem sértődnek meg, ha egy ideig nem írok vissza. Nem hiszek a social media menedzsmentben, fontos, hogy személyesen adjuk át a saját történeteinket.
Azt hiszem, itt az ideje, hogy a magyar gyökereidről kérdezzelek.
A nevelőapám magyar volt, de nem töltöttünk sok időt együtt, 3-4 éves lehettem, amikor megszületett a húgom és elhagyott minket. Én korábban az édesanyám vezetéknevét viseltem, a Kovacsot a húgommal együtt örököltem meg. A fejemben édestestvéremként tekintek Fannyra, az életemet adnám érte. Tulajdonképpen ő a félig magyar a családban.
Milyen érzés volt több, mint 20 év után visszatérni Magyarországra, a Sziget Fesztiválos fellépésedre?
Érdekes, mert ha visszagondolok a gyerekkori magyarországi látogatásaimra, úgy emlékszem, mintha értettem volna a nyelvet, ami nyilván lehetetlen. A Szigeten rengetegen odajöttek a stábból, és kérdezgettek, hogy magyar vagyok-e? Mindig mondtam, hogy „hát, bonyolult”.
Akárhányszor térek vissza, nagyon kellemesen érzem magam Magyarországon, elképesztően kedvesek az emberek. Tudom, hogy a Kovács nagyon elterjedt vezetéknév, sokszor összenevetek más Kovácsokkal, hogy biztosan távoli rokonok lehetünk.
A vicces az egészben az, hogy a biológiai apám német volt, Hammerschmidt vezetéknévvel, ami tulajdonképpen szintén kovácsot jelent. Szerintem édesanyámnak van egy típusa. (nevet)
Miben változott a színpadi jelenléted a 2016-os Sziget óta? Mire számíthat a közönség az idei fellépéseden?
Te jó ég, már 7 éve volt? Az valószínűleg az első albumom turnéja lehetett, rengeteg új dalom jelent meg azóta, folyamatosan változtatom a számok listáját. Most már sokkal komfortosabb vagyok a színpadon, 7 évnyi tapasztalatot szereztem és már kevésbé vagyok félénk. A zenekarom is kicserélődött mögöttem, lett trombitásom és két vokalistám is. Minden koncert más és más, van, hogy sokáig kisebb színpadokon lépek fel, aztán hirtelen egy nagyon, nem mindig áll rendelkezésünkre például egyforma technika vagy világítás. Igyekszem egységes vizuált kialakítani, magamnak és a zenekaromnak is én készítem a fellépőruhákat. Már nincsenek videós, animációs színpadi elemeim, zavarónak tartottam őket, tekintve, hogy én egy személyben szeretnék egy teljes univerzumot kialakítani. Önmagam akarok a dekorációvá válni.
Már nagyon várom, hogy június 22-én újra ellátogass hozzánk! A nagymarosi VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón kívül hol láthatunk téged a közeljövőben?
Májusban a nyaralásom után megyek Észtországba, Litvániába és Lettországba, majd lesz néhány nemzetközi fesztiválom is. Itt Hollandiában általában ilyen vésztartalék beugrósként használnak (nevet), ha valaki lemond egy fellépést, csak felhívnak és megyek. A nyár koncertmentes napjait dalszerzésre szeretném kihasználni, de jó lenne valami teljesen újba is belekezdeni. Régi álmom a képzőművészetet a zenével kombinálni, klassz lenne világszerte galériákban fellépni és más művészekkel, dizájnerekkel együttműködni. Kicsit eltelítődtem a zeneiparral, és az azt körbelengő korrupcióval, szeretném megtalálni a saját utam ebben az őrült szakmában. Valami olyat alkotni, ami több önmagában csak a zenénél.
