ma 2026.9.27 9:23
Olvasási idő 2:58
Jókay Kristóf

HYROX: hogyan lett az edzőtermi izzadásból világméretű verseny?

HYROX: hogyan lett az edzőtermi izzadásból világméretű verseny?
Forrás Rolf Vennenbernd/picture alliance
SPORT EDZÉS EMBERI TEST HYROX

Nyolc kilométer futás, nyolc erőpróba és egy eredmény, amit bárkivel összevethetsz. A HYROX tömegeket mozgat meg, miközben közösséget, célt és gondosan felépített sportélményt kínál. De mitől működik ennyire jól?

Van valami bizarr abban, amikor valaki fizet azért, hogy egy rendezvénycsarnokban súlyokat cipeljen, szánt toljon, majd újra futni induljon. Az elmúlt hetekben egyre nagyobb ismertségre szert tevő HYROX kívülről nézve egy különösen fárasztó edzőtermi napnak tűnhet, amelyhez valaki hangosítást, közönséget és egy célkaput is rendelt. Belülről viszont egészen más az ajánlat: végre van egy nap, amikor kiderül, mire volt jó a sok hétköznapi edzés.

A futóknak ott a félmaraton, de az edzőterembe járóknak sokáig kevés hasonlóan könnyen értelmezhető tömegversenyük volt. A HYROX ezt a rést találta meg. A rendszeres testedzés mellé adott egy rajtszámot, egy határidőt és egy történetet, amelyet a célba érés után el lehet mesélni. 

Mi történik egy HYROX-versenyen?

A koncepció egyszerű: egy kilométer futás után egy feladat, összesen nyolcszor. A nyolc kilométer közé sífutást utánzó gépen végzett munka, szántolás, szánhúzás, távolugrással kombinált burpee, evezés, súlycipelés, homokzsákos kitörés és guggolásból végzett medicinlabda-dobás kerül. A feladatok sorrendje rögzített, így előre ismert, hogy mi vár a versenyzőre.

Versenyzők a HYROX pekingi eseményén 2026. szeptember 12-én. Forrás Fred Lee/Getty Images

A kihívás onnan jön, hogy a következő kilométert már az előző állomás fáradtságával kell elkezdeni. Aki külön-külön jól fut és ügyesen tud súlyokat mozgatni, annak meg kell tanulnia összekapcsolni is a kettőt. Így a tempó szabályozása is része a teljesítménynek: egy túl lelkes kezdésért később több állomáson is meg lehet fizetni.

Kiemelt tartalom
Gizda gyerekből fitneszpéldakép: ezek Tom Holland életmódtitkai, amik természetesen egyáltalán nem titkok Gizda gyerekből fitneszpéldakép: ezek Tom Holland életmódtitkai, amik természetesen egyáltalán nem titkok 2025.9.7 10:43

Az Open az alap egyéni kategória, a Pro nagyobb súlyokkal nehezít. Párosban együtt kell lefutni a futószakaszokat, az állomások munkáját viszont meg lehet osztani. A négyfős váltóban fejenként két futószakasz és két feladat jut. Vagyis ugyanahhoz a versenyélményhez többféle belépési lehetőség tartozik, és már a nevezéskor eldönthető, mennyi felelősséget vállalsz egyedül, illetve másokkal közösen.

Egy hamburgi ötletből lett nemzetközi márka

A HYROX története 2017-ben indult Hamburgban, az ötlet mögött Christian Toetzke sportrendezvény-szervező és Moritz Fürste olimpiai bajnok gyeplabdázó áll. A szervezet bemutatkozása is az edzőtermi közönséget helyezi a koncepció középpontjába: olyan embereknek kínál versenyzési lehetőséget, akik már rendszeresen sportolnak, de szeretnék valamilyen eseményhez kötni a felkészülésüket.

Az ötlet a gyakorlatok kombinációjától lesz eredeti. A HYROX ezekhez egységes keretet, időmérést és nemzetközi összehasonlítást társított. Az esemény így sokszorosítható: ugyanazt a feladatsort különböző városokban is teljesítheted, az eredményed pedig bekerül egy adatbankba, amin keresztül összehasonlíthatják egymást a sportolók.

Ez üzletileg is egy különösen jól ismételhető modell. Egy új helyszínen is érthető marad, mire nevez az ember, miközben a verseny köré felkészítő edzések, partnertermek, felszerelések és utazások is szervezhetők. 

Mennyire népszerű a HYROX?
A Reuters szeptember 9-i beszámolója szerint a 2025–2026-os szezon több mint száz eseménye több mint 1,4 millió résztvevőt és 1,5 millió nézőt vonzott be. A cég rendezvényekkel, edzésprogramokkal és partnertermekkel több mint harminc országban van jelen.

Tisztán a cél felé

A HYROX népszerűségének egy másik magyarázata, hogy konkrétabbá tesz egy gyakran elmosódó célt. Jobb kondiba kerülni nehezen lezárható vállalás. Eljutni egy adott versenyig, teljesíteni a feladatokat, majd javítani a saját időn sokkal világosabb történet. Van eleje, felkészülési időszaka és olyan befejezése, amelyből rögtön következhet az újabb cél. Az időmérés és a részidők ebben különösen hasznosak. Megmutathatják, hol sikerült javulni, és melyik állomás vitt el aránytalanul sok időt.

Kiemelt tartalom
REFRESHER-KVÍZ: Mennyit tudsz az emberi testről? REFRESHER-KVÍZ: Mennyit tudsz az emberi testről? 2025.7.13 10:12

Emellett nem lehet megfeledkezni a közösségi média szerepéről sem. A HYROX a már előbb felsorolt komponensekből egy elképesztően sikeres marketing kampányt épített fel, az esemény pedig baromi jól néz ki az Instagramon. A terek hatalmasak, jól bevilágítottak, szól közben a zene, mindenki izmos, tehát minden körülmény megfelel ahhoz, hogy jó tartalmak készüljenek.

Egy versenyző a HYROX pekingi eseményén 2026. szeptember 12-én. Forrás Fred Lee/Getty Images

A szervezők leírása szerint közben a helyszíni közönség is a verseny elejétől a végéig követheti és biztathatja az indulókat. A páros és váltós formátum ráadásul közös feladattá teszi a felkészülést. Könnyebb úgy elindulni edzeni, hogy valaki számít rád, a verseny pedig baráti hétvége vagy közös utazás apropója is lehet.

Tudni kell abbahagyni

A teljesítménykultúra kényelmetlen oldalát hozta előtérbe a szeptemberi pekingi verseny. Ahogy mi is írtunk róla ausztrál Joanna Wietrzyk versenyzés közben akaratlan székletürítést tapasztalt, mégis folytatta a futamot. A történetből terjedő felvételek mellett a közösen használt eszközök higiéniája és a szervezők reakciója került a vita középpontjába.

Joanna Wietrzyk a HYROX pekingi eseményén 2026. szeptember 12-én. Forrás Andrew Hiller/Youtube

Wietrzyk később bocsánatot kért, elismerte, hogy ki kellett volna állnia, és utólag visszalépett a versenytől, lemondva a pontjairól. Az ügyben a HYROX képviselői is megszólaltak, akik szerint a pekingi tornán egy előre nem látott helyzet alakult ki, amely során a protokollok alkalmazása és értelmezése nem volt egyértelmű. Moritz Fürste, a HYROX társalapítója viszont vállalta, hogy változtatnak a rendezvények lebonyolításán annak érdekében, hogy hasonló eset ne forduljon elő újra.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on, a Spotifyon és a Facebookon is!