ma 2026.7.25 9:32
Olvasási idő 4:12
Szabó Noémi

A rendszámoktól Daredevilig: 7 Pókember-easter egg, amit Tom Holland Marvel-filmjeiben talán észre sem vettél

FILM + SOROZAT MARVEL MCU TOM HOLLAND

A Marvel-filmek híresek a rejtett utalásokról, a Pókember-mozik pedig különösen gazdagok easter eggekben. Képregényes kikacsintások, korábbi filmekre tett utalások és apró részletek, amelyeket csak a legelszántabb rajongók vesznek észre.

Tom Holland 2016-ban debütált Pókemberként a Marvel moziverzumában, az Amerika kapitány: Polgárháború című moziban kapott szerepet, majd a következő évben az első egész estés moziját is megnézhettük. Eddig három önálló Pókember-film készült Tom Holland főszereplésével, öt év szünet után pedig július 30-án érkezik a negyedik rész, a Vadonatúj nap. Az elmúlt tíz évben összesen hat Marvel moziban láthattuk őt, az Amerika kapitány és a három saját sztori mellett a Bosszúállók nagy fináléjában, a Végtelen háborúban és a Végjátékban is fontos szerepeket osztottak rá. Így már alig várjuk, hogy miként építik be Peter Parker karakterét a Marvel legújabb fejezetébe. De amíg erre várunk, összegyűjtöttünk hét easter egget az eddig bemutatott filmekből, melyekre talán fel sem figyeltünk vagy amikre ennyi idő elteltével már nem is emlékszünk annyira élénken.

1. Beszédes rendszámok

A Marvel híres arról, hogy a legapróbb részletekben is elrejti a rajongóknak szánt utalásokat, és ez alól a Pókember-filmek sem kivételek. A Pókember: Idegenben során például több autó rendszáma sem véletlenszerű. Az egyik legérdekesebb az ASM-212, amely az Amazing Spider-Man #212 képregényre utal. Ez azért fontos, mert ebben a számban tűnt fel először Hydro-Man, akit a filmben ugyan valódi gonosztevőként nem látunk, Mysterio egyik illúziója azonban egyértelműen egy róla mintázott vízlényként jelenik meg. Nem ez az egyetlen kikacsintás: feltűnik az AMF-15 (egyes források szerint AMF-1562) rendszám is, amely az Amazing Fantasy #15 előtt tiszteleg. Ez volt az a legendás, 1962-es képregény, amelyben Pókember először jelent meg a nagyközönség előtt. Bár a legtöbb néző számára ezek a rendszámok csupán jelentéktelen háttérelemek, a képregényrajongók számára egyértelmű utalások a karakter történetének legfontosabb mérföldköveire.

2. A világ legjobb ügyvédje

A Pókember: Nincs hazaút egyik legemlékezetesebb cameója alig néhány percig tart, mégis óriási hatással volt a rajongókra. Miután Mysterio leleplezi Peter Parker titkos személyazonosságát, a fiú és a hozzá közel állók jogi segítségre szorulnak. Ekkor lép színre Matt Murdock, a vak ügyvéd, akit Charlie Cox alakít. A jelenet első pillantásra nem tűnik különösebben jelentősnek, hiszen Murdock mindössze néhány tanácsot ad Peternek és May néninek. Azonban amikor valaki egy téglát hajít be az ablakon, a férfi villámgyors mozdulattal elkapja azt, mielőtt bárki más egyáltalán reagálhatna.

Kiemelt tartalom
21 mozifilm, ami nagyot szólhat még idén: jön az Odüsszeia, az új Star Wars-löket, Spielberg és Nemes Jeles László premierje 21 mozifilm, ami nagyot szólhat még idén: jön az Odüsszeia, az új Star Wars-löket, Spielberg és Nemes Jeles László premierje 2026.5.10 9:23

Peter döbbenten kérdezi meg tőle, hogyan sikerült ezt megtennie, mire Murdock csak annyit felel: „Nagyon jó ügyvéd vagyok.” A rövid párbeszéd vicces és egyúttal rendkívül fontos. A jelenet ugyanis hivatalosan is megerősítette, hogy a Netflixen korábban látott Daredevil ugyanannak a Marvel-univerzumnak a része, mint Tom Holland Pókembere. Bár a rajongók évek óta reménykedtek Charlie Cox visszatérésében, a Marvel egészen a film premierjéig titokban tartotta a meglepetést. A téglás jelenet ráadásul nemcsak Daredevil emberfeletti reflexeire utal, hanem arra is, hogy a karakter a képregényekhez hasonlóan továbbra is kettős életet él: nappal ügyvédként, éjszaka pedig Hell's Kitchen rettegett igazságosztójaként harcol a bűnözők ellen.

3. A feloldozás

A szuperhősös mozik sem mindig arról szólnak, hogy a jó győzedelmeskedik, és a világ megmentéséért cserébe mindent megkap, ami egy igazi hősnek kijár. A Marvel is gondoskodott arról, hogy számtalan szívfacsaró pillanatot vigyen a vászonra, elég csak Tony Stark, azaz a Vasember önfeláldozó halálára gondolnunk. Azonban minden ilyen gyötrelmes képsor egyik legfájóbbikán A csodálatos Pókember 2. (2014) részében kellett túltennünk magunkat. Akkor az Andrew Garfield által megszemélyesített hős ugyanis hiába győzedelmeskedett, élete szerelmét nem sikerült megmentenie. Ezt a „hibát“ viszont a 2021-es Pókember: Nincs hazaútban orvosolták a készítők.

Kiemelt tartalom
REFRESHER-KVÍZ: Te felismered ezeket a filmeket a zárójelenetük alapján? REFRESHER-KVÍZ: Te felismered ezeket a filmeket a zárójelenetük alapján? 2026.2.7 9:21

A filmben Tom Holland Pókembere mellett ugyanis Tobey Maguire és Andrew Garfield is feltűntek az ikonikus karakter bőrébe bújva, így Andrew Garfield Pókemberének lehetősége nyílt jóvá tenni azt, amit Gwen Stacy esetében nem tudott megakadályozni. A filmben ugyanis megmentette Tom Holland univerzumának MJ-jét. Ezzel a stúdió egyfajta lezárást adott a karakternek, miszerint most megakadályozta azt a veszteséget, mely korábban nagyban meghatározta őt.

4. Egy ikonikus mondat

Idézgetni minden filmből lehet, ez alól a Pókember sem képez kivételt. A mozik egyik legemlékezetesebb mondata „A nagy erő, nagy felelősséggel jár“, melyet a legtöbben ugyan Ben bácsihoz kötnek, de a mára szállóigévé vált, ikonikus kijelentés nem az ő szájából hangzott el elsőként. A Stan Lee és Steve Ditko által megalkotott Spider-Man képregényben jelent meg először, egészen pontosan az Amazing Fantasy #15 számában volt olvasható a narrátortól, majd különböző variációi a '72-es The Amazing Spider-Man: A Rockomic! kiadványban, a Pókember képregények 1986-ban kiadott 274. lapszámában, valamint a '87-es Spider-Man vs. Wolverine #1-ben is megjelentek. Így tehát csak mindezeket követően csendült fel Ben bácsi hangján, majd May nénitől is a 2021-es moziban.

5. Előttem az utódom

Ugyan elsőre talán senki nem tulajdonított annak túl nagy jelentőséget, amikor a 2017-es Hazatérésben Donald Glover karaktere, Aaron Davis, vagyis a képregényekből ismert Prowler megemlítette, hogy van egy unokaöccse, az igazi Marvel-fanok azonban azonnal rájöttek az utalásra. Az említett unokaöccs ugyanis nem más, mint Miles Morales, aki a képregényekben és az animációs filmekben később maga is Pókemberré válik. Ez különösen érdekes, hiszen az ő karakterét még annak ellenére sem ismertük meg a filmekben, hogy a Marvel ezek szerint már kilenc évvel ezelőtt elkezdte előkészíteni az esetleges érkezést.

6. A nagy visszatérő

Mint minden Pókember-filmben (és persze képregényben) úgy Sam Raimi Pókember-trilógiájában is fontos szerepet kap a karakter kettős élete. Peter Parker magánemberként fotósként dolgozik a Hírharsonának, melynek kissé sem szimpatikus főszerkesztőjét, J. Jonah Jamesont J. K. Simmons alakította. A figura annyira hozzátartozik a sztorihoz, hogy természetesen a Marvel moziverzumában is helyet adtak neki. Jameson viszont már nem egy napilap teljhatalmú uraként tért vissza, hanem egy sokkal modernebb megközelítésben, azaz egy összeesküvés-elméleteket terjesztő és éltető online műsor házigazdájaként tört borsot Pókember orra alá. A legjobb az egészben pedig az, hogy ugyan a körítés változott, de Jamesont ugyanaz a J. K. Simmons formálta meg, aki amúgy is legendássá tette azt.

7. Tisztelgés a múlt előtt

A szuperhősök kosztümjeiről és azok számtalan variációjáról nemhogy cikket, hanem hosszas értekezést is lehetne írni, mi most ebbe nem kezdünk bele, hiszen már csak Pókember esetében is igen sok mindenről tudnánk beszélni. Viszont arról szót kell ejtenünk, amikor a Nincs hazaút végén Peter új jelmezt készített magának. Az ominózus jelmez ugyanis egyfajta visszatérés a kezdetekhez pillanatot jelez. A dizájn az eredeti, Steve Ditko által megalkotott kosztüm előtt tiszteleg. A Marvel ezzel tulajdonképpen azt is megmutatta, hogy Tom Holland Peter Parkere végre önálló hőssé vált: nem Tony Stark örökségére, hanem saját döntéseire és képességeire építi Pókember identitását.

 

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on, a Spotifyon és a Facebookon is!