Az egykori gyerekszínész halálát szerzett immunhiányos tünetegyüttes, azaz az AIDS okozta.
Nyilvánosságra hozták A kör egykori gyerekszínészének, a 35 évesen elhunyt Daveigh Chase halálának okát. A boncolási jegyzőkönyv szerint a színésznő szerzett immunhiányos tünetegyüttesben, vagyis AIDS-ben vesztette életét, a Los Angeles-i megyei törvényszéki orvos közlése szerint a nő halálában közrejátszott a polidroghasználat, valamint „egyéb jelentős állapotok” is.
Chase június 16-án halt meg, menedzsere akkor úgy nyilatkozott, halálát agyhártyagyulladás okozta, ami vérmérgezéshez vezetett. Édesanyja úgy nyilatkozott, Daveigh egy tíz évvel ezelőtti motorbaleset után szokott rá az erős fájdalomcsillapítókra, majd a kábítószerekre, apja szerint a lánya hajléktalanként élt Los Angelesben a barátjával.
Egy modell halála kellett ahhoz, hogy végre komolyan vegye a divatszakma a munkakörülményeket és a biztonsági előírásokat?
2 nappal ezelőtt
Daveigh Chase gyerekszínészként futott be, leghíresebb szerepe Samara Morgané volt A kör című horrorfilmben, ő adta Lilo hangját a Lilo és Stitch című animációs filmben, valamit a Chihiro Szellemországban angol szinkronja is ő volt.