Erősen politikai üzenetű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Koncz Zsuzsa: az énekesnő Ady Endre sorait idézve arra biztatja követőit, hogy vasárnap együtt „váltsák valóra” a költő jóslatát.
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnő, előadóművész a Facebookon megosztott posztjában azt írta, alig várja, hogy honfitársaival és barátaival közösen tegyenek azért, hogy „más legyen Magyarország”. A bejegyzésben Ady Endre egyik ismert sorát idézte: „ha összeszakad ég és föld, mégis más lesz Magyarország”, majd azzal zárta üzenetét:
„Itt az alkalom, tartsatok velünk. Forduljon a világ!”
Koncz Zsuzsa az elmúlt években többször is megszólalt közéleti kérdésekben, és nyíltan vállalta politikai véleményét. „Örök igazság, hogy a remény hal meg utoljára. Most olyan mélyen vagyunk, hogy innét szép a győzelem!” – mondta az nlc.hu-nak adott interjúban Koncz Zsuzsa arra a kérdésre válaszolva, hogy mire számít az áprilisi országgyűlési választáson és mostani posztja is egyértelmű mozgósító hangvételű üzenetként értelmezhető.
Az énekesnő bejegyzése rövid idő alatt sok reakciót váltott ki a közösségi médiában, és ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai kulturális szereplők közül többen is aktívan részt vesznek a közéleti diskurzusban.
Az énekesnő korábban azt is mondta, nem érti, miért olyan nagy dolog, hogy valakit az ellenzékbe sorolnak, hiszen minden kormánynak van ellenzéke, és őt már 1972-ben is tiltották be, hiszen az általa képviselt műfaj sokszor alapból kritikus.