Hogyan éli mindennapjait Magyarország egyik legsikeresebb, csupán 20 éves TikTokkere? Keller Adél kendőzetlen őszinteséggel mesélt az influenszerkedés mesés és kevésbé szép oldalairól.
Mikor kezdett el igazán érdekelni téged a divat világa?
Én voltam az a kislány, akinek az anyukája nem mondhatta meg, hogy mit vegyen fel. Reggel kirángattam a szekrényből azt a szoknyát és azt a harisnyát, ami nekem tetszett, és úgy indultam el az oviba, szóval elég korán látszott, hogy ez az út eleje. Talán a gimnázium 9. osztálya volt az az időszak, amikor először elkezdtem kísérletezni azzal, mit szeretek hordani, mi áll jól nekem és miben érzem kényelmesen magam, mára pedig így nőtte ki magát az a stílus, amit sajátomnak érzek.
Bármikor, ha elindultunk valahova a barátnőimmel, először átjöttünk hozzám, a lányok kivették a szekrényből az összes ruhát, és én öltöztettem fel őket a saját ruháimból úgy, hogy a szettek az ő személyiségükhöz kellett passzoljanak. Ott kezdtem el érezni, hogy nekem ez megy, mert a lányoktól is azt a visszajelzést kaptam, hogy „Adél, ez nagyon jó.” Ez még azelőtt volt, hogy felmentem volna a TikTok-ra.
És azután? Miért éppen a TikTok lett a te elsődleges platformod?
Nekem szerintem az a lépéselőnyöm, hogy hamarabb kezdtem el ilyen témában TikTok-ozni, mint a többiek. Karantén volt, a legnagyobb lezárások közepén nagyon unatkoztam, még nem kezdtem el tanulni az érettségire, egymáshoz sem tudtunk átmenni a barátaimmal. Azelőtt én is azt gondoltam, hogy a TikTok-ot csak gyerekek használják arra, hogy zenékre tátogjanak, egyszer azonban letöltöttem és rájöttem: azért ebben ennél sokkal több van!
A nemzetet fenyegető TikTok, zsarolóvírusok és digitális hadviselés – Mi is az a kiberbiztonság?
2024.4.24 18:45
Láttam külföldi tartalomgyártók videóit, amik nagyon tetszettek, ráadásul akkor éppen nem volt olyan magyar videós, aki hasonló tartalmakat gyártott volna a divatnak dedikáltan. Úgy voltam vele, hogy ez nekem menne, mert beszélni szeretek és tudok is, van telefonom, más pedig nem nagyon kell a TikTok-hoz. Emlékszem, küldtem a barátaimnak, hogy Úristen, már 63-an megnézték a videómat és hárman likeolták. Az első perctől mindenki nagyon támogató volt a környezetemben, de azért megmondták azt is, ha valami nem volt jó. A többi meg már jött magától.
Volt benned valami tudatosság abba az irányba, hogy ebből karriert építs?
Abszolút nem. Nem azt mondom, hogy a mai napig nincs benne tudatosság, de szeretném megőrizni azt a gyermeteg hozzáállást, hogy a saját szórakoztatásomra használom az összes platformomat.
Soha nem gondoltam volna, hogy ez a szórakozás ilyen kapukat fog majd előttem kinyitni. Tényleg csak unatkoztam, és beállt egy napi rutin, ami során csináltam három videót, előkészítettem a szetteket és a hajakat, akkor ezzel mentek el a napjaim, és imádtam, hogy van mit csinálni.
Három éve kezdték el TikTok-ozni, azóta veled is nagyot fordult a világ. Mi változott ez idő alatt az életedben?
Nagyon sok minden és közben semmi, valahogy e két pólus között mozgok. Ahogy mondtam, szeretném, hogy ez az egész az én szórakoztatásomra készüljön és tényleg belőlem szülessen, úgy érzem ez a legjobb módja a működésnek. Közben tényleg sok minden megváltozott, felköltöztem Budapestre, elkezdtem az egyetemet, közben olyan lehetőségeket kaptam, hogy még most sem tértem teljesen magamhoz.
Mindezért rendkívül hálás vagyok, de bevallom, voltak mélypontok az elmúlt években. Kapok negatív kritikákat, rossz megjegyzéseket, amelyek már nem kritikák, mellette pedig még ezt a nagy mennyiségű pozitív visszajelzést is nehéz olykor feldolgozni. Talán az a legnehezebb, hogy ne más emberek rólad alkotott véleménye alapján határozd meg magad. Sok mindent kellett megtanulnom kizárni a buborékomból, és meg kellett tanulnom megtartani azokat, amelyek relevánsak, azokkal a hozzám közel álló emberekkel, akiknek tényleg számít a véleménye.
Alig 21 évesen erre az ember fel tud egyáltalán készülni?
Én úgy érzem, nagyon biztos alapokat kaptam a környezetemtől és a szüleimtől, ezek pedig hatással voltak a személyiségemre. Rengeteget beszélgetünk otthon, a barátaimmal is semmi mást nem csinálunk, csak újra és újra átrágjuk magunkat azokon a szituációkon, amelyekbe belekerültünk. Szerintem ez a tudatosság mélyen belülről jön, azt megtanulni viszont, hogy hogyan tudsz magadtól függetleníteni dolgokat, egy olyan munka, amelyet nem lehet megúszni, különben később visszacsap az életedben. Ebben egy pszichológus például sokat tud segíteni, én azt mondom, szerintem ma már TB-re kéne felírni mindenkinek a terápiát, már csak önismereti célból is. Ha azt érzed, vannak olyan problémák, amelyeket nem feltétlenül tudsz egyedül megoldani, menj el, egyáltalán nem ciki pszichológushoz járni.
Az egyetem mennyire befolyásolja a mindennapjaidat?
Az egyetemen kereskedelem és marketing szakon tanulok, nagyon élvezem az egyetemi légkört és szeretem az ottani embereket. Szerencsés vagyok, hogy mindkettőre, az iskolára és a tartalomgyártásra is jut időm, és nem kell egyik közül sem választanom. Valószínűleg üresnek érzeném az életem egyik vagy másik nélkül, szeretem, hogy a húsz éves egyetemista lány énemet kiegészíti ez a fancy életmód, ugyanakkor annak is örülök, hogy ezt az életmódot le tudom vetkőzni, amikor csak beülök a barátaimmal meginni valamit egy körúti kocsmában. Nem érzem azt, hogy felszínes lenne az életem, valószínűleg ez máshogy lenne akkor, ha az egyetem nem szólna közbe.
Tapasztaltad már, hogy elszaladt veled a ló, hogy beszippantott az Insta-élet? Van olyan, hogy helyre kell ráznod magad?
Most már egyre jobb, mert felismerem, ha egy bizonyos helyzetet követően kicsit egyedül kell lennem, hogy átgondoljam, mi zajlik körülöttem. Nemrég volt egy baráti beszélgetésem, ahol megkaptam, hogy azért voltak velem érdekes dolgok közvetlenül azelőtt, hogy feljöttem Pestre… Igaza volt, nekem kellett az, hogy felköltözzek a fővárosba egyedül, és legyen egy olyan félévem, amikor fogalmam sincs, mi történik az életemben, újra ki kell alakítanom saját magamat is és a rendszeremet, mi alapján kell működnöm. Nyilván van olyan, hogy elszalad az emberrel a ló, mert egy idő után már nem látod a saját határaidat sem. Fejlődök, de biztos van még olyan szituáció, amikor én is sok vagyok, de azt érzem, egyre jobb úton haladok.
Napi szinten több mint 150 ezer ember figyeli az életedet. Érzel egyfajta elvárást, nyomást a közönségedtől?
Ennek az éremnek is két oldala van. Ha belegondolok abba, hogy 150 ezer ember egy helyen van, elkezdek szorongani, hiszen ez óriási szám. Amikor viszont csak élem a mindennapjaim, csinálom a dolgaim, akkor ez eszembe sem jut.
Az, hogy a követők ott vannak az életemben, abszolút nem tölt el szorongással, annyi pozitív visszajelzést kapok, eszembe sem jut, hogy abba kellene hagyni. Számomra ugyanakkor kérdés az, mennyire vagyunk mi példaképek, mennyire kell minket annak tekinteni?
Nagyon sokan írják le, hogy én vagyok a példaképük és úgy szeretnének élni, ahogy én. Ez nagyon kedves, de én sosem gondoltam, hogy példakép lennék. Elvégre húsz éves vagyok, most értem életemnek azon pontjához, amikor az ember rengeteg butaságot követ el, hibázik, majd feláll belőle és éli az életét sokszor mindenféle felelősségtudat nélkül. Bár egyre jobban figyelek erre is, azért bennem van az a lány, aki ezt az életet éli.
Beleállok olyan dolgokba, amelyekbe úgy érzem, bele kell állnom társadalmi szinten, de nem akarok példakép lenni. Olyan emberek az én életemben is voltak, akiknek tetszettek a gondolatai, életútjuk, de sosem találtam egyetlen embert, akire idolként tekintettem volna. Éppen ezért próbálom azt kommunikálni, hogy inkább mozzanatokat, gondolatokat építsünk bele az életünkbe más emberektől.
Megfogadják a tanácsaidat?
A követőim nagyon figyelnek arra, amit mondok. Többször írtak már, hogy bár tízszer megnézték a videómat, végre értik, miről beszélek és mit akarok mondani, azt érzem, tényleg rendkívül befogadóak. Hagyják, hogy fejlődjek. Nem szeretem, amikor egy influenszer felépít magának egy brandet és utána a nézők, az emberek azok, akik megrekesztik őt a fejlődésben. Ilyenkor jönnek azok a számonkérések, hogy „de egy éve még ezt csináltad”, „a múltkor még így gondoltad” és hasonlók.
Emberek vagyunk, folyamatosan változhat a véleményünk különböző behatások miatt. Úgy érzem, hogy az én követőim viszont hagyják, hogy folyamatosan fejlődjek. Néha én is megkapom, hogy négy éve jobb volt a stílusod, de hát az akkor volt, ha akkor az illető ki tudott magának venni egy számára hasznos részt az akkori jelenlétemből, én annak nagyon örülök.
Sok olyan civil van, aki úgy gondolja, hogy amit egy influenszer ad magából a kamera előtt, az 100% ő maga, az lefedi az ő teljes személyiségét. Elmondhatod magadról azt, hogy amit a videón látunk az mindig te vagy, vagy van e mögött egy másik perszóna is, aki a kamerának beszél?
Nyilván a socialmediaban mindenki a legszebb arcát szeretné megmutani. A TikTok-os Keller Adélban természetesen ott van az Adél, hiszen egyik nincs a másik nélkül, de persze senki sem látja a teljes egészet az interneten keresztül. Volt pár heti vlogom, nagyjából 20 percben vágtam össze 7 napomat.
Ezek a videók nem fedik le a valóságomat, az életem 4, maximum 5 százalékát mutatják be, ez viszont egy tudatos döntés. Semmiképpen nem szeretném például, hogy a családom belekerüljön ebbe a világba, a barátaimnál viszont ez egy trükkösebb kérdés.
Aki komfortosan érzi magát a kamera előtt vagy van valami mondanivalója, legyen benne, sőt, de senkinek nem fogok kamerát nyomni az arcába, akinek erre nincsen igénye. Ami most van, azt én vállaltam, az én felelősségem, nem fogok senkit belerángatni, akinek ez nem tisztje.
Abszolút bennfentesként: Milyennek látod a magyar influenszer-tartalomgyártó világot?
Vannak közeli barátaim, akiket soha nem ismertem volna meg, ha nem lennénk aktívak a közösségi médián. Nem fogom azt mondani, hogy ez egy végletekig felszínes világ. Sok jó ember van, akik nagyon remek értékrenddel rendelkeznek, de persze megvan a másik oldal is. Nagyon sokan vagyunk, ez abból a szempontból jó, hogy mindenki tud azonosulni valakivel. Viszont itt vannak a különböző nagy rendezvények. Minden meghívás igazán megtisztelő, de van az a masszív harminc perces bájolgás, ami teljesen felesleges. Remélem egyszer el tudja majd mindenki engedni, nem kell jópofizni azokkal az emberekkel, akik nem állnak közel hozzád. Sokszor azt érzem, hogy nekünk kötelező mindenkivel jóban lenni, közös képeket csinálni, mintha azt kellene mutatni, hogy itt minden gyönyörű. Ez nem így van.
Voltak ebben a közegben olyanok, akikben hatalmasat csalódtam úgy, hogy egykor közel álltak hozzám, és értek rossz meglepetések is ismeretlenekkel kapcsolatban, akiket teljesen másnak képzeltem el az interneten magukról festett képek alapján. Egyszerű megvezetni az embereket, és számomra az a legviccesebb, amikor éppen olyan emberek papolnak arról, hogy ne hagyjátok becsapni magatokat, akik simán átvágnak bárkit a palánkon.
Sok tartalomgyártó tartózkodik attól, hogy interjút adjon egy médiumnak, mondhatni csak otthon, a saját közegükben, a saját kamerájuk előtt érzik magukat biztonságban.
Miért határolódnak el sokan a nyilvánosabb megjelenésektől?
Mert félnek a véleményektől. Nem mondom, hogy nekem nem kellett legyűrnöm egy nagy gombócot a torkomban amiatt, hogy most itt ülök, de azt gondolom, ezt vállalni kell. Sokszor elmondták, hogy nekünk egy vastagabb bőrt kell növeszteni. Az én környezetemben is van olyan ember, aki egyszerűen nem hajlandó semmit sem vállalni, és meg tudom érteni az érveit, mert sokan tudnak úgy összevágni videókat, szövegeket, hogy az nem lesz számodra előnyös. Te a saját brandedért vagy felelős, azt kell tovább vinned. Azt is érzem, hogy a mainstream média kicsit az influenszerek ellen van, próbálja rosszabb színben feltüntetni ezt az egész jelenséget. Szerintem ezért fél sok mindenki, hogy miként fog egy-egy ilyen megjelenés a saját márkájára hatni.
Szerinted ezt az ellenszenvet a média generálja, nem inkább korosztályfüggő?
Én úgy gondolom, a média generálja, és abszolút nem korosztály, sokkal inkább nyitottság függő az, hogyan viszonyulnak az emberek az influenszerekhez. Nem szeretem, amikor valaki azzal jön, hogy a TikTok-ot csak gyerekek nézik, mert ez nem így van. Sok szülő jött már oda hozzám, hogy együtt nézi a gyerekével a videóimat, együtt TikTok-oznak, ami szerintem az egyik legmenőbb dolog. Előfordult, hogy egy híresség jött oda hozzám közös fotót kérni, mert a lánya imádja a tartalmaimat, aztán apukámnak mutattam, hogy nézd ki kért tőlem fotót. Akkor mondta azt apukám, hogy most már érti, mi történik. Szerintem ez is csak nyitottság kérdése.
Talán azért is próbálják meg sokan negatív színben feltüntetni az influenszereket, mert nagyon új még az egész jelenség, annyira más szemszögből közelítjük meg a dolgokat, előszeretettel rúgjuk fel az eddigi szabályrendszereket, ezt pedig nem mindenki szereti.
Ha már itt tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a Reddit mellett. A hunfluencers nevű csoport alig egy év alatt 5000 fős csoportból 66 ezer tagos csoporttá nőtte ki magát, mondhatni ez a negatív kommentek melegágya. Hogyan vélekedsz erről a platformról?
Reddit. A mumus, amiről nem merünk beszélni, pedig nagyon jó pszichológiai tanulmányt lehetne írni arról a csoportról. Én nem gondolom azt, hogy ott csupa rossz, frusztrált ember lenne. Talán még a kezdetekkor tévedtem fel először az oldalra, akkor már voltak posztok rólam. Nem mondom, hogy nem ütött arcon, amikor egy bejegyzés alatt ötven kommentből negyvenkilenc olyan negatív – nem is kritikával, hanem tömény rosszindulattal illetett. Ezt kicsit nehezebb lenyelni, de én szerencsére egy erősebb típusnak tartom magam, vannak olyan barátaim ezekben a berkekben, akiket egy-egy ilyen poszt sokkal erősebben a padlóra küld.
Ami érdekes, hogy amióta ez a csoport így kinőtte magát, azóta elindult egyfajta párbeszéd, megérkeztek az ellenvélemények is, lett két pólus.
Szerintem a párbeszéddel sosincs baj, baj az egyoldalúsággal van, amikor érkezik egy negatív megszólaláshoz még negyven rosszindulatú komment. Ha van csak egy vagy két olyan hozzászólás, ami ellent mond ezeknek a negatív hangoknak, már elindulhat egy párbeszéd, ahol lehet, hogy végül mindenki jobb belátásra tér. Szuper dolog, hogy mi elindítunk gondolatokat, az viszont nem jó, hogy ezeket rögtön be is akarjuk zárni, hogy ne kapjunk rossz kritikát. Miért ne?
Tök jó, ha párbeszédeket kezdünk el, és én nem akarom ezt megakasztani semmilyen módon.
Vannak azért olyan kritikák, amiket tudsz adaptálni a saját életedben?
Abszolút. Régen nagyon rosszul bírtam a kritikát, fejjel mentem a falnak, senkinek sem hallgattam meg a véleményét, azt hittem mindig az a jó, amit én mondok. Ennek ellenkezőjére valószínűleg a nehezebb úton kellett rájönnöm. Ma már ott tartok, hogy meghallgatom az emberek véleményét, sőt olvasok Redditet is, ha nem is napi szinten, havi egyszer azért felmegyek megnézni, mi történik ott. Már van az a pont, amikor el kell választanom egymástól, hogy ez egy olyan kritika, amit beépíthetek az életembe, vagy ez egy olyan észrevétel, amihez lehet, hogy egyszer vissza kell majd nyúlnom.
Hol képzeled el magad öt év múlva?
25 évesen már valószínűleg befejeztem az egyetemet, amúgy nagyon szeretnék jelentkezni majd mesterképzésre. Nyilván szeretném folytatni azt, amit most csinálok, azt érzem, nagyon jó szakaszában vagyok most az életemnek. A hosszú távú célom, hogy egyszer majd fel tudjak építeni olyan brandeket, márkákat, amelyek aztán már az én nevem nélkül is tudnak boldogulni (nem kell félni, nem lesz saját ruhamárkám). Inkább olyan kisebb projekteket szeretnék majd felépíteni, amelyek egyedül is megállnak majd a lábukon.
Loud budgetinggel spórol a Z generáció, egyre többen mernek beszélni arról, mi nem fér bele a havi költekezésbe
2024.4.8 17:40
Nem látom azt, hogy harminc évesen is ennyire szeretnék majd elől lenni a social mediaban. Ha három vagy négy évvel ezelőtt megkérdezték volna, mi szeretnék lenni, valószínűleg azt mondtam volna, hogy egy nagy tv-show stylist-ja, ez biztos egy hatalmas kihívás lenne és iszonyatosan élvezném. Nem mondom, hogy ez nem fog összejönni, ki tudja.
