A világhírű színész-aktivista 91 éves volt.
Brigitte Bardot, a legendás francia színésznő91 éves korában elhunyt. Alapítványa közleményben jelentette be a halálhírét.
A kócos szőke hajáról, erős tusvonaláról és jellegzetes csücsörítéséről ismert pin-up, nemzetközi szexszimbólum az És Isten megteremté a nőt című 1956-os filmjével vált világhírűvé, majd 1968-ban végleg visszavonult a színészettől és az állatvédelem elkötelezett szószólójává vált. Legnagyobb kasszasikere az 1960-as Igazság volt, amelyben egy gyilkossággal vádolt nőt alakított, valamint szerepelt Jean-Luc Godard 1963-as filmjében, A megvetésben, a francia újhullám egyik csúcsművében. 1967-ben BAFTA-jelölést kapott a Viva Maria című filmben nyújtott alakításáért Jeanne Moreau oldalán.
Hírneve csúcsán Charles de Gaulle, az Ötödik Francia Köztársaság első elnöke úgy fogalmazott a színésznőről, hogy Bardot „legalább olyan fontos francia exportcikk, mint a Renault autók“.
Ám éltében nem mindenki lelkesedett érte. A Vatikán korábban „gonosznak“ nevezte, az Egyesült Államokban pedig moziüzemeltetőket tartóztattak le az És Isten megteremté a nőt vetítése miatt, annak merész szexuális tartalma okán. Többek között Bardot ezért is volt számos francia értelmiségi és filozófus – köztük Simone de Beauvoir – esszéinek és tanulmányainak témája.
Nyíltan dicsérte szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) egykori elnökét, Marine Le Pent, akit „a 21. század Jeanne d’Arcjának“ nevezett, és úgy vélte, hogy „meg tudja menteni Franciaországot“. Holocausttagadó apját, Jean-Marie Le Pent „bájos és intelligens embernek“ írta le, és egyébként a színésznőt hat alkalommal ítélték pénzbírságra faji gyűlöletre uszítás miatt.
Magánélete viharos volt: négyszer házasodott, legalább két alkalommal kísérelt meg öngyilkosságot, több mint száz szeretőről beszélt nyilvánosan, és feszült volt a kapcsolata egyetlen fiával.