2023.2.2 14:39
Olvasási idő 0:55
Kovács M. Dávid

Amerikában is lapátra tennék a TikTokot, egy szenátor már az Apple és a Google vezetőinél házal

TECH-TUDOMÁNY EGYESÜLT ÁLLAMOK KÖZÖSSÉGI MÉDIA TIKTOK

Michael Bennet demokrata párti szenátor a Tiktok mielőbbi törlésére szólította fel a Google és az Apple vezérigazgatóit, mivel úgy véli, hogy az applikáció nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

A  TikTok eltávolítására szólította fel az Apple és a Google online, alkalmazásokat árusító boltjait Michael Bennet demokrata párti amerikai szenátor, a hírszerzési bizottság tagja, mivel szerinte az applikáció nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

A politikus a Google és az Apple vezérigazgatóinak eljuttatott, csütörtöki levelében az állampolgárok védelmére, valamint az alkalmazás mielőbbi törlésére szólította fel a két céget.

Egyetlen, a Kínai Kommunista Párt diktátumainak kitett cégnek sem szabad megengedni, hogy ilyen széleskörű adatgyűjtést hajtson végre amerikai állampolgárokról, vagy meghatározhassa, hogy milyen információk jutnak el a lakosság harmadához

– írja a csütörtöki levélben Michael Bennet.

A kínai ByteDance tulajdonában álló alkalmazás használatát a kongresszus már előzőleg betiltotta a szövetségi kormányzati eszközökön, miközben egyre több olyan kritika lát napvilágot, hogy a kínai kormány az ott szerzett adatokat saját céljaira használja fel.

A demokraták mellett egyébként a republikánusok is az alkalmazásban rejlő nemzetbiztonsági kockázatokra hívták fel a figyelmet. A vállalat mindeközben azt állítja, hogy a kínai kormány semmilyen hozzáféréssel nem rendelkezik az amerikai állampolgárok adataihoz, illetve nem tudja manipulálni a tartalmakat.

A külügyi bizottság mindenesetre még ebben a hónapban szavazást tart egy olyan javaslatról, amely ellehetetlenítené a TikTok használatát az Egyesült Államokban.

Ahogy korábban írtuk, a TikTok körül az Európai Unión belül is szorul a hurok: Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős biztosa nemrég a kínai platform vezérigazgatójával, Sou Ce Csuval tárgyalt, és jelezte, hogy amennyiben nem képesek cenzúrázni a problémásnak vélt tartalmakat, kitilthatják az appot az EU országaiból.