Magyarországon első alkalommal láthatók a legendás német divatfotográfus Peter Lindbergh ikonikus alkotásai. Az úttörő német divatfotográfus fia a Budapest Fotó Fesztivál nyitókiállításának megnyitójára érkezett a magyar fővárosba.
Peter Lindbergh több évtizeden át a divatfotózás legnagyobb alakja volt. Úttörőként minimalista eszközökkel az időtlen szépséget és a karakteres személyiségeket kívánta megörökíteni. A nemzetközi hírnevet az amerikai Vogue-nak készített, 1988-as „fehér inges” csoportképpel szerezte meg, melyen a szupermodellek nem tárgyakként, hanem hús-vér emberekként jelennek meg.
A legendás német divatfotográfus fia, Simon Lindbergh, a Peter Lindbergh Foundation egyik vezetője az édesapja életművét bemutató kiállításának megnyitójára érkezett a magyar fővárosba. Ennek kapcsán a Hotel Clarkban beszélgettünk vele a divatszakmáról, fotózásról és Budapestről.
Hogy vagy, hogy tetszik Budapest?
Remekül, köszönöm. Tegnap (április 27-én) érkeztem meg, nem láttam eddig sokat a városból, de rögtön felhívtam a feleségem, hogy elmondjam neki, imádom a várost, és ide mindenképp vissza kell jönnünk, mert nagyon jó az atmoszférája. Holnap több időm lesz szétnézni.
Az olvasóink többsége Z generációs, s bár sokan érdeklődnek a divat iránt, lehet, vannak, akik nem ismerik Peter Lindbergh munkásságát. Röviden össze tudnád foglalni ezeknek az olvasóknak, milyen örökséget hagyott hátra édesapád?
Peter a 80-as, 90-es évek egyik meghatározó fotósa volt, munkájának hatását úgy szoktam fogalmazni, hogy teljesen megváltoztatta a divatipar és a divatfotósok elképzeléseit a nőkről. Az volt a célja, hogy bemutassa azt, aki a kamera előtt állt, és az emberségükre, a lelkükre koncentrált, arra, kik is ők valójában. Főszerepbe helyezte őket. Ők lettek a képek alanyai, korábban a nők eszközök voltak a ruhák bemutatására, vagy a férfiak vágyálmainak kifejezésére. Ez tette az ő munkásságát úttörővé, formabontóvá.
Köthető ehhez a törekvéséhez – hogy nem tárgyként, hanem emberekként ábrázolja a nőket – valamilyen meghatározó életesemény?
Nem egy tudatos döntés volt a részéről, hogy felszabadítsa a nőket. Ennek a gyökere, szerintem, természetesen a személyisége és a nevelkedése. 1944-ben született, tehát a második világháború végén, és a Ruhr-vidéken nőtt fel, amit teljesen lebombáztak. Mindenhol gyárak és bányák voltak, nagyon nyers környezet volt. Szerintem magáévá tette ezt a nyers, szegény identitást, és olyan dolgokba ölte, amik előrébb vitték az életben, erőt adtak neki, és utazásra késztették. Így jutott el a divatvilágba. Bár elhagyta a gyökereit, de sosem felejtette el honnan jött, ki is ő.
Ez a nyers esztétika követte őt. Sosem érdekelték a ruhák, a túl szofisztikált víziók, csak az ember, akit fotózott.
Voltak múzsái, akik nagy hatást gyakoroltak rá, olyannyira, hogy megváltoztatták a világnézetét?
Szerintem nagyon sok múzsája volt. Az első években Marie Sophie Wilson (modell, színésznő), Tatjana Patitz (német modell), az összes szupermodell természetesen. Szerintem ők voltak az első múzsái. És amit imádok, hogy sosem ragaszkodott egy emberhez. Csodálatos kapcsolata volt mindannyiukkal.
A 90-es években kezdett el nagyon sokat dolgozni színésznőkkel, színészekkel. Szerintem ez nagy inspiráció volt számára. Azt tudom, hogy nagyon közeli, intellektuális barátságot ápolt Jeanne Moreau francia színésznővel. Mindig nagyon örült, ha vele dolgozhatott.
Rengeteg helyen megfordultál a világon a munkád során, milyen tapasztalatokat szereztél a divatiparral kapcsolatban?
Annyira mélyen vagyok részese a divatiparnak, inkább az apám munkáin keresztül szemlélem a világot. Ő sem volt bennfentes (a divat világban), inkább kívülálló volt. Érdekes, hogy amikor édesapám aktív volt, a 70-es, 80-as, 90-es és 2000-es években, a divatipar nagyon, úgymond koherens volt. Ott voltak az olyan „bibliák”, mint a Vogue vagy a Harper's Bazaar, és az ezeknek dolgozó divatfotósok teljes láthatóságot élveztek a divatvilágban és azon kívül is. (Sokan) látták képeiket, és azok hatást gyakoroltak a társadalomra. Szerintem ez mára teljesen megváltozott.
Ezek a magazinok most is megvannak, de nem látják annyian őket. Ott van több száz másik magazin és a közösségi média. Egy kisebb közösséghez jutnak el a képeid, és sokkal nehezebb hatást gyakorolni az emberekre.
Ha már közösségi média. Ezek a platformok mindenki számára elérhetővé tették a fotózást, sőt, bátorítanak is arra. Rengetegen fotósként is hivatkoznak magukra ezeken az oldalakon. Szerinted mi tesz valakit fotóssá, hogyan definiálható ma a fotós szakma?
Ez nagyon nehéz kérdés. Szerintem nézőpont kérdése. Ha profi fotós vagy, megélsz a munkáidból, de én ezt nem így definiálnám. Az a fontos, ahogy csinálod a dolgokat. Szerintem a legnagyobb különbség (profi és amatőr között), hogy a képeidnek értelme van: elmesélnek-e egy történetet az emberekről, a társadalomról, vagy nem. Ha a képeid nem mesélnek, akkor nem igazán vagy (igazi) fotós.
A történetmesélés több mint technika. Bárki be tudja állítani a fényeket. Attól még, hogy jól néz ki a kép, az nem jelenti azt, hogy értelme is van. Szerintem valamilyen módon meg kell mutatnia (a fotóknak), hogyan látjuk egymást, a társadalmat, és ez több mint elég a konstruktív munkához.
Sok fiatal művész követi a Refresher Magyarországot. Mit üzennél nekik, ami segítheti őket az alkotásban, a szakmai és személyes fejlődésben?
Gyakran mondják, de ez a legjobb formula szerintem. Ha művész, fotós szeretnél lenni, akkor hallgatnod kell önmagadra.
Érdekes, amikor a környezeted ihlet meg, de szerintem ahhoz, hogy egyedit és érdekeset alkoss, mélyre kell ásnod magadban.
Ez az egyetlen módja, hogy olyat kreálj, ami te magad vagy.
Peter Lindbergh életműve a Műcsarnokban
Magyarországon első alkalommal láthatók Peter Lindbergh képei, az életművét bemutató kiállítás ráadásul a 2025-ös, március 28. és május 11. között megrendezett Budapest Fotó Fesztivált nyitotta meg. A tárlaton több mint ötven fotográfia kapott helyet, köztük Lindbergh személyes kedvence, az Angel Story, amelyet Wim Wenders Berlin felett az ég című filmje ihletett, vagy Kate Moss 1994-es portréja az A Star is Born sorozatból. A 90-es évek divatikonjai mellett különleges színészportrék is láthatók, többek között Monica Bellucciról, Nicole Kidmanről vagy Adrien Brodyról.
