„Szeretném legyőzni a késéseket, ezért a munkatársainkat ösztökéljük arra, hogy győzzék le a késéseket” – mondta az építési és közlekedési miniszter keddi sajtótájékoztatóján.
Lázár János keddi, KözlekedésInfó címmel tartott sajtótájékoztatóján egy tíztételes programot fogalmazott meg 2025-re. Az építési és közlekedési miniszer szerint évek kellenek ahhoz, hogy a MÁV pontossága 80-90 százalékos legyen, de 2025-től mindent másképp kezelnek a MÁV-nál.
A vállalásai elsősorban a MÁV-hoz és Volánhoz kapcsolódnak, ezek egyik legfontosabb eleme a „késési biztosítás” intézménye. Ennek keretében a tervek szerint június elejétől visszafizetik a busz és vasúti menetjegyár felét annak, akinek a járműve 20 percnél többet késik.
Aki applikációban vette a jegyét, az bankkártyára kapja vissza a pénzt, akik készpénzben vásároltak menetjegyet, azoknak a jegypénztárnál adják vissza a jegyár felét. A visszatérítést a napijegyesek és a bérletesek is kérhetik: a havibérletesek esetében 5 alkalommal kell minimum 20 percet késnie a vonatnak, a következő bérletből pedig 10 százalékos kedvezményt biztosítanak. Ennek igénybevételéhez a MÁV-applikációban kell majd bekapcsolni a késési biztosítás funkciót.
A miniszter szerint ma Magyarországon négy vonatból három pontos, de ez nem vigasz azoknak, akiknek késik a vonata, így „szeretné legyőzni a késéseket, és a MÁV munkatársait arra ösztökélik, hogy győzzék le a késéseket.”
Lázár János ezen kívül az következő miniszteri vállalásokat tette:
- 2026. január 1-ig a MÁV-csoport és Volán-csoport összes mosdóját egytől-egyig felújítják. A MÁV-nál ezer mosdó van, a buszpályaudvarokon is megteszik a szükséges intézkedéseket.
- Április 1-től takarítók lesznek minden InterCity járaton.
- Egy év alatt 1000 új buszt vásárolnak.
- Megerősítik a mozdonyflottát, 2026 nyaráig minden második mozdony megújul.
- Az Intercity kocsik hiányát is csökkentik,100 újonnan felújított kocsi áll be a nyári forgalomba.
- A magyar kormány felvásárolja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasutat (GYSEV), csak egy kis része lesz osztrák tulajdon.
- A nyári szezon jelenti a legnagyobb kihívást, így erősítő buszjáratokat szerveznek és több száz buszt bocsátanak a MÁV rendelkezésére.
- Bevezetik a klímagaranciát. 2025-ben már a menetjegyen fog szerepelni, hogy van-e klíma vagy nincs, és működik-e vagy sem.
- Áprilistól elindul a MÁV+ applikáció.
A balesetekkel kapcsolatban Lázár azt mondta, hogy amennyiben ma Magyarországon valaki meghal vagy súlyos sérülést szenved egy közúti közlekedési MÁV-os balesetben azt személyes felelősségének tekinti, és azonnal lemond.