- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
A péntek esti támadásnak legalább négy halottja van, köztük egy kisgyerek és egy felnőtt férfi.
Péntek este hét óra előtt fékezés nélkül a tömegbe hajtott egy autó a karácsonyi vásáron a Berlintől 150 kilométerre található Magdeburgban - számolt be a hírről elsőként a BBC. A Reuters jelentése szerint legalább két ember meghalt, és több mint 60-an megsérültek.
Reiner Haseloff, Szász-Anhalt tartomány miniszterelnöke péntek esti nyilatkozata szerint a tragédiában egy gyerek és egy felnőtt férfi vesztette életét, szombat reggelre azonban négyre nőtt a halálos áldozatok száma. Hivatalos értesülések szerint ez a szám tovább emelkedhet, mivel a 60-80 sebesült közül sokan igen súlyos sérüléseket szenvedtek el.
Az esetet követően a rendőrség kiürítette a gépjármű környékét, hogy felkutassák a potenciális robbanószerkezeteket, azonban a helyi MDR beszámolója szerint nem találtak ilyen eszközöket. A hatóságok a halálos támadás után letartóztatták az autó vezetőjét. A támadó egyedül dolgozott, indítéka jelenleg nem ismert.
A helyi média szerint az elkövető egy 50 éves szaúd-arábiai férfi volt, aki állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezett és majdnem 20 éve élt Németországban.
A Spiegel szerint a gyanúsított a szaúd-arábiai Hofufban született, és 2006 márciusában érkezett Németországba tanulni. 2016 júliusában menedékjogot kapott, mert halálosan megfenyegették, amiért megtagadta az iszlámot. A Taleb A. néven azonosított férfi szakmája szerint pszichiáter és pszichoterapeuta, a Magdeburgtól 46 kilométerre található, 32 ezer lakosú Bernburgban praktizált.
A helyi MDR szerint a német hatóságok nem tartották nyilván iszlamista terroristaként, a Spiegel értesülései szerint azonban a támadó nyíltan szimpatizált a szélsőjobboldali Alternative für Deutschland (AfD), vagyis Alternatíva Németországért párttal. A Reuters szerint Szaúd-Arábia figyelmeztette a német hatóságokat a támadóról, aki egy helyi forrás szerint szélsőséges nézeteket posztolt az X-en.
A 32 éves Nadine, aki péntek este ott volt a karácsonyi vásárban, a Bildnek azt mondta, barátjával kézen fogva sétáltak, amikor a gyorsító autó feléjük közeledett. A férfit elsodorta a jármű, a lába és a feje sérült meg. A szemtanú elviselhetetlennek nevezte a bizonytalanságot most, ugyanis azt sem tudja, melyik kórházba vitték a párját.
Olaf Scholz, német kancellár az incidenst követően azt mondta, hogy jelenleg a legrosszabbtól tartanak.
Lélekben az áldozatokkal és a szeretteikkel vagyok. Mellettük és a magdeburgi lakosok mellett állunk. Köszönöm a sürgősségi szolgálatok munkáját ezekben a nehéz órákban
– mondta Scholz.
Szijjártó Péter külügyminiszter Facebookon azt a tájékoztatást adta, hogy egyelőre nem tudnak magyar sérült vagy áldozatról.
A magdeburgi tragikus merényletet követően Berlini Nagykövetségünk konzuli részlege azonnal felvette a kapcsolatot a helyi hatóságokkal, akiktől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy egyelőre nem tudnak magyar érintettről. Ezzel egy időben a konzuli segélyvonalunkra sem érkezett segítségkérés
– írta Szijjártó.