Egyáltalán van értelme annak, hogy teljes mértékben megvonjuk magunktól az alkoholt a száraz november jegyében?
Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségnek örvend a száraz november. A kezdeményezést a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítványnak köszönhetjük, akik 2016-ban indították útjára a kihívást, a nyugati minták – józan október, száraz január – nyomán. Azóta évről évre rengetegen csatlakoznak a mozgalomhoz: emiatt van az, hogy ha a következő időszakban valamelyik péntek estén összefutsz egy ismerőssel a városban, úgy 50% az esély arra, hogy nem fogtok tudni koccintani a találkozásra.
A szabályok tehát a legtöbbek számára tiszták, de a száraz november mint koncepció még így is rengeteg kérdést felvet – ezek egy részét most Verdes Tamás addiktológiai konzultánsnak tettem fel.
Kik vágnak bele?
Általános hiba azt gondolni, hogy a mozgalomhoz csak a szociális ivók, ha úgy tetszik, hobbiivók csatlakoznak. Valójában ugyanis sok olyan ember is megpróbálkozik a kihívással, akinek komolyabb alkoholproblémája van. Természetesen nehéz e két csoportot elkülöníteni és sok esetben lehetetlen is, hiszen a kérdés nem teljesen fekete-fehér. Ha az alkoholfogyasztási szokásokat egy spektrumon képzeljük el, aminek az egyik vége az absztinencia, a másik pedig a heti többszöri lerészegedés vagy a napi alkoholfogyasztás, akkor azt láthatjuk, hogy a közöttük elterülő szürke zóna hatalmas.
A száraz novemberbe tehát bárki belevághat, akit érdekel ez a fajta kihívás, hiszen mindenki számára motiváló tud lenni egy ilyen próbatétel – oké, azok számára nem, akik egyébként sem isznak soha alkoholos italokat. Azok viszont, akik alkoholfüggőséggel küzdenek, rengeteget nyerhetnek belőle és az sem véletlen, hogy inkább az ilyen programokhoz fordulnak az erre kialakított rendszer helyett.
Miért inkább a száraz november?
Tamás szerint elsősorban az a vonzó ebben, hogy nem kell hozzá bemenniük egy hivatalos ellátóhelyre – ezektől ugyanis a legtöbb függőséggel élő ember retteg, aminek sokféle oka van. Nagyon sokan félnek attól, hogy az egészségi vagy a szociális ellátórendszerben alkoholfüggőként regisztrálják őket és innentől fogva ezek az adatok a rendszerben maradnak, esetenként mások számára is láthatók lesznek. Sokan félnek attól is, hogy rossz bánásmódban lesz részük – gondoljunk csak arra, hogyan bánik a filmbéli Csernus Imre a filmbéli Szabó Győzővel a Toxikoma című filmben.
Ez, ha valaki nem ismerné, Szabó Győző és Dr. Csernus Imre közös munkáját mutatja be, aminek a célja Szabó Győző felgyógyulása volt a heroinfüggőségből. Nem vitás, hogy bár a film hatásos, de valójában egy olyan bántalmazó hozzáállást népszerűsít a szakértői részről, ami teljesen kontraproduktív. Magyarországon is rengeteg addiktológus és addiktológiai szakértő elhatárolódik az ilyen konfrontatív munkamódszertől, számos nyugati országban pedig egyenesen tilos így kezelni a betegeket.
De mi az oka, hogy még mindig itt tartunk?
A kapitalizmust megelőző időszakban még teljesen normálisnak számított az, hogy egész városok itták magukat részegre, amikor alkoholhoz jutottak. Ekkor még semmiféle negatív morális megítélés nem kapcsolódott ehhez a gyakorlathoz, de az elmúlt kétszáz évben ez (is) megváltozott.
A változást egyrészt a kapitalizmus indította el, ami magával hozta azt az elvárást, hogy az emberek napi szinten legalább 8-12-16 órát dolgozzanak, például a gyárakban. A Max Weber által leírt protestáns munkaetika mellett persze az alkoholnak tömegesen elérhetővé is kellett válnia ahhoz, hogy széleskörű társadalmi problémát okozzon. Ez a kombináció pedig elhozta azt, hogy az alkoholizmus egyfajta morális vétekké vált – kezdve azzal, hogy az ember nem tudott bemenni dolgozni, ha túlságosan másnapos volt.
Ekkor még semmiféle terápia nem létezett erre, az érintetteket maximum elzárták, megverték vagy más módon büntették meg. Ehhez képest gyökeres fordulatot hozott az, amikor a múlt század harmincas éveinek Amerikájában megjelent az Anonim Alkoholista mozgalom, és elérhetővé tette – a történelemben először – az emberséges, humán felépülés lehetőségét egy elfogadó közösségen belül. Az AA ugyanakkor megtartotta és tovább vitte az alkoholfüggőség morális megbélyegzésének hagyományát: ők egyfajta erkölcsi bukásnak mutatják be, ha valaki ilyesmivel küzd. (Jusson csak eszünkbe a popkultúrában számtalanszor bemutatott 12 lépéses folyamat, amin az anonim alkoholistáknak át kell menniük! Ennek a 8. és 9. pontja például az, hogy listát kell készíteniük azokról, akiknek ártottak az alkohol miatt, majd jóvátételt kell nekik nyújtaniuk.)
A függőséggel élők tehát – valamelyest érthető módon – nehezen kérnek segítséget. A helyzetüket pedig tovább nehezíti, ha máshonnan sem számíthatnak támogatásra.
Nem csak a függő bántalmazhat?
Már az AA fentebb említett pontjaiból is kitűnik, hogy a társadalom egyértelműnek veszi: aki alkoholfüggőségtől szenved, az hajlamos arra, hogy bántalmazza is a környezetét. Tény, hogy erre számtalan példát láthatunk, az viszont már kevésbé van az arcunkba tolva, hogy ez fordítva is könnyen megeshet. Sok érintett számol be ugyanis arról, hogy a családja verbálisan támadja a betegsége miatt. És ezt sok családtag úgy teszi meg, hogy felhatalmazva érzi rá magát, mivel a másik „csak egy alkoholista”, aki „megérdemli”, amit kap.
Ez pedig természetesen egyfajta ördögi körbe taszítja a betegeket, akiket egyébként is valamilyen trauma juttatott oda, ahová. A függőség mögött ugyanis lehet egyszeri, de gyakori fejlődési trauma is – ez utóbbiról van például szó olyan esetben, amikor egy gyereket a közvetlen környezete folyamatosan ignorál, nincsenek elismerve az igényei, az érzelmei. Ez tehát szinte minden esetben fellelhető egy-egy függőség mögött: ebben az esetben az alkohol tulajdonképpen egy szer, ha úgy tetszik: gyógyszer, amit valamilyen lelki fájdalomra, szenvedésre „szed” az ember. Mint említettem, ennek többféle szintje is lehet.
Itt Tamás rögtön leszögezte, hogy az alkoholnak nincs biztonságos dózisa, már kis mennyiségben is ártalmas, méreg az idegrendszer számára. Ugyanakkor azt sem lehet tőle elvitatni, hogy egy velünk élő kulturális és társadalmi szimbólum, egyfajta eszköz, ami a mindennapjaink része tud lenni – amennyiben felelősséggel állunk hozzá.
Amikor viszont már a mindennapok rendes menetének fenntartásához is alkoholra van szükségünk, akkor valószínűleg problémánk van. (Ezt mutatja be remekül Thomas Vinterberg Druk, magyarul Még egy kört mindenkinek című filmje, amit ezúton is ajánlok mindenkinek.) Emellett Tamás hozott egy egyszerű tesztet, ami szintén sokat elárul.
Ha a válaszod igen, akkor már van egyfajta kitettséged az alkoholnak, a szernek van valamilyen funkciója az életedben, de még nem jelenti azt, hogy függő lennél. A száraz november már emiatt is szuper kezdeményezés, hiszen egyfajta önismereti tesztként funkcionál – de aggodalomra semmi ok, elbukni nem lehet rajta, csak önismereti tapasztalatot szerezni.
De hogyan működhet maga az alkoholmentes hónap?
Sokan azt gondolják, hogy egy függőséggel élő ember előtt csakis egyetlen út állhat, ez pedig az absztinencia – de ez valójában nem ennyire egyszerű. Az absztinencia-célkitűzésre ugyanis a függőséggel élő emberek többsége egyszerűen nemet mond. Ezért is fontos, hogy elengedjük a fekete-fehér megközelítést – amelynek keretében vagy absztinenciát választ valaki vagy nem kap segítséget –, és elismerni a felépülési utak, illetve az emberi lehetőségek sokféleségét. A lényeg az, hogy az ember olyan megoldás mellett kötelezze el magát, amit saját maga tűz ki, vagyis amit nem kívülről erőltetnek rá – hiszen így fog tudni dolgozni érte.
Erre az egyik módszer az időszakos absztinencia, amilyen például a száraz november is. Az ezt gyakorlók előre kitűzik, hogy milyen időablakban fogyasztanak alkoholt és mikor nem. Egy másik a redukció vagy a kontrollált ivás, ami annyit tesz, hogy egy előzetesen elrendelt elvnek rendelik alá az alkoholfogyasztást. Ez azért tanulságos módszer, mert absztinencia-nyomás nélkül fejleszti a kontrollfunkciót. Ezek mellett van, aki az ártalomcsökkentésre szavaz, amennyiben a mennyiségi csökkentés nem járható út. Ekkor a függő ember a kevésbé ártalmas szerek használatára korlátozza a fogyasztását – például rövidital helyett sört iszik vagy jobban figyel arra, hogy milyen körülmények között fogyaszt alkoholt.
Végül, de nem utolsósorban vannak, akik először az edukációhoz nyúlnak, ami szintén értékes lépés lehet, hiszen ez könnyen elvezethet a kontroll növeléséhez, így az érintett visszatérhet a fenti metódusok valamelyikéhez.
@fiatalokanemzetert Zacher Gábor a tudatos alkoholfogyasztásról #zachergábor#alkohol#bulizás#piálás#foryourpage♬ eredeti hang - Fiatalokanemzetért
Az ember tehát többféleképpen is hozzáállhat ehhez a kérdéshez, akár van alkoholproblémája, akár nincs – és mindenkinek ott érdemes támogatást nyújtani, ahol nyitott a változásra.
Oké, de mire számíthatunk ettől?
Tamás szerint akármelyik csoportot is erősítjük, ha végigcsinálunk egy ilyen hónapot, az fantasztikus sikerélményt okozhat, ami a későbbiekben is támogat majd minket, hiszen új perspektívákat ad arra vonatkozóan, hogy mire képes a bennünk élő kontroll. Ha pedig nem sikerül és úgy ítéljük meg, akkor ezután akár segítséget is kérhetünk vagy beléphetünk egy támogató közösségbe.
És mi a helyzet a Z generációval?
Világszinten mért adat, hogy a Z generáció sokkal kevesebb alkoholt fogyaszt, mint a korábbi generációk. (Biztosan sokan hallottatok már a NoLo-trendről.) Széles körben elfogadott álláspont, hogy mindezt a mobiltelefonoknak, a közösségi médiának köszönhetjük, de azért nem kell túlságosan hálásnak lenni érte. Itt ugyanis inkább csak arról van szó, hogy ez a generáció az egyik függést cserélte fel a másikra, nem pedig arról, hogy tudatosabbak lennének.
A Gen Z gondjai tehát elsősorban nem az alkoholból, hanem a social médiából származnak, hiszen ők olyan kiszolgáltatottak a közösségi oldalak korlátlan használatának, mint a fent említett középkori városok lakói az ivásnak – nem tudták, hogyan kezeljék az alkoholt, nem volt igényük a kontrollra és senki nem várta el tőlük, hogy visszafogják a fogyasztásukat, mikor végre alkoholhoz jutottak.
Ha tehát te is azok közé tartozol, akik a NoLo-trendet követik, számodra nem sok érték van abban, hogy egy hónapig nem iszol. Éppen ezért, de ez csak egy ötlet: mi lenne, ha olyasvalamit áldoznál be, amit mindennap, akár 5-6 órán keresztül is használsz? Gondolok itt a közösségi appokra. Ettől lesz gombóc a torkodban?