2024.9.16 15:41
Olvasási idő 1:11
Maier Péter

Menesztették a dunavecsei iskola gyermekbántalmazásban érintett igazgatóját

KÖZÉLET BESE GERGŐ DUNAVECSE GYERMEKBÁNTALMAZÁS ISKOLA

A Magyar Narancs információi szerint a Bese Gergő közbenjárásával kinevezett iskolaigazgatót eleinte a rendőrségi nyomozás ellenére is meg akarta tartani a tankerület, végül azonban leváltották, a diákok pedig tapssal fogadták a döntést.

Menesztették L. M. iskolaigazgatót az értelmileg akadályozott gyerekekkel foglalkozó Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban (EGYMI) éléről, hétfőtől már nem ő vezeti a dunavecsei intézményt – tudta meg a Magyar Narancs.

A lap információit a kiskőrösi tankerület is megerősítette, ami korábban a rendőrségi nyomozás ellenére is támogatta az intézményvezető megbízásának meghosszabbítását. „Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban, úgy tudjuk, hogy az ügyben bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható személy nincs. Amennyiben ez megtörténik, a Tankerületi Központ a hatályos jogszabályok alapján fog eljárni és megteszi a szükséges intézkedéseket“ – írták korábban, de a jelek szerint nem várták meg, hogy az igazgatót meggyanúsítsák.

A Magyar Narancs szerint egy múlt heti nevelőtestületi ülésen jelentették be L. M. távozását, aki éppen egy hónappal ezelőtt vehette át megbízólevelét a Belügyminisztériumtól, amiben az állt, hogy 2029-ig vezetheti tovább az értelmileg akadályozott gyerekekkel foglalkozó iskolát. Az igazgató kinevezését augusztus közepén további öt évre támogatta az intézményt felügyelő kiskőrösi tankerület is, függetlenül a júliusban indult nyomozástól.

Kiemelt tartalom
Már nyolc gyerek bántalmazása miatt nyomoz a rendőrség a dunavecsei iskolában Már nyolc gyerek bántalmazása miatt nyomoz a rendőrség a dunavecsei iskolában 2024.9.9 14:39

Ahogy arról múl hétfőn mi is beszámoltunk, háromról nyolcra nőtt azoknak a tanulóknak a száma, akiknek bántalmazási ügyében nyomoz a rendőrség a Dunavecsén működő EGYMI-ben. Az akkor már hosszú ideje ott dolgozó L. M.-et öt éve nevezték ki az intézmény élére, aki a Mancs cikke szerint jó barátságot ápolt a település volt plébánosával, a melegorgiáiba belebukó Bese Gergővel, az ő közbenjárásának volt köszönhető, hogy az igazgatót nevezték ki a dunavecsei katolikus egyházközösség világi elnökének.

A lap szerint az igazgató távozásának bejelentését a diákok tapssal fogadták az iskola udvarán. A gyógypedagógus végzettségű L. M. tanárként sem folytatja pályafutását a dunavecsei EGYMI-ben.

Az igazgató korábban a Magyar Narancs megkeresésére azt mondta, egy bosszúhadjárat részének tekinti az ügyet, de mivel nincs nyilatkozattételre vonatkozó fenntartói engedélye, bővebben nem nyilatkozhat. „Az ellenem folyó eljárás egy jelenleg is nálunk dolgozó kollégám bosszúhadjáratának az eredménye” – írta korábban.