2024.8.25 12:55
Olvasási idő 1:30
Szöllősi Anna

Emberölés gyanújával indítottak nyomozást az elsüllyedt luxusjacht ügyében

KÖZÉLET HAJÓBALESET OLASZORSZÁG

Baleset okozása és többrendbeli emberölés gyanújával indított nyomozást a szicíliai partoknál hétfőn elsüllyedt Bayesian luxusjacht ügyében a szerencsétlenség helyszínéhez közeli Termini Imerese város ügyészsége.

Ambrogio Cartosio ügyész szombaton elmondta: a vádhatóság vizsgálata jelenleg kezdeti szakaszában, egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, de "nem zárható ki semmilyen változtatás", és az sem, hogy felmerül a szabotázs mint gyanú – adta hírül az MTI. 

Elképzelhetőnek tartom, hogy bűncselekményeket, akár szándékos emberölést követtek el, de ennek bizonyítására több időre lesz szükségünk

– fogalmazott.

Yachtbaleset Szicíliában.
Forrás MTI/ EPA/IGOR PETYX


Cartosio tájékoztatása szerint az ügyben eljáró csoportja igyekszik feltárni a szerencsétlenséghez vezető minden körülményt, így alaposan megvizsgálják a hajó kapitányának, építőjének, a legénység tagjainak és más, az utasok biztonságáért felelős személyeknek a felelősségét is. Az ügyész szerint a legfőbb kérdés az, hogy az olasz gyártó cég által – sajátos szerkezete miatt – elsüllyeszthetetlennek tartott, 56 méter hosszú luxusjacht miként borulhatott fel a viharban és nyelhette el "rendkívüli gyorsasággal" a tenger, miközben a közelben hajózó másik vitorlás nagyrészt sértetlen maradt.


A Termini Imerese-i ügyészek úgy tudják: a szerencsétlenséget egy "légzuhatag", azaz a felszínen vagy annak közelében hirtelen pusztító szélvihart előidéző, lecsapódó légáramlás okozta. A polgári védelem korábbi jelentése szerint egy víztölcsérnek nevezett, tornádóhoz hasonló időjárási jelenség boríthatta fel a hajót.

Kiemelt tartalom
Elindultunk Szerb Antal Mihálya után – Ilyen egy Utas és holdvilág-túra a 2020-as években Elindultunk Szerb Antal Mihálya után – Ilyen egy Utas és holdvilág-túra a 2020-as években 2024.6.8 9:40

A nyomozók megvizsgálják azt is, hogy a szakács kivételével miként menekülhetett meg a teljes a legénység, míg hat utas a hajótestben rekedt és meghalt. Cartosio és Raffaele Cammarano helyettes ügyész felhívták a figyelmet arra is, hogy a holttestek többségét a hajó ugyanazon részén, a kijárat közelében találták meg, ami arra utal, hogy a hajó felboruláskor az utasok aludtak, majd felocsudva megpróbáltak kijutni a hajótestből. A nyomozás egyik fő csapásiránya annak megállapítása, hogy riasztotta-e őket valaki.

Emberölés miatt nyomoznak az elsüllyedt jacht ügyében.
Forrás EPA/VIGILI DEL FUOCO

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, a brit zászló alatt közlekedő Bayesian luxusjacht augusztus 19-én este süllyedt el egy viharban Porticello kikötőjénél, a szicíliai partoktól egy kilométerre. A hajón 12 utas és tízfős legénység tartózkodott. A búvárok pénteken megtalálták az utolsóként keresett, hetedik holttestet, Mike Lynch brit nagyvállalkozó lányát, a 18 éves Hannah Lynchet a Bayesian belsejében, ezzel befejeződött a szerencsétlenség áldozatai utáni kutatás.


Mike Lynch holttestét csütörtökön azonosították, a hajóroncsból korábban Jonathan Bloomer, a Morgan Stanley elnöke, Bloomer felesége, Judy, illetve Cris Morvillo és felesége, Neda holttestét hozták fel. Morvillo Lynch ügyvédje volt, Bloomer pedig Lynch koronatanúja volt a vállalkozó csalási perében. A jacht szakácsának, Recaldo Thomasnak a holttestét már a baleset napján megtalálták.

Az olasz hatóságok bizonytalanok, hogy mennyi időbe telik a Bayesian szuperjacht kiemelése a tenger mélyéről, mivel a művelet számos tényezőtől függ.