2024.8.17 12:53
Olvasási idő 1:04
Szécsi Krisztián

Nyílt levélben kéri egy katolikus pap, ne helyezzenek keresztet a Szabadság-szobor talapzatára

TÁRSADALOM BUDAPEST POLITIKA VALLÁS

Hofher József szerint, mivel a jelenlegi Kármelita Államegyházi Vezetés nem kérte ki a kőkeresztről a magyarországi vallási felekezetek véleményét, a döntés csak rombolni fogja keresztény gyülekezetek megítéltségét.

Hofher József jezsuita szerzetes és katolikus pap nyílt levélben fejtette ki véleményét arról, hogy a Gellért-hegyen, a Szabadság-szobor talapzatára keresztet helyeznek. Az írás a Szemlélek oldalán jelent meg.

Bár értékelem a nemes szándékot és a buzgalmat az ötletgazda részéről, de szerény véleményem szerint ez az elképzelés továbbmélyíti majd a társadalomban lévő feszültségeket és ellentéteket a konzervatív és a liberális gondolkodású állampolgárok között

 – kezdi gondolatait Hofher, a Krisztus Király Plébánia és Jézus Szíve-templom lelkésze. A férfi többek között szóvá teszi, hogy a jelenlegi Kármelita Államegyházi Vezetés a magyarországi keresztény felekezetek meghallgatása nélkül akar keresztet emelni „egy olyan helyen, mely eddig, évtizedeken keresztül kereszt nélkül is a szabadság szimbóluma volt“. Véleménye szerint ez rombolni fogja a keresztény felekezetek hírnevét, és hozzáteszi, a döntést „sok református, evangélikus és zsidó barátja is értetlenséggel fogadja.

Hofher a következőket ajánlja megfontolásra ajánl a kereszttel kapcsolatban:

  1. Ha már feszület, úgy restaurálják Szent Gellért szobrát! A szentéletű püspök kezében a kereszt hitelesen jelzi a jézusi gondolatot: „Aki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét!”
  2. Ha mégis lesz talapzat, úgy a Kármelita Államegyházi Vezetés – feszület helyett – helyezzen el egy kiskakast gyémánt félkrajcárral a talapzaton.
  3. Mint katolikus állampolgár, tisztelettel kérem, hogy szent szimbólumainkból, általunk tisztelt személyekből, szentségekből gúnyt ne űzzenek, mint néhány alkalommal az elmúlt évtizedekben ez sajnos megtörtént!

Úgy gondolja, a magyar társadalom már fáradt ahhoz, hogy megosztottságban éljen: 

A békepárti Karmelita Államegyház ne generáljon vallásháborút!

Levele végén arra kéri a szoborcsoport felújításáért felelősöket, hogy ne vonjanak vallási szimbólumokat a műalkotásba – a fegyveres katona szobra eltűnt a talapzatról, a cirill betűk is, így pedig megnyugodott a társadalmi légkör a szoboregyüttes körül.

„Legyen Béke már! Legyen vége már!“ – zárja gondolatait a pap.