2024.8.8 11:08
Olvasási idő 0:47
Maier Péter

Bombát készített, majd a kint álló tömegbe hajtott volna a Taylor Swift-koncertre készülő merénylő egy osztrák lap szerint

KÖZÉLET BÉCS TAYLOR SWIFT TERRORIZMUS ZENE

Az osztrák Kurier további részleteket derített ki a bécsi Taylor Swift-koncertek idejére időzített terrortámadásról, amelynek tervezése már előrehaladott állapotban volt, megvalósulása esetén az Iszlám Állam vállalta volna magára.

Már előrehaladott státuszban volt a bécsi Taylor Swift-koncertekre időzített terrortámadás megtervezése az osztrák Kurier információi szerint.

A lap szerint az alsó-ausztriai Ternitzben élő férfi bombát is készített, az volt a terve, hogy egy autóval az Ernst Happel Stadionon kívül tartózkodó emberek közé hajt, a bulikra jegyet váltó 65 ezer ember mellett ugyanis mindhárom koncertnapon több mint 20 ezer érdeklődőt vártak a stadionon kívülre is.

A 19 éves, észak-macedóniai gyökerekkel rendelkező férfi tervei között szerepelt az is, hogy késsel ront a tömegbe. A Kurier információi szerint a Ternitzben elfogott merénylő korábban hűségesküt tett az Iszlám Államnak, megvalósulása esetén a terrorszervezet vállalta volna a támadást. A másik merénylőt Bécsben fogták el.

Fokozott hatósági jelenlét a bécsi Ernst Happel Stadionnál, ahol készülő terrortámadás miatt mondták le Taylor Swift triplakoncertjét
Fokozott hatósági jelenlét a bécsi Ernst Happel Stadionnál, ahol készülő terrortámadás miatt mondták le Taylor Swift triplakoncertjét Forrás Thomas Kronsteiner/Getty Images

Az osztrák belügyminisztérium közbiztonsági ügyekért felelős főigazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy szigorúbb biztonsági ellenőrzésekre és hosszabb beléptetésre számíthatnak a látogatók.

Gerhard Pürstl bécsi rendőrfőnök azonban később azt mondta, a biztonsági kockázatot minimalizálták, de a váratlan helyzetekre is fel kell készülniük. A rendezők végül úgy látták, jobb, ha mindhárom rendezvényt lemondják.

Taylor Swift az Eras Tour keretében csütörtökön, pénteken és szombaton lépett volna fel a bécsi Ernst Happel Stadionban, de a fent leírtak miatt szerda este bejelentették, hogy lefújják a koncerteket. A jegyek árát 10 napon belül visszatérítik a szervezők.

Kiemelt tartalom
Terrorfenyegetettség miatt lemondták Taylor Swift bécsi koncertjeit Terrorfenyegetettség miatt lemondták Taylor Swift bécsi koncertjeit 2024.8.8 8:32