2024.7.29 11:54
Olvasási idő 0:26
Szöllősi Anna

Megvan az idei Való Világ nyertese, aki az eddigi legnagyobb pénznyereményt vihette haza

ARCOK REALITY RTL VALÓ VILÁG VALÓSÁGSHOW

85 nap összezártság után vasárnap este kiderült, hogy ki nyerte a Való Világ 12. szériáját. A fináléban három fiú között dőlt el a verseny, a győztes szép summát tehet zsebre.

Vasárnap este véget ért a Való Világ 12. évada, amelynek fináléjából VV Ádi került ki győztesként – számolt be róla a 24.hu.

A nézői szimpátiaszavazás alapján először a harmadik helyezettet hirdették ki: a legkevesebben VV Gerire voksoltak, aki így bronzérmes lett.

Ezután VV Ádi és VV Kikidi között indult újra a szavazás, utóbbi 45-55 százalék arányban maradt alul, így VV Ádi vihette haza az eddigi legnagyobb pénznyereményt a valóságshow történetében: összesen 37 millió 650 ezer forintot.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

ValóVilág (@valovilag) által megosztott bejegyzés

A 2024-es volt egyébként az eddigi legrövidebb széria a reality történetében, a tavalyi például húsz nappal tovább tartott, a villalakók idén „csak“ 85 napig voltak összezárva a luxusvillában.