2024.7.2 14:25
Olvasási idő 0:53
Szöllősi Anna

Kiderült, mennyibe került az MTÜ rongyrázós influenszerbulija

KÖZÉLET BUDAPEST INFLUENSZER KÖZÖSSÉGI MÉDIA MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG

Eddig csak találgatni lehetett, mennyibe került a hírhedt influenszerbuli, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke azonban nemrég pontos számokról is beszélt.

„Úgy számoltunk, hogy a tavalyi évben összesen hatmilliárd forintot költöttünk külföldre, ez az influenszertrip, médiatrip nagyjából másfél milliárd forintba került” – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) elnöke a Mandiner videóinterjújában.

Guller szerint a számok ígéretesek, az MTÜ történetének legsikeresebb akciója volt az esemény. Azt állítja: az azóta eltelt három és fél hét alatt 54 százalékkal több amerikai foglalt szállást a fővárosban, mint tavaly, Japánból pedig húsz nap alatt másfélszer annyian terveznek ide látogatni, mint korábban.

Guller Zoltán elmondta továbbá, hogy folytatják a hasonló utak szervezését, ősszel távol-keleti influenszerek látogathatnak majd hasonló formában Budapestre.

Ahogy korábban mi is beszámoltunk, május végén az MTÜ mintegy 50 külföldi és 100 hazai influenszer közreműködésével tartotta meg a Budapest Influenszer Trip elnevezésű rendezvényét, amelyen olyan ismert tartalomgyártók jelentek meg, mint Haley Kalil, Hannah Stocking vagy David Dobrik. Az értesülések szerint a magyar résztvevőknek nem fizettek, a külföldi celebeknek viszont a szállását és az ellátását is finanszírozták.

Kiemelt tartalom
Külföldi és magyar influenszerek tömegét vendégelte meg közpénzből a Magyar Turisztikai Ügynökség Külföldi és magyar influenszerek tömegét vendégelte meg közpénzből a Magyar Turisztikai Ügynökség 2024.5.24 9:30

A programsorozat sokaknál kiverte a biztosítékot, mivel méltatlannak gondolták, hogy az MTÜ szélsőségesen nagy összeget költött a megkérdőjelezhető hatású közösségimédia-kampányra. Az influenszereket tömegével kezdték el kikövetni, a DK pedig előbb feljelentést tett, majd közérdekű adatigényléssel kikérte az influenszerekkel kötött szerződéseket, ugyanis az Orbán Ráhel befolyása alatt lévő állami szervezet hiába fizetett többmilliós összegeket a külföldi tartalomgyártók budapesti látogatásáért, azok közül többen még azt sem közölték a posztjaikban, hogy a magyar fővárosban jártak.

Kiemelt tartalom
Nem engedi el Orbán Ráhel influenszerbuliját a DK: kikérik a szerződéseket Nem engedi el Orbán Ráhel influenszerbuliját a DK: kikérik a szerződéseket 2024.6.21 10:04