Az "All of Us" Strangers sokkal rétegeltebb és mélyebb annál, minthogy csak egy LMBTQ-filmként könyveljük el, hiszen olyan őszintén és megrázóan beszél hétköznapi helyzetekről, mint ahogyan kevesen teszik. Spoilermentes kritikánk Andrew Haigh alkotásáról.
Nem is kritika ez, inkább egy ajánló, mert nehéz bármiféle hibát találni Andrew Haigh ötödik alkotásában, akinek érezhetően a legfontosabb és legszemélyesebb mozija ez.
A Jamada Taicsi 1987-es Idegenek című könyve alapján készült film sokkal több, mint egy egyszerű adaptáció, hiszen olyan személyes szálak szővik át a rendező saját életének fonalaiból, hogy valójában nem átdolgozást, hanem egy bensőséges vallomást kapunk.
A történet szerint Adam (Andrew Scott) egy frissen épült lakótoronyban él egyedül és magányosan, London külvárosában, forgatókönyvíróként dolgozik és éppen egy új, saját alkotásba kezd bele, amelyben az autóbalesetben elhunyt szülei 1987-es tragédiájához és az ő gyermekkori traumájához tér vissza. Ennek érdekében elkezd hazavonatozni abba a kisvárosba, ahol 12 éves koráig, a baleset bekövetkezéséi lakott és rendszeresen meglátogatja a tragédia óta változatlan otthonát és a szüleit is, (Claire Foy és Jamie Bell) akik úgy tűnnek fel látomásként, ahogyan Adam a baleset előtt ismerte őket. Ugyanazzal a külsővel és ugyanazzal a személyiséggel és gondolkodásmóddal. A forgatókönyvíró egyre többet jár haza és a szülei szellemeivel is egyre több időt tölt, egyre jobban kezdi megismerni őket, mint embereket, miközben ő is megosztja velük a mai napig tartó szorongásait, kérdéseit, fájdalmait és bevallja szüleinek a homoszexualitását is.
Ezzel párhuzamosan, megjelenik egy este a lakása ajtajában egy fiatal részeg férfi, Harry (Paul Mescal) – akivel ketten laknak abban az óriási háztömbben –, és szeretné magát meginvitálni Adamhez egy közös estére, aki akkor ellenáll neki. Majd mikor első este Adam visszatér a szüleitől, összefut Harryvel a liftben és beadja a derekát. A két férfi között egy lassan építkező és elképesztően mély, intim viszony alakul ki. Miközben a kialakuló érzelmi kötelék egyre szorosabbá válik, a két idegen számára egyre inkább lebomlanak azok a falak, amiket hosszú évek elfojtásai, traumái és gátlásai okoztak.
Röpke pillanat csak földi ragyogásunk
Ameddig a japán szerző eredeti, 1987-es művében egy férfi és egy nő szerelme bontakozik ki, addig Andrew Haigh nemcsak egy nyugati kontextusba helyezi a történetet, de a saját életanyagát beledolgozva az alkotásba két homoszexuális (pontosabban queer) férfi szerelmi viszonyára építkezik. Ha lehetne egy kritikát megfogalmazni az alkotással szemben, akkor az talán az lenne, hogy a homoszexualitás megélésének és feldolgozásának a traumáit egy szűk és privilegizált, értelmiségi-középosztálybeli perspektívából ábrázolja, és a film pontossága és részletessége ellenére sem nyújtózkodik eléggé a társadalmi kérdések tekintetében, miközben ilyen mélységek mellett helyet érdemelt volna ez a dimenzió is. (Bár ez persze kevésbé az All of Us Strangers bűne, mint alapvetően a másság mainstream filmábrázolásáé.)
Sőt, Haigh műve azzal is kiemelkedik a fősodorból, hogy itt az LMBTQ-téma mégsem egy olyan sokszor céltalan, izzadtságszagú és kipipálandó eszközként jelenik meg, mint ami a hollywoodi tömegfilmeket jellemzi, hanem egy olyan többletértékként, ami hozzáad a történet mondanivalójához és ahhoz az érzelmi sokkhatáshoz, amit a filmélmény fokozatosan épít fel. Nem a homoszexualitás tölti be a film központi szerepét, hanem a gyász feldolgozásának és a másokhoz való újrakapcsolódásnak küzdelmes folyamatát mutatja be, miközben olyan kérdésekre keres választ egy kialakuló férfiszerelem nézőpontján keresztül, hogy ekkora veszteség után hogyan tud az ember újra kapcsolódni, újra elfogadni mások közeledését, újra szeretni, és hogyan éli meg az ölelést, a csókot, a szexet.
Másrészről a film ezzel együtt egy fájdalmas gondolatkísérlet arról, hogy milyen lenne, ha méltó módon el tudnánk búcsúzni azoktól, akik már soha nem lesznek velünk, feloldva minden konfliktust és elvarratlan szálat, miközben megbékélünk egymással, azzal, akikké váltunk és nem nyomja többé a vállunkat a lét elviselhetetlen könnyűségének a terhe.
Hogyan tudnék élni nélküled? – Tényleg egy egyszernézős habos-babos musical lenne az év legjobban várt magyar filmje?
tegnap 15:25 -kor
(A film elérhető a Disney+, az Apple TV és a Youtube kínálatában is, de ha figyelmesek vagytok, még egy-két vetítést is elkaphattok szerte az országban, például a hamarosan kezdődő Queer Days fesztiválon.)
