2024.6.4 10:55
Olvasási idő 0:34
Masszi-Rigó Csilla

Nyolc új művésszel bővült a Halhatatlanok Társulata

KULTÚRA HALHATATLANOK TÁRSULATA SZÍNÉSZEK SZÍNHÁZ SZÍNMŰVÉSZET TÁNC

Ahogy eddig mindig, most is a közönség döntötte el, ki az a nyolc művész, akik bekerülhetnek a társulatba.

Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata, 2024-ben ismét a közönség szavazhatott arról, kik azok a művészek, akik tehetségükkel és évtizedes munkájukkal, valamint a társadalom melletti kiállásukkal kiérdemelték, hogy a társulat örökös tagjai legyenek.

Kiderült, kik a Halhatatlanok Társulatának új tagjai
Kiderült, kik a Halhatatlanok Társulatának új tagjai Forrás MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Halhatatlanok Társulatát 1996-ban alapította Szegvári Katalin és Érdi Sándor, az alapítvány kuratóriumának tagjai pedig Kauzál Márton, Nagy Márta, Németh S. Szilárd és Rónai Egon, valamint az elnök Szinetár Miklós. A jelölteket a kuratórium mellett egy neves művészekből álló Művészeti Bizottság szavazta meg januárban, melynek tagjai Almási Éva, Bánsági Ildikó, Bodor Johanna, Szakály György, László Ferenc, Hegedűs D. Géza és Oszkó-Jakab Natália.

A társulat új tagjairól végül a közönség döntött, a különböző kategóriákban két-két új tagot neveztek meg, akiket szeptember 14-én, szombaton, 11 órakor az Operettszínház előtt fognak ünnepélyes keretek között felavatni. 

Színészek:

  • László Zsolt
  • Csuja Imre

Színésznők:

  • Szirtes Ági
  • Für Anikó

Táncművészek:

  • Csarnóy Katalin
  • Lőrinc Katalin

Operaénekesek:

  • Pitti Katalin
  • Gulyás Dénes