2024.5.13 14:54
Olvasási idő 0:35
Szöllősi Anna

Új albummal és európai turnéállomásokkal jelentkezett Childish Gambino

ZENE CHILDISH GAMBINO TURNÉ ZENE

Nagy napja van Donald Glover rajongóinak: a színész-rapper kiadott egy albumot és egy klipet, valamint világkörüli turnéjának állomásait is bejelentette.

Hétfőn debütált Donald Glover, művésznevén Childish Gambino, Atavista című albuma. Az anyag a 2020-as, 3.15.20. című album újradefiniálása, aminek az egyik számához, a Little Foot Big Foot címűhözmég egy klipet is kaptunk. A lemezt a New World névre keresztelt világkörüli turnéján mutatja majd be a nagyközönségnek – írja az NME

Az amerikai rapper 2019 óta először fog koncertezni, és Európába is elhozza a műsorát. Bár a konkrét dátumok még nem ismertek, és egyelőre arról sincsen hír, mikor és hol kezdődik a koncertsorozat, a turné honlapjára már feltöltötték az állomások listáját, amin többek között Amszterdam, Berlin, Prága, Milánó, München, Párizs és London neve is szerepel. 

Donald Glover egyébként korábban megerősítette, hogy hamarosan levetkőzi a zenei alteregóját. A rapper eddig öt albumot adott ki, és még egy lemezre lehet tőle számítani, mielőtt végleg visszavonul mint Childish Gambino.

Childish Gambino és Young Nudy Little Foot Big Foot című klipjét itt lehet megnézni: