Évek óta népszerű téma a nyugati médiában a Kínában alkalmazott társadalmi kreditrendszer. Most utánajártunk, hogyan is működik a kínai kreditrendszer, és hogy valóban annyira disztópikus-e, mint ahogyan azt a médiában sokszor beállítják.
Különböző disztópikus művekben gyakran találkozhatunk olyan társadalmi renddel, amiben az emberi szabadság szinte a végletekig korlátozva van, és az egyén társadalmi pozícióját valamiféle megfigyelésen alapuló (pont)rendszer határozza meg. Gondoljunk csak az 1984-re, amit el sem kell olvasni ahhoz, hogy ismerjük a regény ikonikus jelmondatát: “a Nagy Testvér szemmel tart”.
Bár az orwelli disztópia már kissé távolinak tűnhet, főleg, hogy túléltük 1984-et, anélkül, hogy a világunk totalitárius óriásállamok csatározásában égett volna fel, a mai napig rengetegen idézik és tartják relevánsnak Orwell klasszikusát.
Néhány évvel ezelőtt egy Black Mirror-epizód borzolta fel a téma kapcsán a kedélyeket. A Black Mirror sikeressége abban rejlik, hogy a sorozatban bemutatott disztópikus helyzetek épp annyira rugaszkodnak el a valóságtól, hogy még elképzelhetőnek tartjuk őket a közeljövőben. A 2016-os, Nosedive című epizód is azért olyan hátborzongató, mert akár meg is valósulhatna – egyesek szerint meg is valósul, csak nem nyugaton, hanem a Kínai Népköztársaságban.
A Nosedive egy olyan jövőbeli világba kalauzol el minket, ahol az állampolgárok a szemükbe ültettett miniszámítógépek és mobiltelefonok segítségével értékelhetik egymást egy 1-től 5-ig terjedő skálán. Az, hogy kinek hány csillagos értékelése van, meghatározza az adott személy társadalmi és gazdasági státuszát. Az emberek úgy tudnak egymásról értékeléseket olvasni, mint ahogy most a Google-értékeléseket nézegetjük, amikor egy új étterembe megyünk. A sorozatban az értékeléseknek nagy tétje van: bizonyos jogokat a pontjaid állásától függően veszíthetsz el vagy szerezhetsz meg.
A főszereplő, Lacie nem tud repjegyet venni és megfelelő autót bérelni, miután minden törekvése ellenére lecsökken az értékelése, később pedig nem vehet részt egy eseményen, mert nem elég magas státuszú az ottani, majdnem ötcsillagos emberekhez. Az epizód végén Lacie jelenetet rendez, aminek hatására az értékelése egy csillag alá csökken, börtönbe kerül, és eltávolítják a szemébe ültetett implantátumot. Egy másik elítélttel folytatott beszélgetése során döbben rá: életében először végre úgy beszélhet, hogy nem kell azon aggódnia, hogy lepontozzák.
A Nosedive-ot a kritikusok pozitívan fogadták, és kiemelték, hogy a történet jól tükrözi a közösségi médiában használt lájkok életünk felett gyakorolt hatalmát. Az epizódot emellett a kínai kreditrendszerrel való hasonlóságai miatt emlegették gyakran, több újságcikk és elemzés számolt be arról, hogy az ázsiai országban valami hasonló történik, mint a Black Mirrorban látott disztópiában.
Valamiféle kreditrendszer bevezetésének igénye már az 1990-es években megfogalmazódott Kína vezetőinek körében. Eredetileg egy banki és pénzügyi kreditrendszert kezdtek el kidolgozni az országban, nyugati mintára. Az akkori rendszer alapvetően kereskedelmi és pénzügyi célokat szolgált: segítségével a külföldi partnerek számára átláthatóbbá váltak a kínai piaci szereplők és folyamatok. Évekkel később, 2002-ben a Kínai Kommunista Párt 16. Pártkongresszusán hivatalosan is bejelentették egy újfajta társadalmi kreditrendszer tervezetét.
Ez ekkor még mindig úgy volt prezentálva, mint egy, a piaci rendszer javítása, átláthatóságának növelése, a pénzügyi hitelképesség ellenőrzése és az üzleti életben a bizalom növelése érdekében bevezetni kívánt eszköz, amelyet egy globális informatikai rendszer tudna lehetővé tenni. Hivatalosan csak tizenkét évvel később vált a reformkezdeményezés az egész kínai társadalmat érintő, össztársadalmi projektté. 2014-ben nyilvánosságra bocsátották a Társadalmi Kreditrendszer kiépítésének tervezetét, ami immár a vállalkozások mellett a magánszemélyek adatainak összegyűjtéséről, az állampolgárok pontozásáról, bizonyos magatartások jutalmazásáról, míg mások büntetéséről szólt. 2015-től kezdve vállalatok, majd városok is elkezdték alkalmazni a társadalmi kreditrendszert, míg végül 2020-ban bejelentették a rendszer országos bevezetését.
A kreditrendszer tesztidőszakában rémisztő hírek járták be a nyugati sajtót: a kínai állampolgárok állandó megfigyeléséről, a digitális diktatúra kiépüléséről, egy mindent tudó, korlátozó rendszerről szóló cikkekel volt tele az internet. A pilotidőszak során több nagyváros és vállalat is kísérletezett egy saját, működő pontrendszer kidolgozásával. Az egyik, talán legprominensebb kreditrendszer a Zhima Credit nevű vállalat nevéhez fűződik. A cég által fejlesztett applikáció az állampolgárokhoz, több forrásból megszerzett információk alapján, egy pontszámot rendel. Több városban is a Zhima Credit segítségével vezették be a társadalmi kreditrendszert, ami egyszerre használja fel a köztéri kamerák adatait és figyeli az állampolgárok vásárlási előzményeit, internetezési, randizási és szabaidős szokásait.
Különböző városokban más módokon és különböző szabályok alapján zajlik az egyének értékelése. Zsungcsiang 738 ezer lakosa például 1000 ponttal indít. Pontlevonás jár, ha valaki megszegi a közlekedésre vonatkozó szabályokat, túl sokat videójátékozik, és pontot lehet szerezni, ha jótékonykodni kezd az ember, pelenkát vásárol, vagyis ellátja a szülői feladatait.
A magas kredit előnyökkel jár: van olyan város, ahol könnyebben tud vízumot szerezni, kedvezményesen veheti igénybe a tömegközlekedést, vagy előbb kerül sorra hivatalos ügyintézés folyamán egy jó pontszámmal rendelkező állampolgár. Ezzel szemben az alacsony kreditért büntetés jár. Egy 2019-es Guardian-cikk szerint 23 millió embert tiltottak ki ideiglenesen az utazásból, mert túl alacsony volt a pontszámuk, a kínai korrupciós ügyekről beszámoló újságírót, Liu Hu-t ugyanebben az évben “feketelistára” tették, és nem vásárolhatott repjegyet vagy ingatlant, egyes vasúti vonalakról is kitiltották, és banki kölcsönt sem vehetett fel, mert pártellenes tevékenységeket végzett.
Bár a nyugati országokban mostanra már mémmé vált a kínai kreditrendszer (csak meg kell nézni valamelyik Kínával kapcsolatos posztot), a kínai állampolgárok jelentős része még sosem hallott róla. Ennek fő oka az, hogy a valóságban nem úgy működik, mint ahogyan azt a Black Mirror vagy a pilotprogramokat bemutató videós anyagok alapján gondolnánk.
A sorozatban ábrázolt morális, erkölcsi kreditrendszer nem működik Kínában (ugyanakkor létezik egy lakhelyregisztrációs rendszer, ami jelentősen befolyásolja a kínaiak életét – a szerk.), a városok maguk állítják fel a saját szabályaikat, és Kína nagy részén nem használnak a pontok ellenőrzésére szolgáló appokat. Azt viszont senki sem tudja, hogy milyen lesz a kínai társadalom, ha valóban bevezetnek egy egész országra kiterjedő, központilag irányított kreditrendszert.