2024.4.8 8:38
Olvasási idő 0:46
Maier Péter

„Van ez a param-param, az Azahriah csávónak a dala“ – mondta Orbán Viktor, amikor megkérdezték, mit hallgatott utoljára

KÖZÉLET AZAHRIAH ORBÁN VIKTOR

A miniszterelnök feltételezhetően a "Rampapapam" című számra gondolt, ami elsősorban a marihuánafogyasztásról szól, a klipjében viszont foci is akad.

Orbán Viktor TikTok-oldalának (@Viktor a TikTokon) készítői arról kérdezték a miniszterelnököt, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, illetve Deutsch Tamás EP-képviselőt, hogy melyik dalt hallgatták meg utoljára.

A kérdésre a miniszterelnök váratlan (?) választ adott:

Van ez a param-param, nem tudom, hogy kell pontosan mondani. Ez az új csillag, az Azahriah nevű csávónak van ez a dala, azt időnként meg szoktam nézni. Tegnap este is megnéztem, futballpályás verziót szeretem a legjobban

– utalt a Rampapapam című dalra, amelynek egyébként Desh a fő előadója, Azahriah, Lord Panamo, illetve Young Fly inkább közreműködők rajta.

Szijjártó ezzel szemben egy régi klasszikushoz, a Neoton 220 felett című slágeréhez nyúlt, míg Deutsch a Tankcsapda legjobb dalait pörgeti – ha minden igaz, és reméljük, így van – az életmű korai szakaszából.

Az mindenesetre megérne egy misét, hogy a magyar miniszterelnök miért éppen azt az Azahriah-t nevesíti meg, aki új dalában éppen a propagandának üzent hadat, és még a februári influenszertüntetéshez is nevét adta. Valamiért halványan felsejlik azért a feltételezés, hogy nem azért, mert tényleg őt pörgette a Karmelita hi-fijén, mielőtt véletlenül elkapták a socialösei, hogy válaszoljon a kérdésre.

@viktor_a_tiktokon Mindenkinek, aki szereti! #orbanviktor#miniszterelnok#follow#fyp#Azahriah#Neoton#Tankcsapda♬ eredeti hang - Viktor a TikTokon