Egy-két évtizede még sikert sikerre halmozott, aztán úgy tűnt, hogy bérrendező lesz – többek között neki köszönhettük az élőszereplős Aladdint is. Most arra vállalkoztunk, hogy kimazsolázzuk a kötelező darabokat a 30-ra hízott Guy Ritchie-életműből.
Bár a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején úgy tűnt, Guy Ritchie lehet a következő Quentin Tarantino, utóbbival ellentétben az erős kezdés után sikerült nem is egyszer alaposan félrenyúlnia. Kritikusai szerint „egytrükkös” direktor, de mi tiltakoznánk a kifejezés ellen, hiszen életművében a túlpörgetett, már-már arab játékfilmre emlékeztető Aladdin pont olyan jól megfér, mint a botrányosan rossz Hullámhegy, amelyet kifejezetten a neje kedvéért dirigált le, és amely majdnem sírba taszította a karrierjét. Ritchie azonban olyan, mint a jobb filmjei karakterei: képes a legnagyobb pofonok után is köpni egy nagyot és felállni. Legendás életművéből most öt darabot ajánlunk megtekintésre, ha kimaradtak, azért, ha régen láttad őket, akkor pedig azért!
5. Az U.N.C.L.E. embere
Ritchie állítólag nagyon szeretett volna James Bondot rendezni, de a híresen kontrollmániás Broccoli-család főleg a kezdetekben tartott tőle (talán jogosan), hogy nem fog elbírni egy ekkora produkcióval. Ez is egy olyan pofon lett a direktor számára, amelyből aztán felállt, és megcsinálta a saját verzióját, méghozzá azzal a Henry Cavillel a főszerepben, akit nagyon sokan szeretnének a 007-es szerepében látni. A hatvanas években játszódó, klasszikus átverős kémtörténetből persze nem hiányozhat az időnként őrülten pörgő tempó, a kellően elborult humor és még Alicia Vikanderből (Tomb Raider) is sikerült „afféle” Bond-lányt csinálni. Rajtuk kívül felbukkannak még olyan sztárok a moziban, mint a tökéletes szépfiúnak tűnő Armie Hammer, a minden filmben szerethető ripacsként evickélő Hugh Grant és Jared Harris is. A korai Bond-érát számtalanszor tökéletesen megidéző alkotásból persze nem hiányoznak a pergős párbeszédek sem – ha eddig kimaradt, muszáj látnod.
4. Arthur király: A kard legendája
Talán a legnagyobb bukás a rendező történetében és tény, hogy kell hozzá egyfajta hangulat, de az biztos, hogy ennél egyedibb módon még soha, senki nem nyúlt a Merlin-mitológiához. Ritchie a seftelős, beszólogatós, gyorskarú- és nyelvű gengsztereit egész egyszerűen újraalkotta egy elképzelt korai Angliában (mert hogy a történelem semennyire nem játszik nála szerepet, az egyértelmű). A rendező legnagyobb húzása, hogy bár óriási költségvetésből és egy, az angolok számára szívügynek számító legendából dolgozott, valójában leforgatta a saját seftes eposzát, Jude Law-ból pedig egy fantasztikus főgonoszt kreált. Hogy a forgatókönyv írásakor nem volt józan, az nagyjából öt perc után tisztán látszik, és a kritikusok is gyűlölték a filmet, de ez ne tántorítson el senkit. Pofátlan humorával, óriási elefántjaival (!!!) minden idők egyik legőrültebb fantasyja, amelynek hatalmas előnye, hogy egy pillanatig nem veszi magát komolyan.
3. Blöff
Hogy hogyan sikerült egy odáig főleg rövidfilmeken és videóklipeken melózó író-rendezőnek bezsákolnia többek között Brad Pittet, Vinnie Jonest és Jason Stathamet, az egy hatalmas kérdés, de a végeredmény szempontjából ez semmit sem számít, mert a Blöff címével ellentétben nem egy blöff, hanem egy tökéletes akció-vígjáték, amelyben a kék szemű, szőke hajú Pitt cigányt alakít és itt talán be is fejezhetném az ajánlást. A sztori szerint egy bokszpromóter, egy bukméker és egy orosz gengszter összeállnak egy rakás amatőrrel, hogy megszervezzék minden idők egyik legnagyobb gyémántrablását. Bár a Blöff volt Ritchie első egészestés mozija, valójában semmi amatőrség nem érződik belőle: színészvezetése magabiztos, tempója őrült, sztorija pedig folyamatosan szolgáltat meglepetéseket.
2. Sherlock Holmes
Az első Sherlcok Holmesszal Ritchie pont azt játszotta el, mint az Artúr király: A kard legendájával később. A legendás nyomozót a saját, helyenként nyomasztó, helyenként hasfalszaggató stílusában dolgozta fel, csak a kisstílű gengszterek, a sötét csehók és a nagy rejtélyek – meg a pergős párbeszédek – ezúttal a viktoriánus Londonban bukkannak fel. Az író-rendezőnek ezúttal már nem igazán kellett levadásznia a világsztárokat, mert azok szó szerint sorban álltak nála, csak, hogy szerepet kapjanak, így a Sherlock Holmesban Robert Downey Jr. alakítja a mesterdetektívet, Jude Law az őt mindig a földre lerángatni próbáló Watson doktort, Rachel McAdams pedig Irene Adlerként, a végzet asszonyaként bukkan fel Mark Strong, Robert Maillet, Geraldine James és Kelly Reilly mellett.
1. Úriemberek
Bár papíron azon kívül, hogy „egy univerzumban” játszódnak, semmi köze a sorozatnak a filmhez, nem lehet nem ajánlani a mozit azok számára, akiknek a széria bejött (a sorozatról mi is részletesen írtunk ebben a cikkünkben.) A karakterek különböznek, de az alapkonfliktus azonos: a brit arisztokrácia elszegényedő tagjai bűnbandákat engednek le hatalmas birtokaik alá füvet termeszteni. Fordulatokból itt sincs hiány, ráadásul olyan színészóriásokat láthatunk brillírozni, mint Matthew McConaughey, Colin Farrell, Hugh Grant, vagy éppen Charlie Hunnam. Rengeteg meglepetés, hihetetlen, mégis hihető csavarok, nagyszerű szövegek teszik emlékezetessé a mozit, amely ugyan nem ér mondjuk a Blöff, vagy akár az U.N.C.L.E. embere nyomdokaiba, de szégyenkeznie sem kell Ritchie életművében.
Guy Ritchie beletúrt a fiókjába, elővette, amit eddig még nem használt, és működött – Úriemberek sorozatkritika
2024.3.16 10:43
+ 1 Hullámhegy
Mi történik akkor, ha egy világsztárba fülig szerelmes rendező összejöhet élete nagy Ő-jével, akinek mániája, hogy nemcsak jó énekes, de kiváló színésznő is? Igen, jól sejtitek, katasztrófa történik – márpedig ez adta a hátteret a Hullámhegyhez. Ritchie saját bevallása szerint kizárólag Madonna kérésére vállalta el a forgatókönyv megírását, amelybe az énekesnő bele-bele is kontárkodott. A szkript annyira borzalmas lett, hogy sok-sok elutasítást követően végül Ritchie maga vállalta be a rendezést, így gyakorlatilag egy – illetve két – ebben a műfajban tehetségtelen ember vergődését szenvedhetjük végig, amelyben a kamera igen sokat időzik Madonna testén. Szép dolog a szerelem, de igazából megvágott költségvetéssel home videó formájában is rögzíthették volna a Hullámhegyet: egyrészt garantáltan több dolog történt volna benne, mint a mozis kiadásban, másrészt Ritche-nek nem kellett volna Brue Greenwoodot, Elizabet Bankst, meg még egy rakás embert összecsődítenie, hogy gyönyörködhessen a feleségében. A film rövid idő alatt készült el, a házasság azért kicsivel tovább tartott (hét és fél év után váltak el elég zajosan.) Hogy miért ajánljuk? Mert tökéletes mintapéldája annak, hogy mi történik, ha az értelem helyett az érzelmek vezényelnek egy amúgy hihetetlenül tehetséges embert.
