A repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye, hogy mi történhetett 10 évvel ezelőtt az MH370-es utasszállítóval, miután 38 perccel a felszállás után eltűnt a radarról.
A Boeing 777-200ER hosszútávú utasszállító repülőgépből összesen 422 darab készült. 2021-ben világszerte még 182 ilyen típusú jármű volt használatban, 183-at tartottak raktáron, 42 használaton kívül volt, kilencet leselejteztek, hat pedig lezuhant. Utóbbiak közé tartozott a Malaysian Airlines MH370-es járata is, mely 2014. március 8-án indult el Kuala Lumpurból, azonban végállomására, mely a kínai főváros volt, már nem jutott el.
Az éjjeli járat
A Kuala Lumpur-Peking útvonalon naponta két járat is megtette az 5 óra 34 perces utat, így történt azon a végzetes szombaton is tíz évvel ezelőtt. A fedélzeten 239 ember utazott. A 227 utas között több mint egy tucat ország állampolgára szerepelt, több mint felük Kínából származott. A turisták és nászutas párok mellett Jet Li kaszkadőrdublőre és egy csoport neves kínai művész is tartózkodott a gépen, akik Kuala Lumpurban mutatták be kalligráfiáikat.
A Malaysia Airlines egyik legjobb pilótájaként számon tartott Zaharie Ahmad Shah ült kormány mögé, aki 1981 óta dolgozott a maláj légitársaságnak. Oldalán a 27 éves Fariq Hamid Ahmad foglalt helyet, aki nem sokkal azelőtt szerezte meg kifejezetten a 777-es Boeing gépekhez szükséges másodpilóta képesítését. A 10 fős malajziai személyzetet Patrick Gomes vezette, aki 35 éve dolgozott a maláj légitársaságnál. A 31 517 fontnyi rakomány elektronikai eszközöket, például lítium akkumulátorokat, valamint adó-vevő készülékeket és egy nagy csomag mangosztánt is tartalmazott.
A gép minden gond nélkül felszállt helyi idő szerint 0:41-kor, majd 35 000 láb (10668 méter) utazómagasságra emelkedett. Egészen hajnali 1:07-ig a repülőgép számítógépes kommunikációs rendszere hibátlanul működött és 1:19-kor hagyta el a maláj légteret. Ekkor, amikor épp a Dél-kínai-tenger felett tartózkodott, lépett utoljára hangos kapcsolatba a légiforgalmi irányítással.
A Kuala Lumpur-i irányítóközpont kezdeményezte az irányítás átadását a vietnámi fővárosnak, Ho Si Minh-városnak, más néven Saigonnak. A maláj központ még utoljára kapcsolatba lépett a pilótákkal, a gép első tisztje jó éjszakát kívánt és elköszönt. Hajnali 01:22-kor a gép hirtelen eltűnt a légiforgalmi irányítás képernyőjéről, ám a maláj katonaság radarja továbbra is követte. Innen tudjuk, hogy az eredeti északkeleti irányáról letért nyugat felé. A Maláj-félszigetet keresztezve 02:22-kor elhagyta a katonai radarok hatósugarát az Andaman-tenger felett. Az MH370-es nem küldte el a szokásos jelentést sem a megadott időpontban, 1 óra 37 perckor.
A maláj irányítók feltételezték, hogy a gép már a vietnámi légtérben van, így nézőpontjukból Vietnám feladata lett volna, hogy kapcsolatba lépjen a Boeinggel, Ho Si Minh-városban azonban semmilyen információval nem rendelkeztek a járatról. Hiába próbálták felvenni a kapcsolatot a pilótákkal, tudván, hogy a gépnek a légterükben kellene lennie. A hivatalos protokollal szembemenve öt perc helyett 18 percig próbálták elérni a gépet, sikertelenül. Így értesítették Malajziát, ahol a fővárosi légiirányítók sem tudták elérni az MH370-est. A reptér több órás késlekedéssel jelentette a gép eltűnését a hatóságoknak.
Pánik
A Malaysian Airlines irányítóközpontja megnyugtatta a Kuala Lumpur-i reptér irányítóit, hogy a gép tudomásuk szerint Kambodzsa felett jár. Az ország fővárosa, Phnom Penh azonban nem észlelte a járatot. Egyik irányítóközpontban sem tudták, milyen irányban közlekedik és merre tart a 777-es, mivel működőképes transzponder (válasz-jeladó berendezés) nélkül képtelenek voltak meghatározni annak tartózkodási helyét.
A maláj reptér irányítói így a Flight Controller nevű globális légiforgalmi eszközön keresztül próbálták lekövetni útvonalát, a légierő pedig 2 óra 22 perckor észlelte a gépet utoljára radarján, és hiába kapcsolódott be három perccel később a repülő műholdas adóvevője, ekkor sem reagált senki a hívásokra. A repülő még egy fordulatot tett dél felé, feltehetőleg bekapcsolták a robotpilótát, majd örökre eltűnt. Hajnali 3:30-kor a hatóságok kénytelenek voltak elismerni, hogy fogalmuk sincs, merre tart a gép.
Tizenöt perccel később kihirdették a legmagasabb szintű vészhelyzetet, vagyis azonnal intézkedniük kellett. A Malaysia Airlines irányítóközpontja további két órán át próbált kapcsolatba lépni a járattal rádión és műholdas telefonhívással is, azonban válasz nélkül maradtak. Ekkor már éltek a gyanúval, hogy a gép lezuhant.
A repülőgép keresésére irányuló nemzetközi erőfeszítés, amely a történelem legdrágább légi kutatásává vált, a Thai-öbölben és a Dél-kínai-tengeren kezdődött, ahol a repülőgép jelét utoljára észlelte a másodlagos megfigyelő radar, majd hamarosan kiterjesztették a Malakkai-szorosra és az Andamán-tengerre.
Az Egyesült Államok hajókat és repülőgépeket küldött a kereséshez, mely azzal a reménnyel indult, hogy órákon, legfeljebb pár napon belül megtalálják a repülőgép maradványait. Az óceánba zuhant repülők, különösen az ilyen nagy gyártmányok jelentős része lesüllyed a tenger legmélyére, így a keresők könnyebb, vízfelszínen úszó alkatrészeket kerestek, mint az üléspárnák, szigetelés vagy mentőmellény.
Reggel 6:30-kor még reménykedtek, hogy a gép földet ér Pekingben, de a kínai főváros felett az égen nyoma sem volt. A maláj hatóságok már szinte biztosak voltak benne, hogy a Dél-kínai-tengerbe zuhant, így 7:24-kor a Malaysia Airlines végül bejelentette a nyilvánosság előtt, hogy az MH370 eltűnt.
Aznap este a Malaysian Airlines mérnöki osztálya megdöbbentő felfedezéssel fordult a cég vezérigazgatójához. A 370-es járat műholdas kommunikációs adataiból kiderült, hogy hajnali 2:39-kor a Malaysian Airlines földi irányítói műholdas telefonhívást kezdeményeztek a gép felé, amelyre senki sem válaszolt, de a repülő műholdas adatfeldolgozó egysége regisztrálta a hívást, vagyis akkor még a levegőben volt.
A brit Inmarsat vállalat által üzemeltetett műhold pedig az eltűnés napján szintén kapcsolatba lépett a MH370-essel, egy kézfogásnak nevezett jelsorozattal, de erre sem érkezett válasz. Reggel 7:14-kor egy másik műholdas hívás csatlakozott a gép műholdas adatfeldolgozó egységéhez, vagyis a gép 45 perccel azután, hogy le kellett volna szállnia Pekingben, még mindig a levegőben volt. A műhold alapján egészen 8:19-ig repült dél felé, vagyis 7 órával a felszállás és 2 órával a tervezett leszállás után még mindig az égen kellett szállnia. Ekkora úthoz 82 ezer font üzemanyag szükséges, ennél azonban 26 ezer fonttal több volt a Boeing kapacitása, vagyis az üzemanyag biztosan nem fogyott ki.
Bár a brit cég műholdja érzékelte a gépet, az útirányt nem tudták megállapítani. A repülőgép üzemanyagkészlete alapján két lehetséges útvonalat feltételeztek: vagy északnyugaton Kína, India majd Kazahsztán felett, vagy az Indiai-óceán felett haladt tovább. Mivel egyik érintett ország sem jelentette, hogy a légterükbe lépett volna az MH370-es, a keresést az Indiai-óceánon kezdték meg.
A kutatás
Összesen 43 hajót és 58 repülőgépet vetettek be a lehetséges, nyílt óceán feletti, déli útvonal átkutatásához. Ausztrália március 17-én átvette a keresés irányítását, amikor az Indiai-óceán déli részének átkutatására került a sor. Nemzetközi összefogással 2014 októbere és 2017 januárja között több mint 3 millió négyzetkilométert kutattak át és több mint 120 ezer négyzetkilométert a víz alatt is, de hiába. Semmit sem találtak.
Március 24-én, azaz 16 nappal a repülőgép eltűnése után Pekingben rendkívüli ülést hívtak össze, hogy értesítsék az áldozatok hozzátartozóit a mentési munkálatok lezárásáról. Malajzia miniszterelnöke, Najib Razak megerősítette, hogy a 370-es járat az Indiai-óceánban elveszett. Nem állt rendelkezésre elég üzemanyag ahhoz, hogy dél felé folytassa útját, a vízi útvonalon értelemszerűen nem akadt leszállásra alkalmas terület sem. A maláj légitársaság vezérigazgatója kijelentette:
Minden kétséget kizáróan azt kell feltételeznünk, hogy az MH370-es elveszett, és a fedélzeten tartózkodók közül senki sem maradt életben.
2015. július 29-én Afrika partjainál több tengeri roncsdarabot is találtak, melyekről megerősítették, hogy a 370-es járatból származnak. A Madagaszkár keleti részén található Réunion szigetén partra mosott darabok ellenére a kutatást teljesen leállították.
2018-ban egy amerikai non-profit cég, az Ocean Infinity több mint 110 ezer négyzetkilométernyi óceáni területet kutatott át az áramlatok és a sodródási irányok alapján. A vállalat közölte a malajziai kormánnyal, hogy ha nem találnak semmit, nem kérnek fizetséget munkájukért, de amennyiben találnak valamit, akkor a malajziai kormány köteles megtéríteni szolgáltatásaikat. A kormány elfogadta a feltételeket, és az Ocean Infinity hat hónapot és dollármilliókat szentelt arra, hogy a csúcstechnológiás tengeralattjáróival és víz alatti szonárral felszerelt drónokkal átkutassa a tengerfeneket, sőt a tenger alatti barlangokat is. Erőfeszítéseik azonban eredmény nélkül maradtak.
Ugyanezen év júliusában a maláj hatóságok közel egy 500 oldalas jelentésben kifejtették elméletüket a történtekről. Azt a következtetést vonták le, hogy nem mechanikai vagy számítógépes hiba lépett fel, hanem a gépet kézzel térítették le az eredeti repülési útvonalról. Ugyanakkor elismerték a légiforgalmi irányítás mulasztásait, amelynek következtében a polgári légi közlekedésért felelős tisztviselő beadta lemondását.
Az MH370-es eltűnése után a Tzu Chi nemzetközi buddhista szervezet csapatokat küldött Malajziába és Kínába, hogy speciális érzelmi támogatást nyújtsanak az áldozatok családjainak, akik a mai napig válaszok és lezárás nélkül maradtak.
Megválaszolatlan kérdések, feltételezések és összeesküvés-elméletek
Bár az említett hivatalos jelentés a gépeltérítés-elméletet részesítette előnyben, mivel a kapitány utolsó bejelentkezésekor semmilyen gyanús, idegen jelet nem észleltek, sokan a pilótafülkében keresik a válaszokat. Az utasok között nem találtak egyetlen veszélyesnek tekinthető személyt, és egy terroristacsoport sem vállalta a felelősséget.
Egy, az eltűnt maláj gép után kutató nemzetközi csoport szerint a gép Malajzia és Vietnám között elkanyarodott és 40 ezer láb (12 ezer méter) magasságba emelkedett, így szándékosan lecsökkentve a nyomást a kabinban. Elméletük szerint a nyomás hirtelen lecsökkenésekor az utasok néhány perc alatt, de elveszítették az eszméletüket, majd álmukban fájdalommentes halált haltak. Az ilyen esetekre helyeztek el oxigénmaszkokat minden ülés fölé, melyek csak 13 ezer láb (3900 méter) alatt működnek. Ráadásul csak 15 percre elegendő oxigént biztosítanak.
A nyomáscsökkenést a gép pilótája is elő tudja idézni, ráadásul úgy, hogy ő utána órákig életben maradjon. Ebből kifolyólag a kutatócsoporton kívül William Langewiesche, az Atlantic újságírója és hivatásos pilóta is úgy gondolja, hogy a légnyomáskülönbséget kihasználva az egyik pilóta ölhette meg az utasokat, majd repülhetett bele az óceánba.
Langewiesche szerint egy dologban biztosak lehetünk: a gépet szándékosan tüntették el a radarról, mert az ismert repülési útvonal és a gép műszereiből érkező adatok alapján elképzelhetetlen, hogy egyszerre történt emberi és műszaki hiba. Arra sincs bizonyíték, hogy valaki átvette volna a pilótáktól az irányítást. Egyetlen magyarázat marad: valamelyik pilóta, a gyanús jelek szerint Zaharie Ahmad Shah okozta a tragédiát.
A kapitány 1 óra 37-kor nem küldte el a szokásos jelentést, mert lekapcsolták a műholdas összeköttetést. Ezután a gép átrepült Malajzia fölött, Indonéziát megkerülve az Indiai-óceán felé repült tovább céltalanul. Ekkor valószínűleg már mindenki, aki a kabinban tartózkodott, halott volt.
A gépet a felszálláskor még a 27 éves elsőtiszt, Fariq Hamid vezette, aki ismerősei szerint boldog és optimista természetű volt. Épp megnősülni készült, így nehezen elképzelhető, hogy öngyilkos küldetést hajtott volna végre.
Az 53 éves, háromgyerekes Zaharie Ahmad Shah kapitányról a rendőrség hasonlóan pozitív képet alkotott, azonban a közeli ismerősök nyilatkozataiból kiderült, hogy a jókedélyűnek tűnő férfi klinikai depresszióban szenvedett. Szerintük magányos és szomorú volt, miután felesége elhagyta, gyakran bolyongott üres házában szobáról szobára. Gyerekeivel kapcsolatban maradt, de már ők is elköltöztek otthonról. Zaharie a magány elől a közösségi médiába menekült, és még több időt szentelt szeretett repülőgép-szimulátorainak.
A FBI megvizsgálta a szimulátorral bejárt útvonalakat, az egyik nagyjából meg is egyezett az MH370 útvonalával. Ez volt az egyetlen olyan „játék“, melynek Zaharie nemcsak a kezdő- és végpontjait állította be, hanem többször is módosította beállításait. Mivel nem egy képzésre szánt szimulációs eszközről van szó, Zaharie feltehetően a tragédiára készült vele.
A Netflix háromrészes dokumentumfilmjében a kutatás eredményei és eredménytelensége mellett több, nem bizonyítható elmélet is elhangzik. Egy amerikai újságíró szerint az orosz titkosszolgálat egyik ügynöke laptopjával átvette az irányítást a gép felett, hogy a tragédiával elterelje a figyelmet a Krím-félsziget megszállásáról. Egy francia újságíró állítja, hogy a Boeinget az amerikaiak lőtték le, mert szerinte olyan technológiát szállított Pekingbe, amelyhez a kínaiaknak nem lett volna szabad hozzáférniük.
Richard Godfrey brit repülőmérnök a CNN-nek fejtette ki, hogy a WSPR nevű technológia alkalmas a rádiójelek erősségének lekövetésére, az így gyűjtött adatokból pedig kiszűrhetők a különféle anomáliák. Godfrey visszakövette az adatokat egészen az MH370-es eltűnéséig, és megállapította, hogy 3000-4000 méter mélyen feküdhet az Indiai-óceánban, 1500 kilométerre az ausztráliai Perth partjaitól. A területet azonban még nem vizsgálták át.
Anwar Ibrahim malajziai miniszterelnök a tragédia tizedik évfordulóján kijelentette, hogy örömmel újraindítaná az eltűnt járat keresését, ha meggyőző bizonyítékok merülnének fel.