2023.10.25 14:12
Olvasási idő 0:47
Szécsi Krisztián

Kijött az európai nők helyzetét vizsgáló lista – Szerinted Magyarország hányadik helyen áll?

EGYENJOGÚSÁG EURÓPAI UNIÓ MAGYARORSZÁG NŐJOG

Az EIGE idei jelentése szerint hazánkban a második legrosszabb a nők helyzete az EU-ban, és bár valamelyest javítottunk a tavalyi eredményeinkhez képest, az összkép így is elég siralmas.

Miközben a nemek egyenlőségét mutató ráta egyre egységesebb az Európai Unió legtöbb tagállama között, Magyarország hozzájuk képest igen rosszul teljesít, sőt az idei lista egyik kevésbé előkelő helyét foglalja el.

Idén az uniós átlag 100-ból 70,2 pontot mutat a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE) által október végén megosztott jelentése alapján, ami a tíz éve folyamatosan vezetett kutatás legpozitívabb eredménye. Tavaly az EU-s átlag még csupán 68,6 ponton állt.

Az EIGE egyébként igen érdekes társadalmi jelenségekre is felhívja a figyelmet, mint például, hogy azokban az országokban, ahol a nők jogegyenlősége eddig is optimizmusra adott okot, most stagnál, vagy még romlott is valamelyest a helyzet.

A lista legelső helyén Svédországot láthatjuk, ami tavaly még 83,9 pontot kapott, idén viszont csak 82,2-t. A második helyen idén Hollandia áll 77,9 ponttal, míg a harmadik helyet Dánia foglalja el 77,8 ponttal.

Az uniós átlagot el nem érő országok közül azonban több ország is jobban teljesített a tavalyi eredményéhez képest, így Olaszország, Portugália, Luxemburg és Málta esetében is javuló tendenciáról beszélhetünk.

Forrás EIGE

Hazánkat a lista végén találjuk, ami egyedül Romániát tudta megelőzni a rangsorban. Így kijelenthető, hogy Magyarország a második legrosszabbul teljesítő ország a női jogegyenlőség tekintetében – a tavalyi 54,2 pontunk azonban idén már 57,3-ra emelkedett.