2023.9.28 12:16
Olvasási idő 1:04
Masszi-Rigó Csilla

Nem vetíthetik Oroszországban a Barbie-filmet, de egy helyi mozi leleményes módon játszotta ki a rendszert

TÁRSADALOM BARBIE BARBIE FILM

A Barbie-ra ugyan hivatalosan nem lehet jegyet venni Oroszországban, egy már nem is annyira titkos csellel mégis meg lehet nézni a moziban Greta Gerwig sikerfilmjét.

Bár sokan már talán el is felejtették, hány nemzetközi márka és cég vonult ki tavaly Oroszországból az orosz-ukrán háború kezdetét követően, nem csak a McDonald's és az IKEA fordított hátat az országnak. Így tett számos filmstúdió is, aminek következtében az oroszok csaknem teljesen lemaradtak a nyári Barbenheimer-lázról, hiszen sem a Barbie, sem az Oppenheimer stúdiója nem adott vetítési jogot az országnak. 

Barbie Forrás Warner Bros. / IMDB

Az Állami Duma (az Oroszországi Föderáció Szövetségi Gyűlésének – parlamentjének – alsóháza) helyettes elnöke, Vlagyiszlav Davankov augusztusban kérvényt nyújtott be a kulturális minisztériumnak a filmvetítés engedélyezésével kapcsolatban, a döntéshozók azonban rövid és velős indoklással utasították vissza a kérvényt, mondván: 

Úgy véljük, hogy az Ön által az országunk polgárai számára megtekintésre javasolt filmek – a Barbie és az Oppenheimer – nem felelnek meg az államfő által kitűzött céloknak és célkitűzéseknek, amelyek a hagyományos orosz szellemi és erkölcsi értékek megőrzésére és megerősítésére irányulnak. Az importhelyettesítés szükségessége elkerülhetetlenül ösztönzi az orosz filmek és tévésorozatok gyártásának növekedését, ami hozzájárul a hazai filmipar fejlődéséhez.

Mit lehet ilyenkor tenni? Egy moszkvai pláza mozija ügyesen, „jut is, marad is“ alapon oldotta meg a helyzetet, műsorára pedig egy új, orosz rövidfilmből álló vetítést tűzött, melynek előzeteseként nem reklámokat, hanem az egész Barbie-filmet adják le a nézőknek, vállalva azt is, hogy a vetítő a stúdió engedélye nélkül felhasznált kópiát ad le – igaz, mindezt filmajánló címszó alatt. 

Kiemelt tartalom
Az elsüllyedt tengeralattjáró, Barbenheimer, és az ellentmondásos Azahriah - Ezek voltak 2023 legfontosabb popkult pillanatai Az elsüllyedt tengeralattjáró, Barbenheimer, és az ellentmondásos Azahriah - Ezek voltak 2023 legfontosabb popkult pillanatai 2023.12.29 15:49

A BBC riportja szerint a mozi nem csinál különösebb titkot a film vetítéséből, hiszen a nézők már a váróban is találkozhatnak a papírból kivágott Ken és Barbie figurákkal. A beszámolók szerint a fiatalok üdvözítőnek találják a megoldást, egy megkérdezett fiatal nő szerint minden embernek joga van arra, hogy azt nézzen a moziban, amit szeretne.