2023.8.29 16:08
Olvasási idő 4:58
Szécsi Krisztián

„Karl Marx tuti erre írta volna meg a Kommunista kiáltványt“ – 10 random Spotify-lista, amit nem tudunk hova tenni

„Karl Marx tuti erre írta volna meg a Kommunista kiáltványt“ – 10 random Spotify-lista, amit nem tudunk hova tenni
Forrás NURPHOTO VIA GETTY IMAGES
ZENE BULI BULINEGYED BULIZÁS LANA DEL REY MAGYAR ZENE NYÁR NYARALÁS PARTY SPOTIFY VILÁGZENE ZENE

Amikor azt mondjuk random, egyáltalában nem túlzunk. És a kommunizmus atyja még csak a kezdet.

Gyakran megesik az emberrel, hogy nem tudja már, hova nyúljon, ha valami frisset, valami újat szeretne hallani. A barátok által ajánlott albumokra úgyis lusták vagyunk rápillantani, aztán néha egyszerűen túl specifikus a hangulatunk. Nos, pont ezért is döntött úgy szerkesztőségünk, hogy összeszedjük nektek a legbizarrabb, legfurább lejátszási listákat, amik fellelhetőek a Spotify-on. Mindenesetre a nyugalom megzavarásának elkerülése végett megjegyzendő, hogy a zenei horizont tágítása mellett a cikk csupán szórakoztatás céljából készült el, nem kell mindent túl komolyan venni – ezeket a listákat pláne nem.

@epilesbian I AM NORMAL #spotify#spotifyplaylist#spotifyplaylistmeme#twilight#twilightsaga#funny#meme#monologue#copypasta#kristenstewart#robertpattinson#iknowwhatyouare#twitok#twilighttiktok♬ original sound - Dean Chapman FPV

 

1, Country dalok, amelyekre megb*szhatod az unokatestvéred

Világéletedben át akartad élni a Sweet Home Alabama életérzést, de mindig is túl csóró voltál ahhoz, hogy a festői szépségű Alföldről az agyonidealizált észak-amerikai Délre, Dolly Parton, Taylor Swift, meg a bendzsó hazájába látogass? Akkor ezt a lejátszási listát valószínűleg neked találták ki, bár szerkesztőségünk, a magyar Btk, meg úgy az Unió nagy része nem igazán ajánlja, hogy viszonyba kezdj unokatestvéreddel, hiszen az óvodai homokozó fapallosain túl (meg úgy négy éven felül még családon belül is), orbitálisan gáz megnézni, hogy kinek mi van a lába között. Azontúl pedig még illegális is a világ legtöbb részén. Például hazánk törvényei alapján, „aki egyenesági rokonával szexuális cselekményt végez, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő“ (Btk. 199. § (1)). 

Kiemelt tartalom
Playback Péntek: A Coldplay és Finneas emel minket a csillagok közé Playback Péntek: A Coldplay és Finneas emel minket a csillagok közé 2024.10.4 11:45

Nyilván a lista szerkesztője csak poénnak szánta az egészet – vagyis merjük remélni, hogy mindez vicc csupán. Bár nem tudjuk, mennyire is ildomos nevetgélni vérfertőző kapcsolatokon. Chicken Fried (Sült csikre), Toes (Lábujjak), Song of the South (A Dél dala) és Made in America – hasonló elképesztően komoly zenei alkotásokra hörpinthetjük fel sörünket, ha a Country dalok, amelyekre megb*szhatod az unokatestvéred fantázianevű lista mellett tesszük le a voksunkat.

2, A kedvenc Lana számaim, amelyekre túlromantizálhatom a dohányzást (Igazából nem dohányzok, de néha pár ropival úgy csinálok mintha)

Ez pont az, aminek hangzik: egy majdnem teljes listányi Lana Del Rey-összes. Az összetört vérző szívek bús királynője mindig is a coquette girl stílus csillagos zászlóhordozója volt szívalakú szemüvegével, Lolita-kötettel kezében, bolyhos pink WC-ülőkéjével, meg vagy hat kartonnyi cigarettájával, mely instant vastüdőre küldené bármelyik tinédzser hívőjét. Bár a lejátszási lista létrehozója lehet, hogy nincs tisztában az aktuális Lana-trendekkel, hiszen a világhírű énekesnő, már évek óta manórúdban utazik. Sőt, olyan nagy hatással volt rá a vape-kultúra, hogy több dalában is megénekelte már szenvedélyét. Mindenesetre vitathatatlan, a bagózás elválaszthatatlan Lana művészi sármjától, de aki nem szeretné tudatosan rombolni egészségét, az még mindig elszórakozhat azzal, ha ropit szopogat.

3, Dalok, amelyekre táncpárbajoznék Jézussal

Csak képzeld el... Hetek óta ezt a bulit vártad. Még kedvenc turidba is elnéztél, hátha látsz valami fasza új szettet, amitől garantáltan az összes bölcsészlány hanyatt vágja magát. Minden lefekvéskor vizualizáltad antrédat, ahogy végiggrasszálsz a linóleumos padlón, ami nyáron mindig úgy tapad, mintha végiglocsolták volna Kőbányaival. Mindenki, aki kicsit is számít, buborékodban ott tobzódik azon a húsz négyzetméteren: a mulettes wannabe DJ-haverod, az anglisztikás coquette-lány, a kisképzős, a képzős, a MOME-s, meg akit sehova nem vettek fel (de ez nem is baj). Bemész a konyhába, mindenki tekeri az olcsó cigijét, halomban hevernek az üres dobozos sörök. És hirtelen ismerős ütemeket hallasz: valaki felrakta kedvenc számodat, a t.A.T.u.-tól az All The Things She Saidet. Gyorsan a nappaliba sietsz, hogy, mint a Cseppella Olivér a Csaknekedkislányból, ellötyögd azt a három percet, de látod, hogy ott áll veled szemben Jézus Krisztus, az emberiség megváltója, és táncpárbajra hív – erről szólna ez a lista.

 

4, Dalok, amelyek miatt megbocsátok Nagy-Britanniának Margaret Thatcherért

„Bezzeg nálunk az Iron Lady a Hosszú Katinka!“ – mondhatná bármelyik igazi hazafi magyar, akinek teljesen random eszébe jutna, hogy valaha is létezett Báró Margaret Thatcher, az angol Konzervatív Párt egykori vezetője. Mrs Thatcher szintén Iron Lady volt, csak nem úszott, maximum államadósságban, mely a mai napig igencsak heves vitatárgyát képezi az angolok délutáni teázásain. Az illusztris nevet viselő lista egyébként főként egy The Beatles-válogatás rejt, mely bárkinek nagy kedvence lehet, aki húszon éves és wannabe-alter, vagy 60+-os. 

 

5, Dalok, amelyek bármelyik kelet-európait kómába küldenének

Ha bármikor is jártál az Alsóvárosi Általános Iskola Luca-napi diszkóján olyan 2010 körül, akkor ez a lejátszási lista pont neked való. Inna, Taio Cruz, Stromae, Jennifer Lopez, The Black Eyed Peas és még sokan mások – szinte látjuk, ahogy mindenki ezekre a remek előadókra bulizik az iskolai menzán. Az asztalok, székek mind a falak mellé tolva, a 7.b-s lányok életükben először próbáltak tusvonalat húzni magukra, a fiúk pedig csak azután kezdenek táncolni, hogy végképp cukorsokkot kapnak a Tesco gazdaságos narancslétől. Slay!

 

6, Dalok, amelyeket középkorú apák hallgatnának a válásuk közepén

Megvan az a pont minden Adam Sandler-filmben, amikor a csávó feleségének – jogosan – teljesen elege van, hogy a pasi nem ér haza időben, lemarad az altatásról, a születésnapokról, a szülői értekezletekről, feszt csak túlórázik, mindig csak munkaügyben utazik? Na, ilyenkor a filmes feleség minden esetben előrántja a jogi kártyát és bíróságra cipeli Mr. Sandlert, de minimum megmondja neki, hogy szünetet kell tartaniuk. A férj egyébként közben elhízott, rájött, hogy egyedül nem tud funkcionálni, de még egy rántottát sem tud magától megsütni. Így hát újra kondizni kezd régi súlyzóival garázsában, de csakis arra a kazettára, ami az alábbi remek tesztoszterontól túltengő dalokat tartalmazza.

 

7, Rap dalok, amelyekben keményebben zúz a beat, mint az USA atombombái Japánban

Bár azzal egyáltalában nem okés viccelődni, hogy a távolkeleti országban pár nap különbséggel majd 200 000 ember halt meg egy szempillantás alatt, azt azért be kell vallani, hogy a Spotify-lista képén, melyen Mr. Kanye West aka Ye egészségügyi análkúpnak öltözött, valóban vicces.

 

8, Dalok, amelyek valószínűleg idegesítenék Edward Cullent

Ki ne ismerné az Alkonyat ikonikus jelenetét, amikor minden Z generációs kedvenc csillámpónija, a szuperveszélyes vámpír, Edward Cullen először vitte haza Bella Swant IKEA-katalógust megszégyenítő szobájába, hogy egy pár másodperces snitt erejéig Debussyre keringőzzenek. Feltételezhető, hogy a magaskultúrát kedvelő Edward úrfi zenei gyűjteményében csupán az igazi klasszikusok kaphattak helyet, ezért egy lelkes Twilight-fan (vagy éppen anti-fan) összeállított egy listát olyan dalokból, melyektől a vámpírsrác fixen saját kezűleg vájta volna ki hallócsatornáját. Cardi B és Megan Thee Stallion WAP-ja, cupcakKe Deepthroatja, Gwen Stefani Hollaback Girlje, netán Avril Lavigne Girlfriendje? Mind helyet kaptak a listán. Csupán egyetlen kérdés maradt hátra: te mivel egészítenéd ki?

 

9, Dalok, amelyekre Karl Marx tuti megírta volna a Kommunista kiáltványt

A teljesség igénye nélkül: Dolly Parton 9 to 5-ja, az ABBA Money, Money, Money-ja, Madonna Material Girlje és még sok más olyan dal, melyek eposzi magaslatokba helyezik a kapitalizmus kizsákmányoló intézményét. Csak képzeljétek el, ahogy a loboncos Marx ott görnyed mahagóni íróasztala felett gyertyák és papírosok közé temetve, és a munkáspárt iránt érzett mérhetetlen szeretettől és odaadástól vezérelve éjt nappallá téve csak körmölte a világ proletárjainak elsőszámú írását, ami mostanság a molyos csajoknak a Szent Johanna Gimi. Biztosan ezt pörgette volna orrvérzésig az öreg Karl, ha akkoriban lett volna Spotify vagy internet, de minimum 40 feletti átlagos élettartam.

 

10, Dalok, amelyekre a Taylor Swift-fanok agyi aneurizmát kapnának

Az aneurizma egy olyan éren lévő kiboltosulás, amely az érfal gyengesége miatt alakul ki, és ami könnyen vérzést okozhat. A Spotify-lista szerzője szerint ezt az egészségügyi krízist olyan dalok idézhetik elő a kis agilis, angilisztikás swiftiekben, mint Björk Pluto című száma vagy Ethel Cain Ptolemaea-ja. És még mondhatni, egyet is értenénk az érdemi szerzővel, ha mondjuk Taytay már nem belezte volna ki rajongótáborát 2012-ben Red albumjával. Mindenesetre már a felvetés is vicces. Meg hát tanultunk egy új szót: aneurizma.

Kövessétek a REFRESHER-t, iratkozzatok fel közösségi csatornáinkra is, hogy ne maradjatok le a folyamatosan frissülő tartalmainkról: @refresherhu néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!