Anton Perich fotói az amerikai punk rock bölcsőjéből felidézik a korszakot, amikor Debbie Harry még pincérnőként dolgozott, William S. Burroughs, Robert Mapplethorpe és Andy Warhol pedig teljesen átlagos emberek voltak.
Az ikonikus Max’s Kansas City több mint egy évtizeden át uralta a New York-i éjszakai életet és vált a bulizás koronázatlan királynőjévé a beatnemzedék körében.
A tulajdonos Mickey Ruskin 1965-ben nyitotta meg az éjszakai klubot és éttermet, ami olyan nagy tehetségeket vonzott be, mint Allen Ginsberg, William S. Burroughs és Robert Rauschenberg. Hamarosan Andy Warhol, David Bowie, Iggy Pop és Lou Reed is törzsvendégek lettek, és Warhol legújabb felfedezettjei, Candy Darling, Jackie Curtis és Holly Woodlawn is egye sűrűbben tévedtek be, a hely pedig egyre felkapottabbá vált.
A fotós, aki megörökítette
A horvát származású Anton Perich Párizsban élt és alkotott avantgárd filmesként, majd '70-ben sodorta őt az élet a Max's-ba. A kocsma személyzete meggyőzte őt, hogy ez a valaha volt legjobb munkahely Amerikában, amit a képek láttán igazából el is hiszünk. Perich 1972-ben beállt pultosnak, a kollégái pedig Carlos Falchi, Eric Emerson és Debbie Harry voltak.
A következő két évben Perich beugrós pincérként dolgozott, és a késő esti a műszak a kedvencévé vált. Ilyenkor mindenféle - hírhedt és híres - emberek tértek be a bárba egy ereszd el a hajam bulira, a szó szoros értelmében ugye: a hosszú haj a beatkorszak és a lázadás egyik legfőbb szimbóluma volt.
Perich időnként előkapta a fényképezőgépét, és fotózni kezdte a közönséget. A korhű dokumentumok arról árulkodnak, hogy a vendégek örömmel vették, ha fotó készült róluk, sokszor pedig nem is tudtak róla. Perich az őszinte pillanatképeket elküldte az Interviewnak, majd 1978-ban elindította saját kiadványát, a NIGHT-ot.
Egy falat kortárs művészet
Perich a Dazednek mesélt azokról a mámoros évekről, amikor lehetetlen volt megkülönböztetni az éjszakákat a nappaloktól. A legendás Max's három fő részből állt: a bár, a hátsó szoba és az emelet. Akkoriban nem kellett a MoMA-ig menni, hogy kortárs amerikai művészetet lássunk: a bárban Forest Myers lebegő szobra állt, az ablak Michael Heiser alkotása volt, a Hosszú Fal pedig Donald Juddé. A Hátsó Szobát Dan Flavin véres neonkeresztje világította be, az emelet falán néhány Warhol-kép lógott, míg a bejáratnál Perich néhány képe is kiállításra került.
A Hátsó Szoba
Perich beszámolója szerint a „Back Room“ - ami a Flavin-szobor vérvörös színében fürdött - a hely szentélyének számított, és olyan szupersztárok ültek a székein, mint Taylor Mead, Andrea Feldman, Gerard Malanga, Cyrinda Foxe, Holly Woodlawn, Renee Ricard, Ray Johnson, John Vacarro, Lou Reed, David Bowie vagy Iggy Pop.
A Hátsó Szoba elhíresült arról, hogy Warhol felfedezettje, Andrea Feldman időről időre felugrott az asztalra, elkiáltotta magát, hogy showtime, és táncolni kezdett a törött poharakon, performansza pedig a város egyik legvadabb látványosságnak számított.
Warholra várva
Korábban Warhol volt a hely egyik ünnepelt sztárja, majd egyszer csak nem jelent meg többé. Perich elmondta: a pop-art ikon még a 60-as évek végén volt törzsvendég, de nem bukkant fel többet a Max’s Kansas Cityben, miután a műtermében egy harcos feminista, Valeria Solanas háromszor rálőtt.
Ez egy igazi Beckett-i helyzet volt. Az a sok csodálatos ember várta Andyt, aki soha nem jött el.
- mondta.
Hiteles korlenyomat
„A jövő miatt csináltam. A puszta vágy vitt rá, hogy megosszam, amit láttam. Erre csak egy esélyt kapsz az életben, nem kettőt. Rendkívüli volt, és nekem megadatott a kiváltság, hogy láthattam és megörökíthettem. Minden egyes embert ünneplek, akit lefotóztam“ - mondta el Perich.
(Via Dazed)
