Ősi kultúrákban státuszszimbólum, itthon azonban csak most kezdett el elfogadottá válni a piercing. De hogyan lett a bőr átszúrása divat?
A testékszerek és tetoválások ma már széles körben elterjedtek. Teljesen elfogadott, sőt divatos, ha a füled több helyen is ki van szúrva, és ma már egy-két kisebb tetkó szinte átlagosnak számít. De ez nem volt mindig így, a testmódosítás megítélése rengeteget változott az évszázadok során.
A piercing, ami sokáig stigmatizálva volt a nyugati kultúrában, mára trenddé vált. A világ nagy részén teljesen elfogadott, ha valaki kilöveti a fülét vagy az orrát, bár még mindig vannak olyan országok, ahol tabunak számít a testékszer. Észak-Koreában a kapitalista fogyasztói társadalom jelképeként tekintenek rá, Iránban pedig akár börtönbüntetés is járhat, ha egy nő szúrat magának piercinget. Ahogy Európa legtöbb részén, úgy Magyarországon is népszerűvé váltak a piercingek, bármikor betérhetünk egy szalonba, ahol pár ezer forintért, néhány perc alatt el is készítik nekünk az új kiegészítőnket. Persze a piercingek nem minden fajtája ugyanúgy elfogadott, a különböző fülbevalók, orrpiercingek vagy a köldökpiercing viszonylag gyakori, de a feltűnő vagy szokatlan helyre szúrt darabok még mindig extrémnek számítanak.
![](https://storage.refresher.hu/article/60494fa8eee9758b4494.jpg?is=1200x2000&s=d74f510644e9d2cb546559b500702ac2c8a5f9245ffaf42981c847e02f2de785)
Bár a nyugati világban a piercing elterjedése csak az elmúlt évtizedekben történt meg, a világ számos pontján évezredes hagyománya van a testmódosításnak. Az ókori Egyiptomban a testékszer státuszszimbólum volt, a törzsi társadalmakban a felnőtté válást jelképezte, a hindu vallásban pedig fontos vallási szertartás a fül és az orr átszúrása. Az európai kultúrkörben a piercing nem igazán volt jellemző, egészen a 20. század végéig.
![Így legyél magabiztos fürdőruhában – Mert tényleg minden test bikinitest](https://storage.refresher.hu/article/Igy-legyel-magabiztos-furdoruhaban-Mert-tenyleg-minden-test-bikinitest~5afd606e737259560620.jpg?is=150x200c&ic=0x0x1061x1415&s=fd0965e2468b92142133b00818e8291d7348b848d84dfab12b2a882cd0fad3f4)
A 70-es évek punkjai felvették a harcot a mainstream kultúrával szemben és a zenében, a művészetben és a divatban is a szokottól eltérő, figyelemfelkeltő és megbotránkoztató módon fejezték ki magukat. Ennek nemcsak a színes taréj, az acélbetétes bakancs és a szakadt ruhák voltak a részei, de a piercing is. Így a testékszer a 20. század végén a lázadás, a normálistól való eltérés, az ellenkultúra jelképévé vált, amit punkok, hippik és raverek viseltek.
![](https://storage.refresher.hu/article/00cd7e7b3d9d1951d6cf.jpg?is=1200x2000&s=2d7fd9d4a34db0e9f06eca1ae4e1e1e72317487e11837f8bf6bd6720a3a3fedf)
Szépen lassan a populáris kultúra is elkezdte elfogadni a piercinget és a lázadás jelképéből divatos kiegészítő lett. A 90-es évek topmodelljei, Naomi Campbell és Christy Turlington köldök piercinggel sétáltak végig a kifutón, a divatvilág és a művészeti szcéna egyaránt igent mondott a piercingre. A 2000-es évek tették a testékszert még inkább mainstreammé, a Y2K esztétika elengedhetetlen része volt a köldökpiercing, a férfiaknál a fülbevaló, később Fergie-nek hála pedig az átlőtt szemöldök is. Bár a piercing kezdett elfogadottabbá válni, ebben az időszakban az orrkarikák és a különböző fülpiercingek még mindig a punkokhoz, rockerekhez vagy épp hippikhez voltak társítva.
![](https://storage.refresher.hu/article/6a46efa40839bd3f2223.jpg?is=1200x2000&s=03b4c3c183e24396ef9e7507dab15ad57aa0619c2048fbd4cf3ebd06e7fd5e96)
Ebben a 2010-es évek vége hozott nagy változást, amikor a divatvilágban az edgy, különleges, tetovált és piercinges modellek elkezdtek felkapottá válni. A divatipar a klasszikus szépség helyett a különlegeset, egyedit, eltérőt kereste, ez pedig teret adott azoknak, akiket korábban nem fogadott be a mainstream kultúra.
![](https://storage.refresher.hu/article/fed2700d4aca1dae9aa2.jpg?is=1200x2000&s=2523208054b301f812eace2dec1eb47c99edf40c8bc1dc8aeb64297f6a924be6)
A divatbemutatók kifutóján a legkülönfélébb piercingek jelentek meg, a mindennapi viselet részévé váltak a testékszerek. Jelenleg a különböző fülpiercingek a legdivatosabbak, de az orrkarika és a septum is nagy népszerűségnek örvend. Ennek ellenére a “szokatlanabb” helyen található piercingek, az átszúrt orrnyereg vagy ajak még mindig feltűnő és polgárpukkasztó kiegészítőnek számít.
![Gondolkodtál már azon, milyen érzés lehet meghalni? Most elmondjuk, mi történik a testünkkel halálunk előtt](https://storage.refresher.hu/article/Gondolkodtal-mar-azon-milyen-erzes-lehet-meghalni-Most-elmondjuk-mi-tortenik-a-testunkkel-halalunk-elott~dfd092cf3393da840bd5.jpg?is=150x200c&ic=192x0x1276x1702&s=2ceb9a40713bfe6d5769194551d8d3d5e0df65825cca983fa90874bd082c407b)
Bár az utcán már senki nem fog megbámulni, ha kilöveted az orrodat, bizonyos munkakörökben, például szolgáltatói vagy banki szektorban nem megengedett a tetoválás és a piercing látható helyen. Ha szeretnél piercinget, de a környezeted vagy a munkáltatód miatt nem lehet, próbáld ki a bármikor kivehető kamu piercinget (pár hónap alatt lekopó tetkót is lehet már venni!) és reméljük, hogy pár év múlva már mindenhol elfogadottak lesznek a testékszerek.