Ahogy a Ted Lasso új évada is bemutatja, a labdarúgás világában továbbra is jelen van a tabusítás és megbélyegzés az LMBTQ+-emberekkel kapcsolatban. De mit lehet ez ellen tenni? Vályi Bence Zoltán újságírót kérdeztük a témában.
„Ma már minden sorozatba kell egy meleg szereplő, mert elvárja a liberális mainstream“ – ismerjük a mondást. Hallottuk már százszor. Alapvetően nem szándékozunk eldönteni, hogy melyik művészeti alkotásban tűnik „erőltetettnek“ az LMBTQ+-szereplők felvonultatása (bár azon érdemes elgondolkodni, hogy miért érzünk erőltetettnek valamit, ami természetes része a való életnek is), de egész biztos, hogy vannak olyan filmek, sorozatok, amelyekben kiemelt jelentősége lehet annak, hogy valamilyen formán reprezentálva legyen bennük az LMBTQ+-kisebbség. Ilyen a Ted Lasso is, ami (kissé meseszerűen) a labdarúgás világába kalauzol minket. Abba a világba, amely a brutális ellentmondásokról szól. Ahol újra meg újra szivárványos karszalagban lépnek pályára a csapatkapitányok, ahol a játékosok, edzők, klubok folyamatosan kiállnak a szexuális kisebbségek jogaiért, mégis ott tartunk, hogy a leghíresebb aktív labdarúgó, aki coming outolt napjainkban, a cseh első osztályban játszik, és finoman szólva sem nevezhető világsztárnak.
A Ted Lasso harmadik évadán felbuzdulva megnéztük, mennyire hiteles az önmagát folyamatosan titkolni kénytelen labdarúgó karaktere, és hogyan viszonyul a labdarúgás világa a szexuális kisebbségekhez. A témában megkérdeztünk egy olyan fiatal szakírót (illetve sporttévés szakembert és podcastert) is, aki a focival kel és a focival fekszik.
A homoszexualitás csekély története a labdarúgásban
Óriási hír volt 2023 februárjában, amikor Jakub Jankto cseh válogatott focista kiállt a nyilvánosság elé és felvállalta, hogy homoszexuális. Sokan nem értették, „miért kell ezt nagy dobra verni“, „mi ebben a nagy cucc“, pedig – függetlenül attól, hogy Jankto nem tartozik az „A-listás“ focisztárok közé – a Sparta Praha (Getafétól kölcsönben ott lévő) játékosa a legmagasabb szintű profi labdarugó, aki aktív focistaként nyíltan vallott másságáról.
— Jakub Jankto (@jakubjanktojr) February 13, 2023
Janktót lényegében mindenki biztosította támogatásáról. A topligák hivatalos oldalaitól kezdve, az olyan topklubokon át, mint a Chelsea vagy a Juventus, olyan sztárokig, mint Jorge Valdano, szinte mindenki, aki számít, kiállt mellette. Mindenki, aki számít, kivéve (tisztelet a kivételnek) a szurkolókat. A szurkolókat, akik – hiába róluk szól a futball, és hiába csodáljuk évtizedek óta odaadásukat a klubjuk mint közösség iránt – az első számú okai, amiért még az egyre elfogadóbbá váló (?) világunkban is titokban kell tartaniuk a legnagyobb sztároknak, hogy szexuális kisebbségekhez tartoznak.
Pedig egész biztos nem arról van szó, hogy ne lennének a legmagasabb szinten is LMBTQ+-hoz tartozó focisták. Isten ments, hogy az erről író angol szennylapokat biztos forrásnak tekintsük bármire, éppen ezért nem is szólnánk konkrétumokról, de óriási szemellenző kell hozzá, hogy ne legyen szinte biztosan kijelenthető: a topligás focisták között is akadnak, akik nem heteroszexuálisként élik az életüket, és titkolniuk kell mindezt.
Ami azt illeti, ez már csak azért sem lehetne meglepő, mert világsztároknak számító labdarúgók is coming outoltak már, köztük a német válogatott Thomas Hitzlsperger vagy az egykori Leeds-játékos Robbie Rogers (Büntető.com), bennük azonban az a közös, hogy a labdarúgó-pályafutásuk lezárása után álltak ki a másságukkal.
Közismert még Justin Fashnau története (Telex.hu), akinek a szexuális orientációja miatt többször is derékba tört a karrierje, kezdve ott, hogy óriási tehetsége és népszerűsége ellenére a Nottingham Forestben azért nem használta az edzője, mert megtudta, hogy melegbárokba jár, egészen odáig, hogy 1990-es coming outja után nem kapott rendes munkát a futball világában. Fashnau végül öngyilkos lett, miután egy 17 éves fiú szexuális zaklatásával vádolták meg. Búcsúüzenetében leírta, hogy a fiúval való kapcsolata teljes mértékig konszenzuális volt.
Ezeken kívül elképesztően csekély azoknak a profi labdarúgóknak a száma, akik valaha kiálltak a másságukkal, annak ellenére, hogy a foci világában, a nagy labdarúgószervezetek iránymutatására, folyamatosan megjelennek üzenetek, amelyek a másság elfogadását igyekeznek elültetni a szurkolókban. Több-kevesebb sikerrel.
Mivel nem vagyunk ott az öltözőkben, így sötétben tapogatózunk, de külső megítélésre az látszik, hogy a profi labdarúgók egymás között nem kell a megbélyegzéstől tartsanak. A legtöbb labdarúgó büszkén áll ki a tolerancia és elfogadás eszméi mellett, és – néha a kulturális különbségek (talán inkább, mint a konkrét homofóbia) közbeszólnak ugyan – a legmagasabb szinten látható, hogy a focisták igyekeznek biztosítani egymást támogatásukról. Elég, ha a francia világbajnok Antoine Griezmannra gondolunk, aki már 2017-ben beleállt a témába, és beszélt arról a nyilvánosság előtt, hogy mennyire nehéz a labdarúgás világában homoszexuálisként élni.
„A játékosok azért nem jönnek elő a szekrényből, mert félnek. Keménynek és erősnek kell tűnnünk, de félünk attól, hogy mit mondanak rólunk az emberek. Természetesen nincs semmi bajom senkivel, mindenkit tisztelek.“
Azt hiszem, én is [bevallanám, hogy meleg vagyok]. De persze könnyű ezt úgy mondani, hogy nem kell keresztülmenned rajta.
„Sok rossz ember van a futballban, és a játékosok okkal félnek attól, hogy bemennek a stadionokba, és bántalmazzák őket.“ – mondta az Atletico Madrid világsztárja az El Pais-nak, akit természetesen megkérdezek a témában az ominózus katari világbajnokság előtt is, ahol a helyi diszkriminatív törvények miatt próbálták visszatartani az LMBTQ+ melletti kiállásokat.
Csak egy valaki kell, hogy elinduljon „a dominó“
A szexuális kisebbségekhez tartozó futballisták problémáiról megkérdeztünk egy olyan embert, aki a futballal fekszik és kel, és ugyanúgy érdeklődik a pályán és a pályán kívül történő események iránt is. Vályi Bence Zoltán, a Sport24 újságírója és az általunk is ajánlott Premier Leak-podcast egyik arca szerint egy olyan kvázi üvegplafon van jelen a labdarúgás világában, amit eddig nem tudtak áttörni az érintettek. „Egész egyszerűen statisztikailag (is) nyilvánvaló, hogy a futballisták között megtalálhatóak a szexuális kisebbségek képviselői – csakhogy mi nem tudunk róluk. Ebben persze benne lehet az is, hogy többen nem szeretnék a magánéletüket ilyen mélységekben kiteregetni.“ – monda Vályi, aki szerint pillanatnyilag az a közvélekedés a játékosok, edzők és szakmai vezetők között, hogy a maszkulin világban, ami a sportág köré épül, az, aki felvállalja a homoszexualitását, a megbélyegzés kockázatát vállalja, ami a szakmai eredményeket is hátráltathatja.
Szerinte – ahogy olyan nyilvánosság előtt dolgozó hírességeknél, mint színészek, celebek – a futball világa felől és szépen-lassan elszáll az a felhő, ami miatt a másság billognak számít. Ahogy minden másra, úgy a sport körüli közbeszédre is hat a korszellem, illetve segíthetnek az olyan kampányok is, amelyeket a különböző futballszövetségek kezdeményeznek. Egyelőre a labdarúgásban dolgozó emberekre várunk, hogy ők is elhiggyék mindezt Vályi szerint.
És hogy mi egyebet tehetnek a futballszervezetek és jogalkotók, hogy biztonságosabb tereppé tegyék a másságukat vállalók számára focipályákat? „Most még nem gondolom, hogy többet lehetne – mármint azon kívül, hogy ne ítéljék oda a sportág legfontosabb sorozatának rendezését egy olyan országnak, ahol az LMBTQ+-emberek börtönbe kerülhetnek“ – mondja Vályi Bence Zoltán utalva a katari világbajnokság körüli ellentmondásokra.
„A feladat akkor érkezik, amikor egy fontos név kiáll a nyilvánosság elé azzal, hogy szeretne elmondani valamit magáról. Akkor, az első perctől kezdve támogatónak kell lenni – ha ez így történik, akkor onnantól fogva nem fog megállni ez a hullám és át fog törni az üvegplafon.“
Hogy a csapatok öltözőiben milyen hozzáállás uralkodik a témával kapcsolatban, Vályi szerint feltehetőleg találhatunk ilyet is, olyat is. „Biztos vagyok benne, hogy a labdarúgás legmagasabb szintjén is van olyan, aki nagyon nehezen elfogadó ezzel az üggyel kapcsolatban, vagy talán kifejezetten elutasító. Ahogyan remélhetőleg tényleg létezik olyan öltöző, ahol ezt valaki körön belül bátran meri vállalni.“ Ebből a szempontból csak sötétben tapogatózhatunk, mert ugyan a különböző bulvárlapok írtak már olyan esetről, hogy egy játékos csapaton felül felvállalja a másságát, de ezeken nem tekinthetjük biztos forrásoknak.
Jakub Jankto tiszteletreméltó kiállása mellett egyelőre igazán nagy, globális rajongótáborral rendelkező aktív labdarúgó még nem beszélt erről nyilvánosság előtt, Vályi Bence Zoltán szerint Jankto önmagában nem tud dominó lenni, hogy elinduljon egy kiállási hullám. Szerinte egy jóval nagyobb hatással bíró labdarúgóra lesz szükség, hogy aztán végérvényesen megtörténjen mindez.
„Remélhetőleg ez a kulcsfigura is nemsoká megérkezik: hatalmas szolgálatot fog tenni a focinak azzal, hogy az általa beindított folyamatok révén eltűnik egy stigma.“