2023.4.14 16:01
Olvasási idő 3:36
Maier Péter

Playback Péntek: Punnany Massif, Tóth Andi és Post Malone a hét megjelenései között

Playback Péntek: Punnany Massif, Tóth Andi és Post Malone a hét megjelenései között
Forrás Miki357 / Punnany Massif
ZENE METALLICA PLAYBACK PÉNTEK TÓTH ANDI

New Music Friday Refresher-módra: a Playback Péntekben ezúttal is a hét legizgalmasabb könnyűzenei megjelenéseit gyűjtöttük össze. Ezen a héten Maier Péter szemlézte a hét legjobban várt albumait, és válogatott mellé néhány friss dalt is.

Albumok

Punnany Massif: Fel Nem

Bonyolult éveken van túl a Punnany Massif. Amikor utoljára igazi nagylemezzel jelentkeztek (a 2016-os FEL #2), ők voltak az ország egyik legnagyobb fesztiválzenekara, mindenhol vitték a prímet, és egy egész országot átszőtt az egyedi életérzés, amit a sajátos hangulatú zenéik, szövegeik és bulijaik határoztak meg. Azóta jött pár dal tőlük, amelyekben igyekeztek kicsit megújítani saját hangzásukat, de a közönségük elég vegyesen fogadta a kísérletezésüket. 

Érdekes lesz látni, hogyan állnak majd a Punnany-headek az új, Fel Nem című albumhoz, amely összességében jóval közelebb áll a régi önmagukhoz, mint ahogy azt az interim single-ök alapján feltételezni lehetett. Hasonlóan himnikus, fesztiválkompatibilis dalok, táncolható groove-okkal és a már megszokott, idézhető mondásokkal, amelyek ezúttal leginkább a felnövés témája köré szerveződnek. „A lemez a felnőtté válás időkapszulájának metaforája, az örök fiatalság és a 40-es létezés közötti gondolati libikóka “– fogalmazott a banda Facebook-posztjában. Ízig-vérig Punnany-album a Fel Nem a maga (olykor kávéházas, olykor fesztiválos) vibe-jával és a beleültetett üzenetekkel. Kíváncsian várjuk, hogy az ízig-vérig Punnany-fanok is így gondolják-e majd. Ezt nagy mintán legközelebb két hét múlva, április 28-án lehet felmérni a Budapest Parkban, ahol a banda a Fiúk zenekar vendégeskedésével mutatja be az új lemezt.

Tóth Andi: Last album

Tóth Andi nemrég bejelentette, kiszáll a zeneipar mókuskerekéből, de még egy utolsó albumot kiad előtte. Olyannyira komolyan vette az „utolsó album“ kifejezést, hogy a búcsúlemez címe is ez lett, igaz, angolul. Nem csak a cím egyébként, hanem egy-két szám is angol nyelven íródott a Last album dalai közül, amelyek nagyrészt a szerelmi csalódás és a popsztár-élet nehézségei köré összpontosulnak. Zeneileg jórészt az utóbbi évek trendjei köszönnek vissza, a legtöbb szám a trap-pop-R'n'B háromszög mezőjében találja meg a hangzását, de helyenként áldoz a rockzene iránti rajongásának is az énekesnő. 

Metallica: 72 Seasons

Hét év után jelentkezett új albummal minden idők egyik legfontosabb metálzenekara, a Metallica. A pénteken megjelenő 72 Seasons a Heavy Consequence metálos magazin szerint a banda egyik legjobb lemeze az elmúlt 30 évből. Anélkül, hogy ilyen típusú értékítélettel szolgálnánk, meg kell vallani, az új anyagon messze nem úgy hangzik a Metallica, mint ahogy sok más zenekar hangzana a karrierje ezen szakaszában. Az 1 óra 17 perces albumon nem fukarkodtak a tartalommal, és nem is törődtek a modern zenefogyasztási szokásokkal: lazán rápakoltak egy 11 perces meg több 6-7 perces dalt a lemezre, úgyhogy a metalheadeknek lesz mivel elfoglalniuk magukat az elkövetkezendő napokban. Meg hát másoknak is, azért ez mégis csak a Metallica, akik egyébként elég hosszú turnén vannak az új anyagukkal, áprilisban-májusban épp Európában járnak.

Chris Villon: WHAT HAPPENS AFTER MIDNIGHT?

Mi történik éjfél után? – teszi fel a kérdést Bartha Zsombor, aka Chris Villon, a hazai underground hiphop feltörekvője, aki a budapesti zenei élet egyik legelismertebb producerével, WaTával készített új albumot. Instrumentálisan több zenei hatás is ott van a WHAM-en, a traptől a dupstepen át a house-ig, ezekre pedig angol nyelven rappel rá Chris Villon, illetve nagyrészt a nemzetközi közreműködőgárda, akiktől egy-két német verze is elcsattan a lemez során. Főleg bulizenéket, olykor némi melankóliát és sajátos hangzást ígér az album, ajánlott mindenkinek, aki nyitott az ilyesmire: 

Számok

Post Malone: Chemical

„Az új Post Malone-éra hajnalának“ lehetünk fültanúi a Stereogumhoz eljuttatott sajtóközlemény szerint az énekes-rapper legújabb dalával, amely Posty ötödik nagylemezén lesz majd rajta. A Chemical elég más, mint amit tőle megszokhattunk, a trapdobokat felváltotta a Bruce Springsteent idéző country-popos, kettő-négyes lüktetés, ami egyébként sosem állt távol az önmagát sokszor countryboy-nak és rockernek identifikáló Post Malone-tól.

Barkóczi Noémi: Szia Fényfolt

„Ezt a dalt egy olyan éjszaka dudorásztam, amikor egyedül mentem haza az albérletembe, amiből tudtam, hogy nemsokára el fogok költözni. Fontos állomás volt az életemben: itt éltem először egyedül” – mondta a Recordernek Barkóczi Noémi a Szia Fényfolt című friss dala premiercikkében. Ha azt érzed, hogy nehezen hagysz ott egy helyet, ahol a legapróbb, leglényegtelenebb részletek is maradandó élményekké változtak, akkor az énekes-dalszerző új dala segít megnyugodni: nem vagy egyedül. A Szia Fényfolt egyébként egy friss lemez előfutára, amely Barkóczi Noémi, legutóbbi, 2021-es Dolgom Volt című albumát követi majd.

Maluridé: Stronger

A Maluridé egy 2020-ban alapított zenekar, de jelenlegi felállásában 2022 óta működik. A banda afféle indietronica produkció, merít az alternatív zenéből, a popból és a különböző elektronikus zenei műfajokból. Felidézheti számunkra SOHN, James Blake vagy éppen Ohnody munkásságát is. Új dalukhoz Janka Sára Balázs által rövid animáció is készült, amely a zenekar elmondása szerint „a természet körforgását és nyugalmát szimbolizálja“. A Maluridének egyébként idén nyáron beindul az élet, több fesztiválon, köztük a Kolorádón és a Campus-on is játszanak majd.

Dominic Fike: Dancing In The Courthouse

Dominic Fike ismét a játékban! A fiatal énekes-dalszerző utoljára nagyjából akkor hallatott magáról, amikor az Eufória sorozatban színészként is bizonyított. Hosszú idő után most itt az új dala, amely a tőle megszokott tengerparti soul-pop vibe-okat hozza, a klip és a szöveg pedig reflektál a zenész floridai származására, személyes múltjára, köztük arra az esetre, amikor összetűzésbe került a törvénnyel, és házi őrizetbe helyezték. A Dancing In The Courthouse egy lemez előfutára, amire az idei év későbbi szakaszában számíthatnak Fike rajongói.

4ma, Filo: Roncstelep

Azt már tudjátok, hogy Filo nem csak az új poppunk-hullám egyik zászlóvivője országunkban, hanem a REFRESHER Magyarország egyik arca és műsorvezetője is. Emberünk most egy elég friss archoz, 4mához csatlakozott, hogy elkészítsék a Roncstelepet, amiről tulajdonképpen ugyanúgy el tudjuk képzelni, hogy elhangzik egy OTL-bulin (a producere az a Tendency, akit leginkább drillalapjairól ismerünk) és egy Tankcsapda-koncerten is. Ráadásul nincs ember, aki ne tudna azonosulni a fő üzenettel („balszerencsés f*sz vagyok, ezzel mit kezdjek“), úgyhogy minden adott a slágerséghez.