2023.3.31 18:19
Olvasási idő 5:50
Erdős Viktória

Playback Péntek: Yonaka, Melanie Martinez, Follow The Flow és Majré a hét új megjelenései között

Playback Péntek: Yonaka, Melanie Martinez, Follow The Flow és Majré a hét új megjelenései között
Forrás Yonaka Facebook
ZENE PLAYBACK PÉNTEK

Ha péntek, akkor Playback! Ezen a héten is érkeznek a hét friss album-és dalmegjelenései, köztük személyes kedvenceim, Melanie Martinez és Yonaka új anyagival, de szerkesztőségünk tagjától, Majrétól is mutatok egy számot, ami garantálja a dallamtapadást.

ALBUMOK

Melanie Martinez - Portals

 
Két és fél babarózsaszín ködben és vérben úszó koncepcióalbum után Melanie Martinez szó szerint leszúrta és még meg is taposta 19 évesen megalkotott alteregóját, Cry Baby-t. Az énekesnő Portals című albumán egy négyszemű tündér-szörny-kreálmányként tér vissza önmagának reinkarnációjaként, minden korábbinál felnőttebb zenei hangzással és vizuállal. Elektronikus, darkos dreampop dalai között akadnak az első albumos Mad Hatter-re hajazó, heavybb, erősebb basszusú számok is, mint például a VOID, az EVIL és a BATTLE OF THE LARYNX. A lemez az eddigieknél személyesebb aspektusokat mutat be az énekesnő valódi életéről - nyíltan vall exével, a szintén előadó Oliver Tree-vel való szakításáról, és minden átokról, amit az incidens során rászórt. Minden rajongónak, aki gyászolja a Cry Baby erát: ne aggódjatok, a Spider Webben visszaköszön a jól megszokott cirkuszra hajazó, xilofonos hangzás, a K-12 korszakos Nurse’s Office pedig a The Contortionist zenei alapján köszön kicsit vissza. “Minden dühöm, szomorúságom és bűnbánásom eltűnt - csak az őrület maradt” - ha egy sorral kellene jellemezni a Portals albumot, egészen biztosan ez lenne az. 

 
boygenius - the record

Julien Baker, Phoebe Bridgers és Lucy Dacus egyenként is szép karriert jártak be a női alternatív szcénában, és amikor néhány évvel ezelőtt bejelentették supergrouppá formálódásukat, senki sem kételkedett abban, hogy a csajok között aztán ütős lesz a szinkron. 2018-as, hatdalos self-titled EP-jük óta a rajongók könyörögtek egy teljes nagylemezért, amire érdemes volt várni. A három csaj zeneiségének country-s, rockos, egyszálgitáros, darkpopos mixe, és énekhangjuk acapellában (Without You Without Them)  is harmóniája a tökéletességig pusholja kreativitásukat. Ahogy Lucy Dacus egy interjúban is elmondta: a boygenius egy váratlan ajándék a tagok, és a közönség számára is. Nem erőltet semmit, semmiképp sem tervez, és megéli a jelen minden egyes pillanatát.

 
Chlöe - In Pieces

Beyonce egykori felfedezettjei, Chloe x Halle testvérpárosa a fiatal tinitehetségekből felnőttek, és bár hivatalosan nem vonultak vissza a közös zenéléstől, jelenleg külön utakon muzsikálnak. Pontosabban muzsikál Chloe Bailey, aki míg nővére A kishableány címszerepében, Arielként tündököl hamarosan a mozivásznakon, a Swarm sorozatban is feltűnt, és Chlöe-ként kihozta első szólóalbumát is. A 14 dalos In Pieces című lemezt a Pray It Away és a How Does It Feel című single-ök vezették fel (az utóbbi Chris Brownnal közös dal, akit nem áll módunkban szupportálni), és a trekkeken feltűnik Missy Elliott és Future is egy-egy menő r&b collab erejéig. Az album borítójának egészen különös sztorija van, egy 3 évvel ezelőtt látott, a szívét a kezében tartó porcelánbaba inspirálta a fotózást. A vörös hajnak is fontos jelentése van: azt a 1,5 évvel ezelőtti időszakot reprezentálja, amiről a dalok szólnak. Az In Pieces-t hallgatva nekem akarva-akaratlanul Christina Aguilera 2002-es Stripped című, felnövős albuma ugrott be, és megindította a gondolatmenetemet, hogy vajon most, hogy a Y2K divat hódít, vajon visszajönnek majd a húsz évvel ezelőtti popzenei trendek is? Ez viszont már egy másik cikk, szóval a kérdés nyitva marad.

 
Tyler The Creator - Call Me If You Get Lost: The Estate Sale

Kicsi csalás következik, és ezt Tyler The Creator igazi rajongói jól tudják. A rapper 2021-es, Grammy-nyertes listavezető albuma, a Call Me If You Get Lost 2 évvel később ma, egy deluxe verzióvá nőtte ki magát, 8 vadonatúj dallal. Jó, még egy csalás. Ahogy Tyler a Twitter bejegyzésében közölte, valójában a 2021-es anyag volt az első olyan lemeze, amiből rengeteg befejezett dal maradt ki, és került vissza a fiókba. “Néhány számot nagyon megszerettem, és mivel tudtam, hogy más módon sosem fognak napvilágot látni, úgy döntöttem, hogy kiadom őket” - mesélte tweetjében, és mennyire jól is tette! A The Estate Sale két különböző, hipermenő kiadásban mától bakelitlemezen is beszerezhető, nemcsak gyűjtőknek. Sőt! A DOGTOOTH című első kislemezhez a rapper még saját rendezésű videóklipet is forgatott, ezzel méginkább betekintést engedve furmányos agytekervényeibe. Az építőmunkás vagy a hivatásos kutyasétáltató énje a kedvencetek?

DALOK

Yonaka - Welcome To My House

 „Ha azt hiszed, össze fogok zuhanni, nem gondolod rosszul, de emlékezz arra, hogy mindig felállok, nem fog sokáig tartani.” Kicsit sem erős sorokkal vezeti fel új kislemezének refrénjét a Theresa M. Jarvis-vezette brightoni Yonaka, akik legújabb dalaik fő témájának a sokak számára ismert szorongást és pánikbetegséget emelték ki. Néhány héttel ezelőtt beszámoltunk a PANIC című kislemez megjelenéséről, ami a Palaye Royale-rajongó közönség fülébe már alaposan bevéste magát a közös európai turné során, ám a Welcome To My House a korábbi ironizálást kikerülve, kendőzetlenül vall a lírai én minden red flag-jéről. Üdv a házamban - szarul vagyok, de haladok előre. Mindezt teszi a korábbiaknál kevésbé kemény, inkább alternatív pop-rock irányba húzó, hatásszünetekkel megfűszerezett zenei alapra, ezzel önnön nyomorunk ünneplésére buzdítva.        

Update: a cikk befejezésének percében a Yonaka bejelentette a május 26-i albummegjelenést, szóval készíthetitek a pezsgős poharakat! 

MAJRÉ - Rám vigyázol

Majré, régi fanoknak Young Majré, a Refresher csapatának meg csak a Peti. Nemcsak kollegiális szolidaritásból nem maradhat ki a Rám vigyázol című dal a Playback Péntekből, hanem tényleg, eskü jó. A kicsit The Weeknd Blinding Lights vibe-ot LordeGreen Light-jával vegyítő, korszakváltó dalért a Dzsúdló producereként ismert Tembo volt a felelős, a végeredmény pedig átérezhetően reflektál minden párkapcsolaton belüli, klisés szabadkozásra. „Számomra ez a dal kicsit az önzésről szól, arról a hazugságról, hogy valamit a másik emberért csinálunk, de valahol mélyen tudjuk, hogy egyáltalán nem törődünk vele“ – mesélte Majré a dalról, majd hozzátette:  „Az önző motivációk törődésnek való álcázása gyakran visszatérő motívum párkapcsolatokban.” A Rám vigyázol klipjét Pál ÁkosMajré állandó alkotótársa rendezte és vágta. A Csepel és Kőbánya ikonikus helyszínein, rikító zöld öltönyben botorkáló, szétvert arcú srác karaktere nem csak azt mutatja be, hogy a korábbi kapcsolatok sebei milyen nyomokat hagynak, hanem azt is, hogy az előadó új “korszakba” lépett: ha nagyon dagályosan akarna fogalmazni, akkor “felnőtté vált”, ez pedig kemény harc volt számára.


Ellie Goulding - Cure For Love

Ellie Goulding kifejezetten elárasztotta hűséges közönségét kislemezekkel az elmúlt időszakban - nem is csoda, van mit kárpótolnia, hiszen a fizikai kiadványok gyártási munkálatainak csúszása miatt két hónappal el kellett tolnia ötödik stúdióalbuma, a Higher Than Heaven megjelenését. A lemez április 7-én viszont ténylegesen érkezik, így utolsó single-ként most csatlakozott a Cure For Love is a korábban megjelent 6 számhoz, köztük a pillanatok alatt világslágerré vált Calvin Harris-szel közös Miracle-höz. A Cure For Love erősen idézi Ellie 2015-ös Delirium albumának hangulatát, igazi független, csajos, táncolós szám, ami jó hír abból a szempontból, hogy az énekesnő házasság és gyerek után sem veszítette el korai dalainak esszenciáját. A 2020-as Brightest Blue után elkaphatta az og rajongókat a pánikhangulat, hogy innentől csak balladákban és tuctuc dalokban hallhatják vissza a popzenei szcéna egyik legkülönlegesebb hangját, ám az új szerzemények alapján merem állítani: a régi Ellie visszatért, és nem maradhat ki a nyári buliszezon egyetlen playlistjéből sem!


Charlotte Lawrence - Bodybag

 Ahogy Ellie Gouldingtól a klubhimnuszokat, olyannyira hiányolhattuk az elmúlt időszakban Charlotte Lawrence már-már a védjegyévé vált szívszorítóan személyes szerelmes dalait. Bár a Bodybag hivatalos vizualizer videója, a konkrét hullazsákban fetrengő lánnyal első ránézésre kifejezetten morbidnak tűnhet, a szám valójában a sírig tartó szerelemről szól, még akkor is, ha az ember néhányszor megjárja közben a poklot. Gyönyörűen, egyszálzongoráról építkező, fájdalmasan őszinte trekk. A fájdalom egyébként fizikális is volt, az énekesnő a dal megjelenéséről szóló Instagram posztjában elárulta, hogy a szám írásának napján - szuper hollywoodi sztori következik - megpróbált megsimogatni egy vadmacskát, aki Charlotte mindkét lábát végigkarmolta. Nagyon érik már egyébként egy új Charlotte Lawrence-lemez, és ha csak fele annyira lesz jó, mint a 2021-es selt titled EP, és a Cowboys című dal, akkor bőven megbékélhetünk vele.


Chris Villon, WaTa - WATANABE 

A Wavy kollektívából és Co Lee-val közös dalairól is jól ismert Chris Villon tavalyi, Budapestre költözésének különböző fázisait taglaló I had so much FUN EP-je után hamarosan új albummal jelentkezik, WHAT HAPPENS AFTER MIDNIGHT címmel. A MYSTERY LADY című első felvezető single-je után, második kislemezként hozta ki WaTa-val közös WATANABE című dalát, amit a tavalyi Kolorádó fesztivál óta már megjegyezhetett a belvárosi hip-hop és rap szcéna. “Ez az első dal, amit az albumra csináltunk ever. A stúdióba menet, WaTa alapjára a villamoson írtam meg a számot, szerintem elég kemény lett. Egy ideje rendszeresen eleme a bulijaimnak, úgyhogy nagyon örülök, hogy sikerült megosztanom másokkal. Sokat jelent nekem ez a szám, az első közös dalom WaTa-val, és biztos nem az utolsó.”


Follow The Flow - Szélcsend

Magyarország egyik meghatározó együttese, a Follow The Flow másfél év után jelentkezik új nagylemezzel. BLR, Fura Csé és Szakács Gergő a rájuk oly jellemző módon úgy jár körül komoly dolgokat, hogy közben a dalaik feltöltik a közönséget, és a végén mindenki fülig érő szájjal távozik. „Ha sok volt a sötét és előjön a fény, az árnyékom elől is menekülök” – hangzik a most megjelent Szélcsend egyik sora, és ez előrevetíti a májusban érkező, Egyedül a sötétben című nagylemez egyik fő motívumát is, ugyanis azon a fény-árnyék ellentét kap kiemelt szerepet szó szerinti és átvitt értelemben is. Az Egyedül a sötétben című album anyaga a Budapest Park színpadán hangzik el először május 27-én. A srácok garantálják, hogy hála az együttes egészen kivételes rajongótáborának, senki ezen a koncerten senki nem érzi majd egyedül magát!