ma 2026.7.23 16:00
Olvasási idő 2:33
Jókay Kristóf

„A robbanásra emlékszem” – megszólalt a Ryanair gépéből majdnem kizuhant férfi

„A robbanásra emlékszem” – megszólalt a Ryanair gépéből majdnem kizuhant férfi
Forrás GETTY IMAGES
UTAZÁS REPÜLÉS RYANAIR

Ljubiša Karovićot részben kiszippantotta a Ryanair gépének betört ablakán a kabinnyomás hirtelen csökkenése. A 61 éves férfit utastársai húzták vissza, felépülése hónapokig tarthat.

„A robbanásra emlékszem” – mondta a Guardiannak Ljubiša Karović, akit részben kiszippantott egy Ryanair-gép betört ablakán a július 10-i repülőgép-incidens során.

A 61 éves szerb vállalkozó a Thesszalonikiből a németországi Memmingenbe tartó járaton utazott, amikor körülbelül hat perccel a felszállás után hangos robbanást hallott. Karović a 11F jelzésű ablak melletti ülésen aludt, a zajra ébredt fel. A következő pillanatokra már csak részben emlékszik. A kabinnyomás hirtelen csökkenése miatt a felsőteste az ablakon kívülre került, és rövid időre elvesztette az eszméletét.

A fejét és a karját is kiszippantotta a légáramlat

Karović ügyvédje szerint a férfi feje, mellkasa és jobb karja a repülőgépen kívülre került, miközben a Boeing 737-es több mint 15 ezer láb, vagyis körülbelül 4570 méter magasan repült.

A gép sebessége meghaladta a 600 kilométer per órát. A férfit a bekapcsolt biztonsági öve és az utastársai akadályozták meg abban, hogy teljesen kizuhanjon a repülőből.

„Nem emlékszem sok mindenre, a fejem és a nyakam még mindig fáj, de életben vagyok. Lehet, hogy a biztonsági öv mentett meg, mert még mindig be voltam kötve. De talán a sors volt” – mondta Karović.

Kiemelt tartalom
Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Utánajártunk, megbízható-e a csalással vádolt Gotogate utazási ügynökség Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? Utánajártunk, megbízható-e a csalással vádolt Gotogate utazási ügynökség 2025.6.8 9:15

A férfi súrlódás okozta égési sérüléseket, zúzódásokat, valamint nyak- és vállsérüléseket szenvedett. Legalább hat hétig nyakmerevítőt kell viselnie, ezután dőlhet el, szüksége lesz-e műtétre.

Az utasok húzták vissza a gépbe

Karović felesége, Svetlana három sorral mögötte ült. Elmondása szerint az ablak betörése után leestek az oxigénmaszkok, palackok és más tárgyak repültek keresztül a kabinon, az utasok pedig megpróbálták visszahúzni a férfit.

A nő szerint az egyik utas először egy táskával próbálta elzárni a betört ablakot, de azt azonnal kiszippantotta a légáramlat. Ezután egy bőröndöt szorítottak a nyíláshoz, amely már a helyén maradt.

Karović nagyjából másfél-két percig lehetett részben a gépen kívül. Elmondása szerint többször is elvesztette az eszméletét, arca pedig rövid időre megduzzadt és eltorzult a nyomásváltozás miatt.

Változik az utazás a Ryanairnél
November 12-től már csak applikáción keresztül lehet használni a beszállókártyákat a Ryanairnél. Forrás Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images

Vita alakult ki a légiutas-kísérők szerepéről

Karović felesége és ügyvédje azt állítja, hogy a légiutas-kísérők nem segítettek a férfi visszahúzásában, mert sokkos állapotba kerültek. Szerintük az utasok mentették meg az életét, és később ők adtak neki vizet is.

Kiemelt tartalom
„Egyedül utazol? De hát nem félsz?” – Már nem! Mindent a solo travellingről egy gyakorlott utazó szemével „Egyedül utazol? De hát nem félsz?” – Már nem! Mindent a solo travellingről egy gyakorlott utazó szemével 2024.9.29 9:59

A Ryanair visszautasította az állításokat. A légitársaság szerint a hirtelen nyomáscsökkenés és a gyors süllyedés alatt az utasoknak és a személyzetnek is be kellett kötniük magukat, valamint fel kellett venniük az oxigénmaszkot.

A cég közlése szerint a gép biztonságos magasságba érkezése után a légiutas-kísérők másik ülésre, a felesége mellé vitték Karovićot, és megszervezték, hogy egy orvos mellette maradjon a leszállásig. Szalonikiben egészségügyi személyzet várta a sérült férfit.

Karović ügyvédje szerint a pilótával szemben nincs panaszuk, mert követte a biztonsági előírásokat, gyorsan csökkentette a repülési magasságot, majd biztonságosan visszatért a görög repülőtérre.

Még vizsgálják, mi okozta a balesetet

Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület vezeti a vizsgálatot, amelyben a görög hatóságok is részt vesznek. A rendelkezésre álló információk szerint a gép jobb oldali hajtóművével történt probléma, egy leváló darab pedig betörhette az utastér egyik ablakát.

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója korábban azt mondta, az első jelek szerint egy külső tárgy okozhatta a hajtómű sérülését. A vizsgálatot vezető hatóság később közölte, hogy még nem állapították meg a baleset okát, és a repülőgép korát, valamint karbantartását sem zárták ki a lehetséges tényezők közül.

Kiemelt tartalom
A legikonikusabb reptéri outfitek, amik láttán még egy 12 órás autóút is kellemesnek tűnik A legikonikusabb reptéri outfitek, amik láttán még egy 12 órás autóút is kellemesnek tűnik 2024.7.3 18:57

A 18 éves Boeing 737-800-as a nyomásvesztés után 6000 láb, vagyis körülbelül 1830 méter magasságba süllyedt. A pilóták ezután üzemanyagot égettek el, majd a felszállás után körülbelül egy órával biztonságosan leszálltak Szalonikiben.

„Mindig legyen bekapcsolva a biztonsági öv”

Karović jelenleg Görögországban lábadozik, de fizikailag és lelkileg is megviselték a történtek. Azt mondta, a robbanás hangja és a kabinban kialakult káosz újra meg újra visszatér, amikor megpróbál elaludni.

A korábban gyakran repülő férfi egyelőre attól is irtózik, hogy ismét repülőgépre üljön. Kártérítést szeretne a légitársaságtól, és azt mondta, nem tartja elegendőnek, hogy eddig főként az utazás átfoglalásáról kapott üzeneteket.

A baleset után egyetlen tanácsot fogalmazott meg az utasoknak:

Mindig győződjetek meg róla, hogy be van kapcsolva a biztonsági övetek. Nem szeretném, hogy bárkivel megtörténjen az, ami velem.