ma 2026.5.20 10:12
Olvasási idő 1:18
Szécsi Krisztián

Kylie Minogue egy szűrővizsgálaton tudta meg, hogy másodszorra is rákos beteg lett

ARCOK BETEGSÉG KYLIE MINOGUE NETFLIX RÁK

Kylie Minogue a róla készült Netflix-dokumentumfilmben árulta el, hogy 2021-ben másodszor is daganatos betegséggel diagnosztizálták. Az énekesnő éveken át titkolta a rákot, amelyet egy rutin szűrővizsgálaton fedeztek fel.

Kylie Minogue Netflix-dokumentumfilmjében árulta el, hogy 2021 elején másodszor is daganatos betegséggel diagnosztizálták. Az énekesnő korábban, 2005-ben már átesett egy mellrák miatti kezelésen, most pedig először beszélt arról, hogy évekkel ezelőtt újra rákkal kellett megküzdenie – mindezt teljes titokban.

„Szerencsére ezt is túléltem. Megint. És most minden rendben van“ – mondta Minogue a ma, május 20-án debütáló Kylie című dokumentumfilmben. Az 57 éves popsztár arról is beszélt, hogy, hogy a második diagnózist sikerült távol tartania a nyilvánosságtól, ellentétben az első alkalommal, amikor a világ sajtója gyakorlatilag végigkövette a betegségét.

A 2024-ben a Sziget Fesztiválon is fellépő énekesnő az okot is elmondta, hogy miért nem osztotta meg a világgal fájdalmát: egyszerűen képtelen volt rá, még a Grammy-díjat behúzó Padam Padam című dalának hatalmas sikere után sem. „Csak egy üres héj voltam“ – idézi szavait a Guardian. Egy időben még a házból sem akart kilépni, miközben belül pontosan tudta, hogy a rák nem csupán egy rövid kitérő volt az életében.

sziget fesztival kylie minogue rak daganat betegseg netflix dokumentumfilm sorozat
Kylie Minogue a 2024-es Sziget Fesztiválon. Forrás Joseph Okpako/WireImage

A popsztár hangsúlyozta, hogy saját döntése volt most nyilvánosságra hozni a történetét. A betegséget egy rutinellenőrzés során fedezték fel, ezért külön kiemelte, mennyire fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok és a korai felismerés. „Biztos vagyok benne, hogy lesz valaki, akinek ez emlékeztető lesz arra, hogy menjen el vizsgálatokra“ – mondta.

Nem először kellett megküzdenie a rákkal

Kylie Minogue-ot először 2005-ben diagnosztizálták mellrákkal, emiatt félbeszakította Showgirl című turnéját és lemondta fellépését a Glastonbury Fesztivál nagyszínpadán is. A kezelések után teljesen felépült, majd a 2007-es X című albummal tért vissza a zenekészítéshez. Azóta is a popkultúra egyik meghatározó alakja maradt, különösen a Padam Padam elképesztő sikerének köszönhetően, amely a Spotify-on már 220 millió hallgatottságot is behúzott, a magyar Rádiós Top 40 zenei listán pedig a negyedik helyig eljutott. Az énekesnő egyébként eddig háromszor járt hazánkban.

Kiemelt tartalom
Ezek a filmek és sorozatok jönnek májusban a Netflixre, az HBO Maxra, a Disney+-ra és a SkyShowtime-ra Ezek a filmek és sorozatok jönnek májusban a Netflixre, az HBO Maxra, a Disney+-ra és a SkyShowtime-ra 2026.5.2 9:34

Az új, háromrészes dokumentumfilmet Michael Harte rendezte, aki korábban a David Beckhamről szóló Netflix-sorozaton is dolgozott. A produkcióban Kylie mellett többek között húga, Dannii Minogue, valamint korábbi duettpartnerei, Jason Donovan és Nick Cave is megszólalnak majd.

A Kylie sorozat előzetesét itt dutjátok megnézni: