2026.3.31 11:29
Olvasási idő 1:31
Szécsi Krisztián

Hosszabb előzetest kapott az Eufória 3. évada – mutatjuk, mit lehet eddig tudni a sorozatról

FILM + SOROZAT EUFÓRIA HBO JACOB ELORDI SYDNEY SWEENEY ZENDAYA

Mutatjuk, mikor lesz pontosan a premier, és hogy mit is lehet tudni, mi vár egyes szereplőkre.

Új előzetest kapott az Eufória harmadik évada, amely több mint négy év kihagyás után április 13-án tér vissza az HBO Maxra. A régóta várt folytatás öt évvel az előző évad eseményei után veszi fel a fonalat, és a tinédzserekként megismert karaktereket már fiatal felnőttként követi nyomon. A sorozat alkotója, Sam Levinson még decemberben úgy fogalmazott, határozott meggyőződése, hogy ez lesz eddig a legerősebb évad – írja a BBC.

Mi derül ki a trailerből?

A januárban megjelent első teaserben láthattuk, hogy Rue (Zendaya) ismét bajba kerül Laurie-val, a korábbi évad hírhedt drogdílerével. Az új előzetesből azonban az is kiderül, hogy nem ő az egyetlen, aki veszélyt jelent rá Rue-ra, hiszen egy bizonyos Alamo nevű személy is meg akarja ölni. A trailer elején a lányt nyomozók hallgatják ki, akik arról faggatják, járt-e már Mexikóban. A következő jelenetben pedig már visszaemlékezésszerűen Mexikóban látjuk, ahol arra kényszerítik, hogy lenyeljen valamilyen gyanús anyagot, amibe feltételezhetően drogot rejtettek.

Kiemelt tartalom
Kész dráma-kritika: ez történik, ha pár nappal az esküvő előtt derül fény a párod legsötétebb titkára Kész dráma-kritika: ez történik, ha pár nappal az esküvő előtt derül fény a párod legsötétebb titkára 2026.4.2 10:21

Sydney Sweeney karaktere, Cassie időközben felnőtt tartalomkészítő lett, és hozzáment Nate-hez (Jacob Elordi). Az előzetesben egy rövid jelenet erejéig Cassie esküvőjébe is bepillantást nyerhetünk, amelyről Levinson korábban azt mondta, a nézők számára felejthetetlen lesz. Az egyik legmeglepőbb fordulat, hogy Cassie egykori legjobb barátnője, Maddy (Alexa Demie) újra feltűnik, és annak ellenére, hogy hatalmas drámák közepette zárult le barátságuk a második évad végén, a lány most segít Cassie-nek a tartalomgyártásban.

Jules, akit Hunter Schafer alakít, művészeti iskolába jár, festőként próbál érvényesülni, miközben úgynevezett sugar babyként idősebb férfiakkal randizik.

Amit eddig tudni lehet az új évadról

A harmadik évad összesen nyolc epizódból áll, a finálé pedig május 31-én kerül képernyőre. A főbb szereplők között ott lesznek még – a fentebb említett színészeken kívül – Eric Dane, Colman Domingo, Martha Kelly és Chloe Cherry. A stábhoz viszont mintegy húsz új szereplő csatlakozik, köztük Rosalía és Trisha Paytas médiaszemélyiség is, de feltűnik majd Danielle Deadwyler, Natasha Lyonne, valamint Colleen Camp is.

Kiemelt tartalom
Ezek a sorozatok és filmek jönnek áprilisban a Netflixre, az HBO Maxra, a Sky Showtime-ra és a Disney+-ra Ezek a sorozatok és filmek jönnek áprilisban a Netflixre, az HBO Maxra, a Sky Showtime-ra és a Disney+-ra 2026.4.1 9:44

Ugyanakkor több korábbi szereplő nem tér vissza. Storm Reid már 2023-ban jelezte, hogy nem szerepel az új évadban, Austin Abrams és Algee Smith szintén kimarad, Barbie Ferreira pedig már a második évad végén távozott a sorozatból.

Az Eufória második évada 2022-ben került képernyőre, és azért kellett ilyen sokat várni a folytatásra, mert a harmadik évad gyártását Angus Cloud halála és a hollywoodi sztrájkok is jelentősen hátráltatták.

Az Eufória harmadik évadának új trailere itt tekinthető meg magyar felirattal: