ma 2026.1.16 13:45
Olvasási idő 0:42
Krajnyák Petra

A WHO szerint a felvágottak pont olyan károsak, mint a cigi

ÉLETMÓD HÚSFOGYASZTÁS RÁK WHO

Az Egészségügyi Világszervezet a cigarettával és az azbeszttel egy kategóriába sorolta a feldolgozott húsokat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség jóváhagyásával ugyanabba a kategóriába sorolta a feldolgozott húsokat, mint a cigarettát és az azbesztet, írja a Nosalty. A döntés éveken át tartó kutatáson és a tudományos közösségen belüli konszenzuson alapul.

Az ügynökség szerint az olyan termékek, mint a sonka, a virsli és a szalonna, az 1. csoportba tartoznak, vagyis ezek okozhatnak a legnagyobb valószínűséggel rákos megbetegedést. Ez persze nem jelenti azt, hogy most azonnal meg kell szabadulnod a hűtődben lévő parizeltől. Alkalmi fogyasztásuk nem jelent akkora kockázatot, mint a rendszeres dohányzás.

Gyakori fogyasztásuk azonban jelentősen megnöveli a vastagbélrák kialakulásának esélyét. Ez pedig a különböző ipari tartósítási folyamatoknak és ízesítéseknek köszönhető, mint a pácolás, a sózás és a füstölés, amelyek során az emberi egészségre káros kémiai folyamatok mennek végbe.

A WHO szerint a nitrozaminok különösen károsak, amelyek megváltoztatják a DNS-t, és hosszútávon rákkeltő folyamatokat indítanak el. Ezek az anyagok akkor keletkeznek, amikor a hús fehérjéjével reakcióba lépnek az olyan tartósítószerek, mint a nitritek és nitrátok. Az elkészítés módja, például a grillezés vagy a sütés, pedig felerősítheti a rákkeltő anyagok káros hatását.