A színész a hatósági beszámolók szerint saját kezével vetett véget életének.
46 éves korában elhunyt James Ransone, a Drót című sorozatból és megannyi horrorfilmből ismert színész, derül ki a Guardian cikkéből. A Los Angeles-i halottkém vizsgálata szerint a színész öngyilkosság következtében hunyt el.
James Ransome Baltimore-ban született 1979-ben. Az első nagyobb ismertséget a Drót című sorozat hozta meg neki, a második évadban ő alakította Ziggy Sobotkát, később pedig más sorozatokban és filmekben is feltűnt, mint például a Generation Kill című háborús drámaminisorozat, a Sinister első és második része, a Tangerine és a Fekete telefon, valamint ő alakította Eddie Kaspbrak felnőtt karakterét a Stephen King-féle AZ második részében.
A színész 2021-ben beszélt arról a nyilvánosság előtt, hogy gyerekkorában szexuálisan bántalmazta őt az iskolája egyik tanára. Az elkövető ellen ugyan később feljelentést tett, a hatóságok azonban elutasították a büntetőeljárás elindítását, vélhetően az ügy elavulása miatt. Ransone korábban arról is beszélt, hogy gyerekkori traumája hozzájárult alkohol- és drogproblémáinak kialakulásához. Egy 2016-os Interview magazinos beszélgetésben arról is beszélt, hogy sokszor küzd a színészkedéssel, amiért sok szerepben számára antipatikus, negatív karaktereket kell megformálnia, akikkel nem tud azonosulni. „Ennek eredményeként nem mindig érzem jól magam” – mondta.
Ha öngyilkossági szándékod van, hívd a 112-t!
Amennyiben valaki másért aggódsz, ezen az oldalon találsz tanácsokat, hogy mit tudsz tenni ilyen helyzetben.